Társra talált a futball 1976 őszén Csallóközaranyoson, miután a 2500 lakosú településen lerakták a kézilabda alapjait, kizárólag női vonalon.

Élvonal 1994 és 1999 között
Naszvad árnyékában kezdődött a felemelkedés, 1978 őszén indították első csapatukat a bajnokságban. Később Fábián Ferenc és Tóth Károly vezetésével kétszer szlovák bajnok lett az ifjúsági együttes, amely akkor szinte teljes mértékben a helybeli lányokból állt. Ebből a társaságból nőtt ki a női csapat, amely fénykorát 1994 és 1999 között érte el, öt éven át játszott a szlovák élvonalat jelentő I. ligában.

A legjobb csapat esett ki
Az élvonalból távozásról Tóth Károly klubmenedzser nyilatkozott a Vasárnapnak. „Furcsa módon most volt a legjobb csapatunk, mégis kiestünk az élvonalból. Másfél éve éreztem, hogy süllyed a hajó. Talán már a legutóbbi idényben sem kellett volna elindulnunk, de ki mondana le manapság önként az élvonalról? Egyértelműen anyagi vonzata van annak, hogy megváltunk a legjobbaktól, mert egyébként minden adva volt szereplésünk folytatásához.”

Kétszer nem mentek feljebb, egyszer nem mehettek
Kétszer (2002, 2004) lett volna alkalmuk a csallóközaranyosiaknak feljutni a csapataink számára csúcsot jelentő közös cseh-szlovák bajnokságba (WHIL, jelenleg MOL Liga), mert megnyerték az I. ligát, de anyagiak híján nem vállalták.
2004-ben Šeben András, az SC-SL Lodiar Zlatná na Ostrove kézilabdaklub női csapatának vezetője döntésüket így indokolta az Új Szóban: „Máig kellett volna befizetni a rajtdíjat, de mi már korábban jeleztük a versenyirányítónak, hogy nem élünk az I. liga megnyerésével kiharcolt jogunkkal, és nem leszünk a szlovák-cseh bajnokság, a WHIL 2004/2005-ös évadjának mezőnyében. A jelenlegi edzőnk, Ludmila Boltenkova ugyanis kijelentette, hogy a létező játékoskerettel nem vállalja az interligás szereplést. Négy-öt erősítéssel rábólintott volna a jelentkezésre, nekünk viszont nincs pénzünk a profik megvásárlására. Kevés időnk volt a döntésre, így más választásunk nem maradt, mint ősztől is az I. ligában folytatni. Erre telik, játékosállomány és anyagi fedezet tekintetében egyaránt.”
Aztán a 2022/2023-as évad végén is felkerülhettek volna a csallóközaranyosiak a MOL Ligába. A dunaszerdahelyi fakó (nem juthatott fel) mögött a második helyen végeztek az I. ligában. Az utolsó bajnoki előtt még vezettek a táblázaton, a zárómeccsen azonban váratlanul kikaptak Partizánskéban, és lecsúsztak a második helyre, ami rendes körülmények között rajtjogot kínált volna a MOL Ligában. Fájó végeredmény lett azonban a vége. A csallóközi faluban már azon dolgoztak, hogy megpróbálnák a csehekkel közös bajnokságban, a szlovák szövetség azonban ezt meghiúsította, ugyanis abban egyezett meg a cseh szövetséggel, hogy a mégis folytatódó MOL Ligában 3 szlovák és 9 cseh együttes szerepelhet, más senki. Később az I. liga győztese elé újabb feljutási akadályokat gördítettek, jóformán bebetonozva a közös bajnokság 12 tagú mezőnyét.

Klubelnök a jelenről
Előtte és azóta is folyamatosan a női I. ligában, vagyis a második vonalban játszanak a csallózközaranyosiak, jelenleg hetedikek a 11 tagú mezőnyben. Pint János klubelnök honlapunknak elmondta, hogy 2011 óta, vagyis a Boltenkova-éra utántól kezdődően napjainkig vezetése alatt tevékenykedik a klub, és szintén 14. évadját tölti Csallóközaranyoson a csapat edzője, a nyitrai Peter Talár. „Meglepően kevés játékosunk volt, mikor ide kerültünk, teljes korosztályok hiányoztak. Onnan jutottunk el a mostani szintre, amikor már óvodás kortól foglalkozunk a lányokkal. Öt csapatunk van: U11, U13, U15, U19 és a női – részletezte a jelent. – Két komáromi alapiskolában – Eötvös utcai és Pohraničná utcai – is a kézilabdára szakosodnak, Az Eötvös utcaiban szeptembertől a kézilabda is kiemelt sportág, választható tantárgyként szerepel. A női csapat 16-os keretével és az utánpótlással együtt mintegy 80 lány kézilabdázik klubunkban, abból 35 heti rendszerességgel játszik is. Női csapatunkkal a korábbi években elkényeztettük a közönséget, jelenleg nem vagyunk az élmezőnyben, ugyanis nemzedékváltás zajlik, ami visszaeséssel jár. Sok a fiatal: a 20 év körüli játékosok között 5, még náluknál fiatalabb tehetség is bontogatja szárnyait, rájuk, az U15-ben tavalyelőtt országos második együttesre alapozunk. Lányaink a korosztályos utánpótlás válogatottakban is szóhoz jutnak, a legjobbak pedig máshova, Vágsellyére és Dunaszerdahelyre kerülnek.

