Közel ötven évig a tardoskeddi futballban tevékenykedett. Klubelnöktől fűkaszálóig, edzőtől ügyintézőig minden volt. Újhelyi Ferenc (szül. 1956) 2018-ban abbahagyta, de a mérkőzésekre járást nem. Mintha rúgó rögzítené a Szikora György Stadionhoz, hazamegy, aztán valami (ő azt mondja: a sport) mindig visszalöki. Pedig az a focivilág már elmúlt, amiben az örökös klubtitkár szorgoskodott. Talpraesettségét jelezve nem véletlenül vált szállóigévé a klubban: „Feri bácsi majd elintézi”. És elintézte, amit éppen kellett. Öt évtized emlékeiben kutakodtunk.

Mindenki úgy ismeri, mint örökös titkárt. Mire alapozzák ezt?
Sok évet lehúztam a klubban.

Titkárként?
Futballistaként is, csak azt korábban. 1970-től a tardoskeddi sportpályán vagyok, mindig az idősebbek között játszottam, az ifik között is jó ideig. Katonaság után 1978-ig az A csapatban futballoztam, 1978-tól 1980-ig voltam Vágsellyén, aztán megint hazajöttem, és 1984-es balesetemig még futballoztam. Ezután öt évvel újra visszatértem, de már nem játékosként. Akkortól 2018-ig tartott a sportvezetői munkásságom. Edzősködtem is nemegyszer. Mikor 1984-ben abbahagytam a játékot, elkezdtem a legkisebb iskolásokkal foglalkozni. Aztán fokozatosan mentünk feljebb, míg nem értünk az A csapatba. Kétszer máshol is edzősködtem, de munkám annyira lekötött, hogy nem engedhettem meg magamnak, vasárnaponként mérkőzésekre járni máshova.

Mikor lett klubtitkár?
1999-ben vállaltam el ezt a munkát, közben kétszer klubelnök is voltam. Mikor baj volt, a Feri bácsi segítségét kérték. Ott dolgoztam, ott voltam alkalmazva. Ment ez is, az is.

Az volt a munkája?
Előbb a sportklubnál voltam, még a szociban. Később, 1993-tól a falu alkalmazottja lettem. És csak a sportpálya területén dolgoztam. 2017-ben bejelentettem a polgármester úrnak, hogy jövőre eljön az ideje, és nyugdíjba vonulok. Ha maradok, továbbra is nyakamon lett volna a sport, de engem az idegen játékosok, a pénzhajtás meg minden más már idegesített. Már eddig is ott hagytam az életemet a pályán.

Elnöki időszakairól is elárulna valamit?
Előbb 2006 és 2008 között, majd Kovács Tamás után 2014-től nyugdíjba vonulásomig, vagyis 2018-ig tartott.

Hogyan lett örökös titkár?
Eléggé belemerültem az edzősködésbe, még a járási válogatottakat is vezettem. Ismertek már, benne voltam a járási szövetség tanácsában. Pozsonyi kapcsolataim is kiépültek. S mikor intézni kellett valamit a fővárosban, engem küldtek, mondván: „Feri bácsi ismeri őket, Feri bácsi majd elintézi”. Ezzel együtt lettem örökös titkár, mert ha valamilyen gond támadt, rögtön hozzám fordultak.

Bármilyen beosztásban ténykedett a klubban, akármikor jöhetett a kérés?
Igen. Állandó jelleggel. Alkalmazott voltam, s mentem intézni, mikor kellett.

Emellett csinálta a többi dolgát…
Edzősködtem, gondoztuk a pályákat, a fürdőterületet. Volt mit csinálni. A munkám nagyon érdekelt, még mai napig is kimegyek, és szívesen segítek, ha kell. Imádtam a fűvel dolgozni, Vasárnap délelőtt kimentem, és rendbe hoztam. Annak örültem, mikor jöttek az idegenek, és látták, hogy szép a pálya, törődve van vele. Ezt többre becsültem, mintha ki tudja, milyen fizetésem lett volna. Nagyon a szívemen viseltem a pályát, szerettek ide járni máshonnan is, mert – merem állítani – a környéken nem volt még egy ilyen jó játékfelület.

