Kötve hiszem, hogy valaki többet tudna a gútai futballkapusokról, mint Fördős Ferenc (szül. 1950). Egymás után sorolja a neveket, nemzedékeket, s közben családi vonatkozásait is beleszövi, mert – akárcsak fivérei – ő is hálóőr volt hajdanán. Nyugdíjas, már túl jár a hetvenen, ám a kamerát se tette még le, operatőr a városi tévében, filmek bizonyítják sportkutatói kíváncsiságát. Akár élő lexikona is lehetne a mezőváros futballmúltjának. Ez válaszaiból is kiderül, 2022. július 23-án a gútai V. Hajómalom Fesztiválon kérdeztem. De ezzel még nem merült ki Fördős Ferenc gútai focimúltban történt idei kalandozása. Az interjú feldolgozása közben újabb tényeknek nézett utána, s végül ezzel kiegészülve a legaprólékosabb, nevekkel és tényekkel teli múltidézés született a város 102 éves futballtörténetéről. Szeretettel kínálom olvasóinknak.
Mi volt az első emlék, ami feldereng Fördős Ferencben a gútai focival kapcsolatban?
Hárman voltunk fiúk a családban, én születtem a legkésőbb. A Mezősoron laktunk, közel a futballpályához. Bátyáim – az 1945-ös születésű Józsi és az 1948-as születésű Imi – már bajnokságban játszottak, a gútai ifi igazolt futballistái, egészen pontosan kapusai voltak. Csicsó Pali bácsi volt az edzőjük, aki sokat foglalkozott a fiatalokkal Később a korábbi játékos Takács Pali folytatta ezt a munkát. Azt mondhatom, mindig jó kezekben volt a gútai utánpótlás nevelése. Nyolcéves koromtól már kijártam edzésre, s folytatódott a családi hagyomány, mert én is kapus lettem. Soha nem felejtem el, hogy edzőnk mindegyikünkkel külön foglalkozott, s ha elrepült a labda, én még utána ugortam. Megtetszett neki, hogy egészen fiatalon jó labdaérzékem van.
Kezdetekből fogva kapus volt?
Mindig.
Nem vonzotta a mezőnyjáték?
Soha.
A játékosok nemigen kívánkoznak a kapuba…
Bátyáim nyomdokaiba igyekeztem lépni. Ez vitt a foci közelébe. A gútai ifjúsági csapatban nagyon keveset játszottam, mégpedig azért, mert az 1965-ös árvíz után elkerültem középiskolába Szepsibe. Előtte nálunk a gútai alapiskolás csapatban védtem, ugyanezt folytattam a kelet-szlovákiai városban, de már középiskolásként. Egyik tanárunk elvitt bennünket egy kis faluba, Újbódvára, ott focizgattunk. Egy éven belül úgy belejöttem, hogy felfigyeltek rám a szepsiek, és tizenhét évesen bekerültem az A csapatba. Középiskolás diákéveimben ott védtem. 1969-ben leérettségiztem, és hazakerültem. Józsi bátyám védett akkor Gútán, én lettem a második számú kapus. Tehát két Fördős volt a hálóőr, de nem először, mert akadt olyan időszak is, amikor Józsi bátyám és Imi bátyám védett a gútai A csapatban.
Mit hoztak a katonaévek?
Az eperjesi, majd a sabinovi Duklába kerültem. Az utolsó szezonban Ólublóra küldtek vendégjátékra, ahol edzőm Rudolf Pavlovič és Ján Dinga volt. Szerették volna, hogy igazoljak Ólublóra, de én inkább Gútán maradtam..
Nemegyszer adott már interjút a gútai focimúltról
Szóval távoli városokban is öregbítette a gútai kapusok hírnevét….
