Bottlik László (szül. 1942) első edzői sikerét még játékosedzőként érte el 1975-ben. A szlovákiai vízilabda II. világháború utáni legnagyobb hazai egyénisége mindig a kemény munka híve volt, s mivel meg is követelte az elvégzését, ez a tulajdonsága védencei körében csorbított népszerűségén. „Mindig mondtam, vagy gürizel, vagy elkerül a siker. Ambícióim voltak, és soha nem engedtem a magaméból a sportvezetők, a játékosok vagy szüleik kérésére” – árulta el magáról a játékosai körében diktátornak nevezett sportember. Szigorát egy apró történet bizonyítja a legjobban. Mikor a Magas-Tátrában edzőtáborozott a válogatottal, meghívott pólósai naponta 22 kilométert futottak a Csorba-tótól Csorbáig és vissza. Ha elkapta őket, hogy csak egy közülük lerövidítette az útvonalat, s ebéd után mindannyian újra lefuthatták az egészet. Aki meg panaszkodott, másnap mehetett haza. Ilyen volt Bottlik László edzőként.
Az egykori Jugoszláviában és későbbi utódállamaiban elismerték edzésmódszereit, mindig az volt, amit ő mondott. Első helyre a kemény munka került. Ott nem fordult elő, hogy panaszkodni ment a játékos, vagy valaki belekötött volna az edzésekbe. Idehaza erre is volt példa. Sőt egyszer egy játékospetíció nyomán le is váltották a válogatott éléről. Nem segített az sem, hogy a budapesti Eb-n kiharcolta csapatával a fukuokai vb-rajtjogot.
