Ő volt az első magyar, aki feljutott a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre (8 848 méter). Demján Zoltán 2015, április 20-án lépett a hatvan évesek táborába. Róla készült összeállításunk.

Minden hozzáférhető forrás szerint Demján Zoltán az első alpinista, aki a magyarok közül megmászta a Mount Everestet, mégpedig 1984. október 15-én. Egy csehszlovák expedíció keretében jutott fel a 8 848 méter magas Himalája-csúcsra. Oxigénpalack nélkül, az eredetileg lengyel útnak tervezett, de végül – mint utólag kiderült – a déli pilléren először megtett útvonalon. Sajnos, pozsonyi társa, Jozef Psotka, aki szintén feljutott a csúcsra, a visszatérés közben életét veszetett Demján nagy médiaszereplő volt akkoriban, rengeteg interjút adott tapasztalatairól, az akkori történésekről.

Ugyanebben az évben május huszadikán megmászta a szintén nyolcezres Lhoce Sart ((8400 m), mégpedig először a hegy déli falán. További nagy teljesítménye 1988-ban történt, amikor tiszta alpesi stílusban elsőként került fel az ugyancsak nyolcezres Dhaulagirire (8167 m).
A pozsonyi születésű, öt nyelven (oroszul, angolul, németül, szlovákul és magyarul) beszélő egykori hegymászó később csúcsmenedzserként tevékenykedett. Tíz évig (1992–2002) a Holtcim céget vezette, utána tíz évig utakat szervezett menedzsereknek a Himalájába. Életében az emberi képesség fejlesztésére fókuszált, önmagát is ilyen irányban képezte. Megtanulta, hogy lehet kétkezi munkából megélni, aztán azt kipróbálta, milyen az, amikor az ember szellemi képességeit kamatoztatja, később a kettő összekapcsolásából kovácsolt tőkét.
Találóan nyilatkozott a hatvanasok közé lépve: „Mély meggyőződésem, hogy sokkal több van bennünk, mint sejtünk, csak azt kell tennünk, amit értelmesnek tartunk, és mindent annak kell alárendelnünk. Megtanultam hinni abban, amit csinálok, és fontos, hogy hogyan teszem azt – lelkesedéssel és szeretettel.” – mondta a Šport napilapnak születésnapján.
Demján Zoltán idén Pozsonyból vidékre költözött.

Összeállította: J. Mészáros Károly