Nálunk mindig nagyon jó kapusok voltak. Emlékszem Reicher Feri bácsira, vagyis Csempire, És a többiekre: Grebner Imrére, Nagy Laci bára, Kürti Laci bácsira, a szenesre, Keszeli Ferire, Horváth Csabára, Gőgh Ferire, a Suszterre, Varga Jozsóra, Knihár Misire, Náružny Belóra, Brányik Sanyira, bátyáimra, Fördős Józsira és Imrére. Még megemlítem Hroš Jožót, aki szintén gútai nevelésű, ifjúsági válogatott volt. később asz I. ligás pozsonyi Interben védett. Ugyancsak gútai nevelésű kapus Kertai Gyuszi, vagy a későbbiek közül említhetném Horváth Józsit, Riát, aki még 44 évesen is bajnokságban védett. Külön tisztelettel emlékezem Rigó Imre bácsira, aki 1940-től védett Gútán. Velünk szemben lakott, és nagyon sokat beszélgettünk a futballról. Ez is afelé vezetett, hogy kezdjek foglalkozni a régi időkkel. Képeket gyűjtöttem az egykori nagy játékosokról. Gútán minden egyes sportágnak van brosúrája vagy kis könyve, csak a focinak nincsen. Bántott, hogy a mi családunkból hárman is védtünk, és sehol nem vagyunk megemlítve. 2018-ban Máté Zsolt, a jelenlegi vezetőedző is elkezdte kutatni városunk futballmúltját. Volt egy álma, ha nem is jelenne meg könyv, 2020-ban a szezonzárás után legalább egy ünnepséget összehoznánk a századik évfordulóra. Gulyáspartival egybekötve. Tényleg nagyon jó elképzelése volt, csak a Covid közbejött, és nem tudtuk végrehajtani.
Ennek a pótlása a mai beszélgetés is…
Igen.
Mi történt Fördős Ferenc kapussal, miután leszerelt a hadseregből?
Hazajöttem, és 1971-től 1984-ig az A csapat kapusa voltam Gútán. Vagyis gyarapítottam a nagy elődök sorát. Hadd említsem meg még azokat a focistákat, akikről eddig nem esett szó, mert megérdemlik: Borka Feri bácsi, Szabó János Nappel Jenő, Bereznai László, Piacsek Kálmán, Német Géza, Presztek Kálmán, Rigó Béla, Czigle János, Ollé János (Vigyís), Csícsel Pali bácsi, aki Jirka Feri bácsi után az ificsapat edzője volt a múlt században a 70-es évekig, Zahorán Pali, Szabó Janika, Ján Cservenák, Borka Géza, Szénási Béla, később 1951-töl Páczer Ferenc, Gőgh Kalmi (Mika) és még sokan mások. Ők azok, akik 1946-tól és az 50-es években fociztak. Utánuk Kádár Pista bácsi edző vezetésével egy nagyon jó csapat jött össze, játékosai a divízióig vitték a gútai gárdát. Megemlítenék pár nevet: Nagy Gábor (Öcsi), aki később sokáig a gútai csapat edzője is volt, Szlatki Pista (Farmer), Molnár Sanyika, Nagy Béla (Jagó), Tóth Peti, Alter Gyuszi, Dr. Borsos Bandi, Mojzsis Jani, Varga Béla I és Varga Béla II. Ebben a csapatban már voltak idegenből játékosok, akik aztán itt ragadtak: Varga Feri, az órás, Nagy Oszkár, Ján Kašník, Kovács Pista, Érsekújvárból Seres Ernő, Soóki és Lénárt Gyula, Gombos Árpi. Akikkel 1971-től 1984-ig együtt futballoztam: Bezur Imi (Bobi), Nagy Öcsi, Ďurík Jancsi, Vankó Öcsi, Fekete Laci, Fekete Zoli, Rebroš Stanó, Ráša Imre, Takács Pali, aki sok éven volt az ifjúsági csapat sikeres edzője, Bányász Józsi, Szpisek Lali, Kertai Palcsi, Hudák Bandi, Szekeres Bandi, Kobolka Lacó, Német Lajos, Csente Feri, Csente Laci, Kiss Imi, Gönczöl Simike. Az ifjúsági csapatból mindig volt utánpótlás: Bagita Pityu, Táncos Peti, Német Peti, Tóth Drahos... Abban az évtizedben csak gútai játékos volt a csapatban. Sajnos, ezek közül már nagyon sokan nincsenek közöttünk. A kerületi I. A osztályban szerepeltünk. Ha jöttek idegenek, azok is valamilyen módon Gútához kötődtek. Sajnos, bajnoki címet nem tudtunk nyerni. Egyszer ugyan elsők lettünk, de bizonyos dolgok végett újból kellett játszani a mérkőzéseket, amelyeken nem győztünk, így érvénysült a „pártunk és kormányunk” akarata, és a Nagytapolcsányi járásból Tovarníky került fel. Életemben ilyen lehetőség többször nem adódott. Még megemlíteném: mivel később vámos voltam, idővel bekerültem a csehszlovák vámos válogatottba is, ahol az egykori aranylabdás, Josef Masopust volt az edzőm, amire igazán büszke vagyok. Még szeretném megemlíteni, hogy a régi időktől mostanáig a gútai futballnak mindig is jó vezetői voltak, mint Basternák Feri bácsi, Fekete Béla bácsi, Illés Jenő, a pék, az újabbak közül Kertai Bandi bácsi, Benyóczki Jani bácsi, Nagy Vili bácsi, a maiak közül Ferencz Laci, Máté Tibor. Mindannyian szívügyüknek tartották a gútai labdarúgást.