Futballistaéveiről is elárulna valamit?
Kilencedikes koromban már az ifiben játszottam. 1974-ben a Gyurek Pista már próbálgatott az A csapatban is. Korábban Vágsellyére is csalogattak, ugyanis Pista a Duslóban volt nevelő, én meg inas. Csak hát nem engedtek el Tartoskeddről. Miután letelt a kétéves katonai szolgálatom, fél évre még hazajöttem. Aztán a Duslóban lakást ígértek meg minden mást, közben megnősültem, és két évre Vágsellyére igazoltam. Nem sikerül bekerülnöm az A csapatba, a fakóban futballoztam többet. Nagyon szép emlékeim vannak onnan.

Milyen poszton játszott?
Ballábas lévén a pálya bal oldalán mozogtam, szélsőként vagy az akkor még létező összekötőként. Aztán hátrább kerültem a középpályára, s a legvégén már balhátvéd voltam.

Emlékezetébe vésődött valamilyen mérkőzés is?
A kerületi bajnokságba kerülésért folyt a harc. Nem tudom, mi végett, de a Chynorany Nagytapolcsányban játszotta hazai meccseit. Mi is oda mentünk hozzájuk, közel van tőlünk, de a mérkőzésen hatalmas nyomás nehezedett ránk. Ellenünk volt a pályán a hazai csapat, a helybeliek meg a bíró is, mégis sikerült nyernünk 1:0-ra. Azzal lettünk ifjúsági járási bajnokok 1973-ban. Kár, hogy a Tardoskeddi Sport Klub 100 éves ünnepségén ez nem került szóba, mert akkor volt fél évszázada.

Mit jelent(ett) Újhelyi Ferenc számára a tardoskeddi futball?
Nyugdíjasként minden egyes meccsen kinn vagyok, mert az időmből kitelik. Nagyon érdekel az utánpótlás labdarúgás, ami mindig jobban is vonzott. Mert idővel rájöttem, hogy a felnőtt futball nem csak a futballról szól. Mindig volt Tardoskedden diákcsapat is, mikor a III. ligát játszottunk fiatalabb és idősebb együttesünk is futbsallozott ebben a kategóriában. Nagy élmény maradt meg bennem, mikor az ifivel felkerültem a IV. ligába. Osztályozón harcoltuk ki a feljutást, azon is nagyon jöttek ellenünk, főleg a részlehajló bíró.

Hogyan lehet olyankor nyerni?
Amikor igazán jó csapatunk volt, jöhetett a bíró is. Mondok példát is. Hetényben futballoztunk, s annyira jöttek ellenünk, hogy a gyerekek sírva vonultak le a pályáról. A csapatkapitányunk nem volt hajlandó a mérkőzés után átvenni a játékosigazolványokat, annyira fájt neki, amit elkövettek velünk. „Feri bácsi, én nem megyek be ahhoz a bácsihoz. Mert leköpném őt. Sajnálom, hogy ez van.” – közölte szomorúan, így játékosigazolványok nélkül mentünk haza. Mivel kikaptunk 1:0-ra, második helyen végeztünk. Az volt a szerencsénk, hogy az Érsekújvár ifi fakója nem jelentkezett be a következő bajnokságba, így mi játszottunk Nádszeggel osztályozót, amit Vágsellyén megnyertünk.

Ha visszaemlékezik az ember, sorakoznak benne az átélt események…

Újhelyi Ferenc szép emlékei közé tartozik, mikor edzőként felkerült az A csapattal 2000-ben a IV. ligába. A tablóképen felül balról az első.

