Ő a csallóközi diszkobolosz. Már gyerekkorában mindent messzebbre hajított, mint a többiek. Innen indult el a világhíresség felé. Bugár Imre (szül. 1955) azóta kitörölhetetlenül a férfi diszkoszvetés első világbajnoka lett, olimpiai ezüstérmes is volt 1980-ban Moszkvában, két évvel később meg Európa-bajnok Atlénban. Pályafutása legnagyobb formájában nem utazhatott ki a Los Angeles-i olimpiára, mert az akkori szovjetbarát szocialista országok többsége – köztük Csehszlovákia is – bojkottálta a játékokat. Csallóközkürtről származik, 1974 óta Prágában él, 1995-ben negyvenévesen vonult vissza. Hetvenedik születésnapja alkalmából sportpályafutásából szemezgetünk, hét megálló erejéig.

1. Tehénpásztor – iskola előtt és után
Gyerekkorában iskola előtt és után tehénpásztorként töltötte idejét a csallóközkürti tó közelében. Szórakozásképpen kavicsokat dobált a tóba. Három órán át. Hol távolba, hol célba. Kisiskolás volt akkoriban, tízévesen már ministrált, két esztendővel később már ő volt a sekrestyés. Harangozott is, egyszerre két haranggal, már akkor is sok ereje volt.

2. Helsinki emléke
1983-ban Helsinkiben járt a csúcson. Büszkén mesélte: „Én vagyok az első diszkoszvető világbajnok. Ezt a címet nem veszi el tőlem senki. A magyar fiúk is mindig azt mondták, hogy Bugár Imre az első magyar világbajnok. Még melegítőben voltam, amikor 67,72 méterre szállt a kezemből a sportszer. Biztonsági kísérletnek szántam, győztes dobás lett belőle. Aztán már mintha csak szórakoztam volna a többiek között. Nem is számítottam arra, hogy valaki megelőzhet. Pedig előfordulhatott volna, mert minden verseny más. Az volt a jó, hogy mindjárt első próbálkozásomra 67,48-at dobtam, és akkor a többieknek kellett jönni. Második kísérletemre sikerült a 67,72, és utána vártam, hogy mit tesznek a vetélytársak.”

3. Csak edzőtáborozott Los Angelesben
Három olimpián indult 1980 és 1992 között, de lehetett volna négy ötkarikás rajtja is, 1984-ben azonban a kelet-európai szocialista tábor bojkottjának az áldozata lett, s kimaradt az életéből a Los Angeles-i játékok. „Az volt a legrosszabb, hogy én, Valenttel együtt Los Angelesben edzőtáboroztam, mikor lemondták a részvételt. Tavasszal három versenyt megnyertem, s reménykedtem. Idehaza azt írták, milyen veszélyes Amerikában, de nem láttam ott semmi veszélyt. Tőlem nem kérdeztek semmit, azt se kérdezték, hogy beleegyezek-e. Jeleztem a sport nagyfőnökének, hogy engem aligha keresnek fel az újságírók, mert amit én mondanák, azt nem írják meg. Így is történt. Nagyon ártott, hogy nem utazhattam, mert abban az évben kiváló formában versenyeztem. Leggyengébb dobásom is 65 méter fölötti volt. Az olimpián harmadik helyet ért volna. Az ötkarikás győztes, Danneberggel 1984-ben tizenegyszer versenyeztem, és egyszer sem került elém. Ráadásul abban az évben összes versenyem átlaga 67,30 m volt. Nem állítom, hogy nyertem volna, de biztosan beleadtam volna mindent, hogy közel legyek az aranyhoz. Nagyon fájt a mellőzés, és nyomot hagyott bennem, mert utána már nem sikerült nagy eredményt elérnem. Rányomta a bélyegét a pszichikámra, ami versenyzés közben gátként jelentkezett.”

4. Moszkvától Szöulig

Bugár Imre 1980-as moszkvai üdvözlete a Csallóköz hetilap olvasóinak

Olimpiai bajnok nem lett, de Moszkvában ezüstérmes volt 66,38 méterrel. Később megtudták, hogy a bírók a hazai Raszcsupkin javára mértek. „Láttuk a felvételeket a versenyről, azokból kiderült. Másnapra nyomuk támadt, azóta nem látta senki. Még a KGB sem tudja, hol vannak. Biztos, hogy a legnagyobb dobása a kubai Delisnek volt, aztán én következtem, a harmadik legjobb Schmidt lehetett, és Raszcsupkin negyedikként végzett volna, ha azt mérik, amit dobáltunk. Nekem fél méterrel kevesebbet mértek, de az orosznak egy métert hozzáadtak. Elektronikus mérés volt, ahova szúrták a jelzőtáblát, azt mutatta. Esetemben nem lehetett látni a sportszer helyét, mert nem használtam magnéziumot, de Delis használt, és ahol leesett a diszkosz, ott maradt a fehér folt. Szóba került, hogy másnak visszatérnek az esethez, de nem csináltak semmit, mert eltűntek a felvételek… Én elégedett voltam, mert egyéni csúccsal lettem második az olimpián. Főleg a kubaiak és a németek voltak felháborodva, de felvétel híján nem csinálhattak semmit. Három olimpiám közül végül is Moszkva volt a legemlékezetesebb. Először voltunk együtt az összes cseh sportolóval az olimpiai faluban, állandóan nyitva volt az étterem. Ha akartunk, akár éjfélkor is mehettünk jó husikára, zöldségre, az volt a szép benne. És az első olimpiám volt. De nagyon tetszett Barcelonában és Szöulban is. A katalán fővárosban ott volt az amerikai Dream Team kosarasai is. Addig azt hittem, magas, nagy ember vagyok a magam százhúsz kilójával, de ők is százharmincat nyomhattak, mikor találkoztam velük. Szöulban én voltam a zászlóvivő a megnyitón, amire rá is fizettem, mert már egy hónappal korábban kiutaztunk, és nekem ez nagyon hosszú volt. Nem is sikerült olyat dobnom, mint amit akartam.”