Más kötődése is van a gútai focihoz. Tudtommal filmeket is készített róla. Hallhatnánk erről többet is?
Nyolcvannyolctól videóztam, még a mai napig kamerás vagyok a Gúta-tévénél. Rengeteg felvételem volt, s nem akartam azt, hogy elvesszenek, és ne láthassák mások. Felkerestem Páczer Feri bácsit, aki az utolsó mohikán a nagy elődök közül, de készítettem filmet Hudák Bandiról is. Biztosan vannak még olyan volt játékostársaink, akik jobban megérdemelnék, hogy itt legyenek, és ők nyilatkozzanak pályafutásukról. Ezért emlegetjük őket is. A régi felvételekből készült kisfilm is, amit a Gúta-tévén le is adtunk.
Néhány visszaemlékezésen kívül más források nincsenek is a gútai focimúltról, ami csak emeli értéküket...
Csak bólintani tudok erre.
Mit szól ahhoz, hogy százéves múlt Gútán a labdarúgás?
Mi ahhoz szoktunk hozzá, hogy a vasárnap ünnepnap volt a sportszerető ember számára. Délelőtt elmentünk templomba, utána megebédeltünk, majd kisétáltunk a focipályára. A nézők és a futballisták is. Mezősoron, ahol akkor laktam, vasárnap délutánonként hömpölygött a nép. Szólt a zene, az ifik mindig a nagyok előtt játszottak, ez volt az ünnepi focimenü. Sajnálom, hogy amióta Gútán profik játszanak, mindig szombatra került át a vasárnapi bajnoki. Nem egyedül vagyok azzal a véleménnyel, hogy a gútai ember szombaton dolgozott és vasárnap ünnepelt, amibe a foci is beletartozott. Ezt hiányolom az utóbbi huszonvalahány évben, a IV. ligás időszakban. Érdeklődtem, hogy miért van ez így…
És miért van ez így?
Olyan választ kaptam: ezzel akadályozzák meg, hogy az idegen játékosok nehogy szombaton elmenjenek bulizni, és vasárnap annak hatása alatt érkezzenek focizni. Én is voltam profi, katonaként Ólublón. Azt tartottam, hogy szívből és lélekből ott legyek a pályán, és legalább egy picikével többet adjak, mint a hazai játékos. Nagyon sok Gútán az idegen futballista. Évekig minden egyes gútai bajnokit videóztam, és mikor elmondták a neveket, keresnem kellett köztük a hazaiakat.
Ilyen körülmények között is megérte a gútai futball már a 102. születésnapját is. Hogyan zárja be magában, hogy idáig jutottak?
Mikor neves edzőnktől, Páczer Feri bácsitól kérdeztem egy riportban, hogy mit üzen a mai fiatal játékosoknak, azt válaszolta, hogy járjanak edzésre, szeressék a futballt, és ha kimennek a pályára, mindent adjanak bele a győzelemért. Én is ezt tudom ajánlani.
Milyen a mai futball az egykori kapus szemével?
A Ferencváros–Slovan Bajnokok Ligája selejtezőt nézve felírtam magamnak, hogy hány helyzetet kell megoldania a kapusnak. Három lövés volt, ami kapura ment mindkét oldalon. Ebből lett 1:2 a végeredmény. Mi annak idején annak örültünk, ha minél több lövés jött kapura, hogy belejöjjünk a védésbe, és az volt az öröm, amikor sikerült megfogni a labdát. Azt szoktuk mondani, ha az ellenfél belövi a kapust, akkor már nem lehet neki gólt rúgni. Mezőnyjátékos nem voltam, ebből nincs tapasztalatom, de látom, hogy nagyon sok a taktikázás egy-egy mérkőzésen, és a két tizenhatos között játszódik le az összecsapás nagy része. Ez a véleményem a mai fociról.