Amikor felkerültünk az A csapattal 2000-ben a IV. ligába, az is szép emlék volt. Én vittem fel a a fiúkat, de a magasabb osztályban már nem adott lehetőséget a klubvezetés arra, hogy én maradjak a kispadon. Inkább hozták a nyugodjon Meszlényi Tibit. Nálunk azt tapasztaltuk, beszéltünk is már erről többször is, akármilyen idegen edző fog jönni hozzánk, mindig többre becsülik, mint a tardoskeddit. Vagyunk jó páron helybeliek, akik sokat megcsináltunk, főleg az utánpótlásért, s mikor oda kerülhettünk volna az A csapathoz, mindig azt mondták, hozunk majd egy idegen edzőt. Mikor megy a futball a faluban, akkor sokan vagyunk és sokan örülünk, ha baj támadt, kiestünk, rögtön jöttek: „Feri bácsi, meg kell oldani!” Sok ilyen eset előfordult.

Ilyen helyzetben szokott egyáltalán válaszolni arra a kérdésre, hogy miért csinálja?
Gyerekkoron óta szívügyem a sport. 1970-ben kezdtem, de még azelőtt, mikor még Szikora Gyuri vagy a Móder fivérek, Józsi és Laci futballoztak, már jártam ki nézegetni. Kíváncsi voltam az idősebbekre. Magam előtt látom, amikor a későbbi nagyok még az ifiben futballoztak. Gyuri nem messze lakott tőlünk, vele nagyon sokat beszélgettem. Testvérével, Ferivel, a falusi grundpályákon nagyon sokat játszottunk. Gyerekkorom óta hozzám nőtt a futball, de nem csak az, hanem a sport általában. Utódaim között sem ismeretlen a sportolás. Hét unokám van, egyikük, Beník Gábor például súlyemelő, a besztercebányai Dukla színeiben versenyez. Először focizott, majd Ógyallán megkedvelte a súlyemelést. Elég magas szintre vitte, szlovák bajnok, Európa-bajnokságokra jár... A kisebbik unoka is súlyemelő, egy további meg táncol, a legkisebbel meg most foglalkozom, ő focizni akart. Hiába, a gének viszik magukkal az utódokba is a sportszeretetet.

Azon kívül, hogy legkisebb, nyolcéves unokájával foglalkozik, milyen kötődése maradt a sporthoz?
Nincsen semmilyen. Mert nem tetszik nekem a futballpolitika azzal a sok idegennel, aki itt játszik az országban. Velem szemben lakott Marek Józsi, nagyon jó futballista volt. Annak idején Malatinský Tóni bácsi, a nagyszombatiak legendás edzője személyesen jött el utána, és hívta a Spartakba. Manapság ilyesmi nincsen. Pedig sok tehetség van az országban, csakhogy azokat meg kelleni keresni. És ha valaki tehetségnek számít, megjelenik a menedzser, hogy ő törődjön vele, és a pénzt is elvigye érte. Például ilyen volt Kele Kevin esete, aki a pozsonyi Slovanba is eljutott. Rengeteget hordtam mindenhova, főleg a kerületi válogatott összetartásaira, s amikor előjött, hogy el kell adni, azt mondtam, hogy nem adjuk csak kölcsönbe. Legalább majd valami visszajön belőle. De az anyukája, aki korábban nemigen foglalkozott vele, nem akarta, hogy így legyen. Aztán megjelent Kožlej menedzser anyagi ajánlatával, s oda vitte a gyereket, ahova akarta. A tardoskeddi sportnak nem lett belőle semmi. Bánt az ilyesmi, mert nem egy utánpótlás korú gyereket kineveltünk, további neveket is mondhatnák, akik aztán eltűntek. Ha nincs kellő anyagi támogatás is a szülőktől, a gyerekek nem boldogulnak. Visszatérve a helybeli focira. Ötven év tardoskeddi történéseire emlékszem. Tavaly először fordult elő, hogy egyetlen falubeli sem volt a bajnokira pályára kifutó A csapatunkban. Ilyet korábban meg éltem meg. Mikor szóvá teszi az ember, azt a választ kapom: „Feri bácsi, el van maradva.” A január végi évzárón mondtam, ez mind szép, de életem hátra lévő éveiben is ki akarok jönni a tardoskeddi pályára, és focit akarok látni.