Idegenek aranyosi mezben
Főleg az élvonalbeli szereplés közben fordultak meg idegenek a csapatban. A legismertebbek Nyárasdról jöttek, mégpedig Nagy Mariann, Lengyel Anita, Volner Éva és Haris Szilvia, az ukrán Ludmila Boltenkova (később sokáig edző volt a klubban), a romániai Baczó Olga, Naszvadról Kiss Jitka, aki a Vasasban is kézilabdázott, a Haris lányok, Mária és Katalin, utóbbiak a válogatottban is szerepeltek.

Tóth Erzsébet a magaslatokon

Tóth Erzsébetnek napjainkban is rengeteg ötlete van

Az aranyosiak közül a legmagasabbra Tóth Erzsébet (szül. 1978) jutott. Sportágában századunk első két évtizedének meghatározó alakja volt Szlovákiában, ötször választották az ország legjobb kézilabdázójának, de akkor már más klubok színeiben játszott. Legtöbb évadot Nagymihályban töltött, de megfordult a Debrecenben és az osztrák Hypoban is. 2020-ban a honlapunknak adott interjúban profi pályafutását is értékelte: „Biztosan sok lehetőséget kihagytam, a válogatottban is, de ha mérlegelnem kellene, szép emlékek jönnének elő. Büszke vagyok a pályafutásomra. Minden egyes állomására emlékszem, 2018-ban a Mol ligás Hodonínban volt az utolsó megálló. Mikor Nagymihályban játszottam, jött az akkori nagy bécsi Hypobank, de a kelet-szlovákiaiak nem engedtek el hozzájuk. Mehettem volna Magyarországon akárhova játszani, de nagyon szerettek Nagymihályban, és tényleg nem engedtek el sehova. Sok lehetőségem kimaradt, tehát pályafutásom lehetett volna még jobb, de mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jó helyen vagyok, s igazán kiváló kézilabdát játszottunk. Nem volt miért elmenni, jól éreztem magam. Profi éveket éltem át a kelet-szlovákiai csapatban. Bajnokok Ligáját, EHF-kupát játszottunk, az ország legjobb együttesében kézilabdáztam.”
Évek óta Morvaországban, a Zlín melletti Napajedlában él. Masszőrszalonja van, főállásban éttermi pincér és edzői énje is foglalkoztatja. Logókat tervez és kivitelez, szőlőse van, és kertészkedik is. Hogyan győzi mindezt?
„Aki művelte az élsportot, mindig mozgásban van, tempósan él. Mivel a test ezt megszokta, sportolói pályafutása után sem tud leállni. Rengeteg ötletem van, próbálom ezeket megvalósítani. Fürge maradtam mostanáig – mondta honlapunknak a honi kézilabdasport örökös Böbéje, mikor kapcsolatba léptünk.

Fábián Ferenctől Németh Pálig
A klub magyar edzői Fábián Ferenc, Tóth Károly, Novák Jenő és Németh Pál (a nyárasdi kézilabda megalapítója fél évet dolgozott az I. ligás csapattal) voltak.
Távozásáról Németh Pál honlapunkat adott életműinterjúban beszélt bővebben: „Akkoriban az aranyosiak érdeklődést mutatottak irántam, és felajánlották, hogy elvinnének edzőnek. Ha nem lettek volna anyagi nehézségeim, nem hiszen, hogy elfogadtam volna, ugyanis annak az elvei, aki ott irányított, nagyon messze álltak tőlem. Éreztem, hogy csak idő kérdése, mikor kerülünk egymással szembe. Mikor jött a nyárasdi megkeresés, éppen egy komoly, családtagomat érintő eset történt, ami jó oknak láttam a távozásra. Ami viszont érdekes, a játékosokkal nagyon korrekt, jó volt a kapcsolatom. Sajnáltam, hogy ott hagyom őket, féltem, ha visszajövők Nyárasdra, ők esnek ki. Jó kis csapata volt akkor az Aranyosnak, szerény képességű játékosokkal, de emberileg nagyon szerethetők voltak. Jogosan érezhették, hogy csalódást okoztam nekik. Nyáron mentem Csallóközaranyosra, és nem vittem végig az egész évadot se…”

A segédlelkész emléke
1995-ben a helyi sportcsarnok felvette Kóczán Mór egykori olimpiai bronzérmes magyar gerelyhajító (1912, Stockholm) nevét. Az egykori atléta a század elején ugyanis református segédlelkészként tevékenykedett a faluban.

(Forrás: Új Szó, Vasárnap, szlomasport-archívum)