És a százéves gútairól?
Kiskoromtól kinn voltam minden egyes mérkőzésen, mint labdaszedő, láttam a nagy elődöket focizni. Ma Gútán még labdaszedő sincsen, a kapusnak vagy a mezőnyjátékosnak kell a labdáért mennie. Ám van egy reménysugár, az ifjúságnevelés. Nagyon jó a gútai Goal Academy működése. Felkerültek az I. és II. ligába. Igazán sok ügyes futballista van. Köszönhető ez Németh Péternek és Máté Zsoltnak, akik a fiatalokkal foglalkoznak. Itt kellene megfogni! Ennek sajnos, van egy hátulütője is, mivel nem a klub a játékos tulajdonosa, hanem a szülő, így nagyon sokan elviszik a fiúkat máshova, ha egy picikét jobban futballozik.
Mi van a Fördős kapusdinasztiával? Folytatódik?
Nagyon örülök, hogy folytatódott. Zoli fiam 1994-ben tagja volt az I. ligás nyitrai U16-os szlovák bajnokcsapatnak. Tehát volt folytatás, ám később – még tizenévesen – abbahagyta azzal a szöveggel: „Apu eddig érted fociztam, most már megyek a magam útján.”
Gőgh Kálmán a gútai focibölcső messziről is látható ikonja. Hogyan emlékezik rá?
A kölyökcsapatban voltam, amikor Kalmi már az ifiben futballozott. Csicsó Pali bácsi volt az edzője. Szegény családból származott. Egyszer kijött edzésre, és azt mondta Pali bácsinak, hogy nem tud menni vasárnap focizni, mert kukoricát kell törni. Ilyen nem létezik, mondta az edző. Gyerekek szombaton megyünk a Kalminak segíteni kukoricát törni. Fogta magát, elment a szüleihez, és megbeszélte velük, hogy ne legyen vasárnap a kukoricatörés, hanem egy nappal korábban. Az egész csapat elment oda, én is velük tartottam, és letörtük a kukoricát. Nagyon jó barátunk volt Kalmi, nagyon jól ismertem, felesége, Boros Valika osztálytársam volt... Felidézném Kalmi játékospályafutását: Gútáról indult, aztán Szercsík Pali bácsi elvitte a komáromi ifibe, onnan katonacsapatba, az I. A osztályú holešovi Duklába került. Meg is nyerték a bajnokságot, és a csapat – annak apropóján, hogy a Kalmi gútai – eljött hozzánk egy mérkőzésre. Utána Kalmi elment Poprádra, nem egyenesen a Slovanba. A Tátrában edzőtáborozott a pozsonyi együttes, és a Popráddal játszottak felkészülési mérkőzést. Ott figyeltek fel rá. Majdnem baja is lett ebből, mert feketén ment el próbajátékra. Egy ideig a Slovan B-ben játszott, utána került az A csapatba. Aztán már felfelé ívelt a pályafutása, egészen az Európa-bajnoki címig a csehszlovák válogatottal. Kiváló játékos volt, büszkék vagyunk rá. Amikor annak idején télen hazajött, ólommellénybe öltözött, és edzett, akár a havas pályán is, pedig szabadjuk volt. Egy nagy játékos volt! Róla is csináltam filmet: Életem a foci címmel.
Hol érhető el?
A saját archívumomban van, de közreműködtem a Kalmiról készült film készítőivel, sok dokumentumot adtam nekik róla.
Szonda a gútai focimúltba
Egy újságcikkben található utalás szerint Gútán 1920-ban indult a futball. Nem sokat tudunk a kezdetekről, s a két világháború közti időszakról sem. Mikor utóbbira először rákérdeztem a városban, azt a választ kaptam, hogy nem tudni szinte semmit, de további kíváncsiskodásom után kiderült, hogy futballoztak Gútán, többnyire barátságos mérkőzéseken, és ha nem jött meg az ellenfél, akkor egymás ellen játszottak. Turczel Lajos Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–1938 című művében megemlíti, hogy a világháborúk között létezett a Gútai SC. A város labdarúgása 1948 és 1960 között élte aranykorát. Az 1965-ös árvíz vízválasztó volt a helyi sportban, utána újra kellett szervezni mindent, köztük a focit is. A 2000-es évek főleg a IV. ligában töltött időszakot ölelik fel.
J. Mészáros Károly