Cséfalvay Szilárd kitalálta, Federmayer István felkarolta, Czigler Sándor adatgyűjtőként dokumentálta. Utóbbi utolsó mohikánja volt a Csehszlovákiai Sport Vándorserlegének, amelyet a II. világháború után a (cseh)szlovákiai magyarok első önálló bajnokságaként (1967–1973) jegyzünk. Czigler Sándor 2019. január 21-én nyolcvanhárom évesen távozott az élők sorából.
Galántán évtizedekig testnevelést tanított a magyar gimnáziumban (a mai Kodály Zoltán Gimnáziumban), s különösen a röplabda és az atlétika állt közel hozzá, a labdarúgásban pedig szakedzőként tevékenykedett a helyi Slovanban. Közvetlen környezete főleg ezt tudta róla, de hétköznapjai jócskán túllépték szűkebb pátriája határait. Kevesen tudják, ezért érdemes feleleveníteni, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben éltetett Csehszlovákiai Sport Vándorserlegének (a csehszlovákiai magyar középiskolások az atlétikán kívül labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában és röplabdában versenyeztek) egyik lelkes támogatója, szervezője és megörökítője volt. Pontossága révén ma is megvan (honlapunk birtokában) a vándorserleg atlétikai csúcsainak listája. Sőt Czigler Sándor később még egy másik csúcslistát is összeállított, s ebben összevetette a vándorserleg és az 1994-ben indult Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának számonkénti legjobb atlétikai eredményeit. Ma nagy kincs ez számunkra, hiszen a gimibajnokság azóta már negyed évszázada évi rendszerességgel zajlik, s voltaképpen a vándorserleg folytatásának tekinthető, de az atlétika már jó ideje nincs a műsorában.
Czigler Sándor nyugdíjas éveiben két sporttörténeti könyvvel is észrevetette magát. Előbb 2011-ben két korábbi feldolgozást kiegészítve kerekítette ki a galántai labdarúgás százéves történetét. Számos értékes megjegyzéssel, rengeteg ténnyel és képpel igazi kordokumentum készült arról, hogy teltek a legnépszerűbb labdajáték évtizedei a mátyusföldi mezővárosban. Aztán 2016-ban a Galántához közeli falu, Vízkelet 90 éves focimúltját is értékes könyvbe foglalta. Adatok tömkelege, képek sokasága, emlék az utókornak.
Utoljára 2016-ban találkoztunk a Diákolimpia országos döntőjében. Az alapiskolások kétévente ismétlődő bajnokságának ünnepélyes megnyitóján Czigler Sándor is emlékplakettet vett át sportemberi tevékenysége elismeréseképpen. A dunaszerdahelyi sportgimnázium (ma középfokú sportiskola) diákjainak körében lezajlott beszélgetésen mesélt korábbi bajnokságaink világáról és vándorkupás kordokumentumokkal kedveskedett. Adatgyűjtő énje akkor sem hagyta cserben.

Köszönjük, Sanyi bácsi!

J. Mészáros Károly