5. Villanyszerelőből sportember
Életmérlegéből nem hiányozhat a következő gondolatsor: „Nagyon jó volt, hogy sportoltam, Édesapám azt mondta: ha valamit csinálsz, adjál bele mindent. Villanyszerelőnek tanultam ki, de az nem érdekelt különösebben. És jött a sport, ez lett a célom. Mindig javulni akartam, minél nagyobbat dobni, minél erősebbnek lenni, s gondoltam, ha sikerül, kijuthatok külföldre, járhatok versenyekre. Akkor az volt a fontos. Gyorsan bekerültem az ifjúsági válogatottba, ami jó impulzust adott a kezdéshez. Az iskolában szerettem a földrajzot, később versenyzőként bejárhattam a világot, igaz, legtöbbször csak a repülőteret, a stadiont és a szállodát láttam. De ha maradt idő, egy órára azért mindig benéztem a városba is.”

6. Kétes doppingvádak
Versenyzői pályafutása után sok mindent átélt. Doppingvádak is érték, miután magába szívta a politika: „2006-ban jöttek Jablonecből, és becsalogattak a politikába. És akkor az ellenlábasok kitaláltak valamit, azt állították, hogy engem versenyzőként doppingvétségen értek. Olyan papírt húztak elő, ami nem lehetett rendben. Azt állították, 1987-ben elkaptak a doppingellenőrök. Én azonban abban az időpontban, amit felhoztak éppen a világbajnokságon voltam Rómában. Hetedik lettem, és minden rendben volt a vizsgálaton... Valaki meg kitalálta, hogy engem itthon kaptak el. Hogyan kaphattak el itthon, mikor én akkor a vb-n voltam. Az az újságíró, aki ezzel előjött, nem tudott a felvetésemmel mit kezdeni. Mondtam neki, mutassa meg az eredeti jelentést, de az nem tudta megmutatni, mert nem volt neki ilyen irata. Azóta nincs semmi, mert rosszul találták ki az egészet. Talán megrendelésre készült, nem tudom. Megtudtam, a politika nem fair play-dolog. Ahova mentem, mindenhol azt közölték, nem leszel jó politikus, mert nem tudsz hazudni. Habár tudod, hogy azt nem lehet végrehajtani, mégis ígérgetni kell az embereknek. De nem ígérgethetek, ha nem tudom, hogy úgy lesz-e, mondtam. Erre az volt a válasz, hogy ez a politikában nem megy. Csak a politika küszöbére léptem, de nekem az elég volt. Azóta nincs hozzá semmi közöm… A nyolcvanas években minden gond nélkül járhattam a világba, volt olyan év, amikor huszonhétszer indultam külföldi versenyen, s abból huszonötször estem át doppingvizsgálaton. A skandináv államokban még önként is mentünk az ellenőrzésre, mert tudtuk, hogy adnak sört, és jót ihatunk belőle.”

7. 1995-ben bekövetkezett visszavonulás
Hosszúra sikerült a pályafutása, már elmúlt negyven, amikor végleg hátat fordított a dobókörnek. „Még akkor is a legjobb diszkoszvető voltam az országban, ezért a válogatott maradhattam. Közben még kilencvenkettőben eljutottam harmadik olimpiámra is, mert teljesítettem a kiküldetési szintet, ám az eredmény már nem volt valami fényes, kiestem a selejtezőben. De mégis ott voltam. Harmincöt éves korom után már nagyon fájt az edzés, és a méterek is elfogytak a versenyeken. Érett bennem a döntés, ami 1995-ben bekövetkezett. Végre megszületett a lányunk, és abban az évben szeptember tizenhetedikén utoljára eldobtam a diszkoszt, s azóta nem is akarom látni. Addig vártam, hogy valaki túlszárnyaljon, de nem jött. Bevezették akkoriban a három hónapos edzőtáborozásokat is, nem akartam olyan sokáig távol lenni a családtól. Edző sem lettem emiatt, inkább elmentem az irodába. Ez volt a legjobb, utólag is nagyon jó döntésnek tartom.”

(Forrás: Vasárnap, www.szlomasport.sk)