Ennél könnyebb nincs, mint manapság írni a DAC-ról, annak futballcsapatáról, ezüsthelyre mérnöki pontossággal befutott sárga-kék szerelvényéről. Jöhetnek a dicshimnuszok, mert csak úgy sorjáznak a témák: Munoz mester diadalittas mosolyáról, Trusa tavaszra góláradatba érett lelkes futószámairól, Dimun leheletfinom átadásairól, Világ Oszkár boldog zászlólengetéséről vagy éppen a felsőházba kerülés kalandos kiharcolásáról... A tizenkét és fél perces hosszabbításba torkolló, zsolnaiak elleni trencséni zárómeccsről nem is beszélve.
Hogyan lehet, hogy minden összejött a DAC-nak? A bajnokságban. Mert a kupa az más falat, liptói védőbástyákba rejtették. Keresik a választ azok a szakértők, akik már abban sem bíztak, hogy egyáltalán a legjobb hatban játssza le a dunaszerdahelyi csapat a Niké Liga utolsó tíz fordulóját, az ezüstre meg végképp nem számítottak. Talán megtalálja a választ egyszer az is, aki Trusa mesterhármasában is a szálkát keresi, mármint, hogy az első egy rosszul eltalált lövés kapura továbbítása, a második egy szerencsés VAR-os vonalka műve, a harmadik meg egy balszerencsés kezezés utáni büntető belövése volt. Volt ahogy volt, de gól volt. Mindhárom.
Ez az az eset, amikor a kételkedőknek a fegyvertára kimerül. Legfeljebb eszükbe jut, hogy milyen nagy csalódás volt tavaly a DAC-nak a második helyre csúszása a bajnokságban, és milyen nagy siker az idei oda kapaszkodása. Ugyanaz a csapatezüst, más-más érzelmi töltettel. És megvan sorrendben a második második bajnoki helyezés meg a hetedik európai kupaszereplés.
Kell-e ennél több? Jó, jó az a fránya bajnoki cím még hiányzik, és a kupagyőzelem sem akar másodszor összejönni. Majd akár legközelebb, gondolja örömében a vérmes DAC-szurkoló. És boldogan vonul nyugovóra. De a kedvenc csapatától álmában sem tud megszabadulni. Hallja a Nélküled dallamát, és közben látja a Mol Arénában az árbócra vont DAC-zászlót. Büszkébben már talán nem is loboghatna.
J. Mészáros Károly