Mi a panasz, hiszem jól áll a tardoskeddi foci?
Az A csapatra semmit rosszat nem tudok mondani. Tavaly felkerültek az V. ligába, úgy megnyerték a bajnokságot, hogy egyetlen meccsen se kaptak ki. Most is az első vagy második helyen vannak, jó futballisták, jól futballoznak. Ez nem is idegesít, mert öröm őket nézni. De mi lesz a jövő? Ha jön valaki, és azt fogja mondani, gyere hozzánk, mert ötven vagy száz euróval többet ad, a mostani játékosok könnyen itt hagynak bennünket. Különösen a jelenlegi átigazolási szabályok rosszak, Kész katasztrófa a nevelőklubokra nézve! Akkor ment el a kedvem kissé a futballtól, amikor az utánpótlással foglalkoztunk. Volt egy esetem is. A III. ligában játszottunk az ifivel, és elvittek öt fiatal gyereket Érsekújvárba. Abból kettő elkerült Dunaszerdahelyre, egy Komáromba, kettő elveszett. Nagyon jó arány az ötből három feltörés, ami jelzi, jól csinálhattuk, de egy centet nem kaptunk értük. Minek foglalkoztunk velük öt-hat évig? A nagy klubok azt tesznek, amit akarnak. Ez nem tetszik. Kifizetnek valamilyen jelképes összeget, amit nem gond nekik kiadni a játékosért. Mi meg neveljünk tovább. Most is azt vallom, hogy nincsen annyi gyerek, mint valamikor volt, mert nincsen. De van két alapiskola községünkben, ha 400 gyerek jár oda, annak a fele legyen lány, még akkor is kétszáznál többen vannak a fiúk, s ha ezeknek az egy ötödét oda tudjuk csalogatni a pályára, akkor is abból huszonöt-harminc gyerek összejöhet. Arra olyan ember kell, amit manapság hiányolok az edzőkben.

1984-től foglalkozott a gyerekekkel...

Egész fiatalon elkezdett edzősködni

Mikor elkezdtem a legkisebbekkel, még nem a szövetség szervezésében zajlott minden, hanem iskolabajnokság keretében. Volt egy tornatanár, Hrabovszky Bandi, aki focizott is, nagyon jól ismertük egymást. Azt javasoltam neki, ne a szlovák iskola és a magyar iskola legyen külön csapatban, hanem hozzunk létre egy fiatalabb és egy idősebb diákegyüttest. Rábíztam a fiatalabbakat, én meg vittem a meglévőket, mert ismertem őket. Volt harminc gyerekünk. Az egyiket tíz perc után lehívtam a pályáról, de azt mondta, ő akar futballozni. Azt válaszoltam neki, te már tudsz futballozni, téged már nem kell látnom. És az a gyerek valóban jó labdarúgó lett, egészen a III. ligáig vitte. Többször jeleztem, amíg Tardoskedden nem lesz az iskolákban sporttanár, addig ne is várjuk, hogy jönnek focizni a gyerekek, meg sportolni egyáltalán.

Tudom, végeláthatatlan a történetek sora. Elmondana még egy kedveset a végére?
Egyszer Trencsénben futballoztunk az ifikkel. Valamelyik útba eső étteremben megrendeltük a vacsorát, vittük magunkkal a megrendelőt, hogy a sportszervezetünk majd megtéríti a kiadásokat. Mikor megálltunk visszafelé jövet, megjelent ott a főnök, és közölte, csak készpénzzel lehet fizetni. Mi, csapatvezetők dobtunk össze rá, hogy kifizethessük a gyerekeknek a kaját.

J. Mészáros Károly