Hat óra gimikosárlabda Komáromban
Lezajlott Komáromban a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának két kosárlabdatornája. A lányoknál a somorjai Madách Imre Gimnázium, a fiúknál a komáromi Selye János Gimnázium végzett az élen. Hat órán át több mint 160 diák kosarazott [...]
Szikora György ötödik DAC-edzősködésének fura vége
Háromszor a II. ligában, egyszer-egyszer a csehszlovák és a szlovák futballélvonalban volt vezetőedző a DAC-nál Szikora György (1947–2005). Ötödik, egyben utolsó ténykedése 2003-ra esik, amikor júliusban közvetlenül a ligarajt előtt érkezett. Október közepén a II. [...]
Ismét megnyílt az élvonal a komáromi női röplabda előtt
Fennállása során hatodszor léphet a komáromi női röplabda az élvonalat jelentő extraligába. Hogy a mezőnybe kerül-e a VK Spartak UJS, az a következő hetekben dől el. A rajtjogot ugyanis megszerezte, mivel. A hazai 3:2 után [...]
Juhász Péter halálára
Augusztusban töltötte be a hetvenötöt. Születésnapi interjújában eljátszott ezzel számmal: „Bevallom, anno hetvenöt válogatottságot céloztam meg, ha nem sérülök meg, megvan – azt legalább elmondhatom, a hetvenötöt betöltöttem” – mondta a Nemzeti Sportnak. Korábbi súlyos [...]
Feltárjuk a gimibajnokság múltját, bővül az adatbank
1994-ben Révész Ferenc, a helyi magyar gimnázium akkori igazgatóhelyettese és testnevelőtanára indította útjára Ipolyságon a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságát. Abban az évben még mind az öt sportágban -- röplabda, kézilabda, atlétika, kosárlabda, kispályás labdarúgás [...]
Áldott húsvéti ünnepeket!
Honlapunk olvasóinak, sportolóinknak, sportembereinknek és minden békeszerető embernek a www.szlomasport.sk nevében áldott húsvéti ünnepeket kíván: J. Mészáros Károly
Kassára kerültek Stoffan Rudolf hamvai
Sajátos egyénisége volt a (cseh)szlovák vízipólónak Stoffan Rudolf (1936–2001). Játékos-, majd edzői pályafutása leghosszabb időszaka Kassán játszódott le. Ott nevelkedett, s ott érte el igazi nagy sikereit. Szülővárosában háromszor volt a helyi ČH-val csehszlovák bajnok, [...]
A szabadságoló Soós kikezdte vb-győztes kajaknégyest
Két arannyal tért haza a 2003-as világbajnokságról a komáromi kajaknégyes. A Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik és Juraj Bača összetételű egység mind 1000 méteren (akkor még olimpiai táv volt), mind 500 méteren maga mögött [...]
Saláta Kornél szépségdíjas gólja Oroszországban
Más időket értünk akkoriban, nem számított, ha valaki Oroszországba ment profinak sportolni, keresni. 2012 májusában járunk, amikor Saláta Kornél (szül. 1985), a kőkemény, jó fejelő garamkövesdi középhátvéd javában odakint futballozott. 2011 januárjától 2014 augusztusáig az [...]
Varga-gólokkal fordult a kocka Szencen
Neve fogalom a szenci futballban. Varga Márton (1931–2007) a II. világháború utáni években a legjobb játékos volt a Pozsony közelében fekvő mezővárosban. Tizenhat éven keresztül (1947–1956, 1958–1965) húzta magára a helyi csapat mezét. A közbeeső [...]