Páratlan a maga nemében a kassai ČH vízilabdacsapatának huszonöt bajnoki címe a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveiben. E sikersorozat egyik főszereplője Bottlik László a sportág II. világháború utáni legnagyobb hazai egyénisége. Csapata aranykorában előbb játékosként, majd edzőként érte el nehezen megismételhető diadalainak sorát, amely egy év megszakítással 1962-től 1987-ig tartott. Utána még ötször volt bajnok a Nováky és egyszer a kassai ČH Hornets együttesével. Összesen tehát harminc csehszlovák és szlovák bajnoki elsőséggel büszkélkedhet, ami szintén páratlan teljesítmény.
Bottlik László gyerekkorában futballozott, mint a többi azonos korú iskolás. Közel volt azonban az uszoda, csak egy kerítésen kellett átmásznia, és máris a medence közelébe ért. Nem született sportolói családba, édesanyja tanítónő volt, de tudott vívni és lovagolni is. Laci fia maga tanult meg úszni. Akkor az volt a szokás Kassán, hogy aki úszott, az vízilabdázott is. Így került ő is azok társaságába, akik rendszeresen egymás ellen játszottak, s a győztesek egy tábla csokoládét kaptak az edzőtől. Hat ificsapata volt akkoriban a kassaiaknak. 1956-ra jó kis gárda jött össze, szlovák, majd csehszlovák bajnokok lettek, s ebből alakult ki aztán a sikerhalmozó kassai ČH.
1961-ben Jednota néven még másodikok lettek, de egy év múlva már új klubszínekben jutottak az első bajnoki elsőségig. Az aranyérmet három évvel később elhalászták előlük a pöstyéniek, de csak egyszeri alkalommal, mert utána mindig megvédték bajnoki címüket egészen 1975-ig. „A hagyományok adta gazdag tapasztalatokon túl jó szereplésünkben az is közrejátszott, hogy a csapat tisztségviselői mindig engedték az edzőket saját módszereik szerint dolgozni, megbíztak bennük, nem akarták rájuk tukmálni elképzeléseiket. Bár korszerű uszodánk nem volt, akadtak kitűnő szakembereink meg vezetőink, akik mindenre hajlandók voltak a pólóért. A régiek helyébe folyamatosan léptek az újak – sohasem szakadt meg a hagyomány” – idézte fel a sikeres kassai időszakot Batta György Gólok és érmek című könyvében Bottlik László, aki akkor érezte magát jól a medencében, ha technikás észjáték folyt, ha túl tudott járni az ellenfél eszén, ha valamilyen trükkel be tudta csapni.
Első edzői sikerét még játékosedzőként érte el 1975-ben. Mindig a kemény munka híve volt, s mivel meg is követelte az elvégzését, ez a tulajdonsága védencei körében csorbított népszerűségén. Szigorát egy apró történet bizonyítja a legjobban. Mikor a Magas-Tátrában edzőtáborozott a válogatottal, meghívott pólósai naponta 22 kilométert futottak a Csorba-tótól Csorbáig és vissza. Ha elkapta őket, hogy csak egy közülük lerövidítette az útvonalat, s ebéd után mindannyian újra lefuthatták az egészet. Aki meg panaszkodott, másnap mehetett haza. Ilyen volt Bottlik László edzőként. Azt szokta mondani játékosainak: vagy gürizel, vagy elkerül a siker. „Soha nem engedtem a magaméból a sportvezetők, a játékosok vagy szüleik kérésére” – mesélte a történet felelevenítése kapcsán a diktátornak is becézett könyörtelen edző.
A ČH-korszak után más szlovákiai csapatoknál is megfordult, és több helyen volt szakvezető a jelenlegi jugoszláv utódállamokban, sőt Máltán is leült a kispadra. Bottlik László számára a zágrábi Mladostban eltöltött időszak volt a legemlékezetesebb, hiszen a világ egyik legjobb csapatához igazolt, olimpiai és világbajnokokkal teletűzdelve, később ez a gárda lett az évszázad legjobbja a klubban. Nagy megtiszteltetés volt számára, hogy ott edzősködhet. Kétszer másodikok lettek a bajnokságban, s irányítása alatt először lett jugoszláv kupagyőztes a Mladost. Élete tévedésének tartja, hogy az országban kialakult háborús hullámcsapások miatt nagyon korán hazajött onnan.
Szövetségi kapitányként kétszer vitte ki a válogatottat az olimpiára, kétszer a világbajnokságra és kétszer az Európa-bajnokságra. Mindkét olimpiai szereplés az utolsó, 12. helyre rangsorolta védenceit, Bottlik László mégis nagy dolognak tartja, hogy bemutatkozhattak az ötkarikás játékokon. Edzői hitvallását is elárulta egyszer. „A pólós élet a növekedés és a fejlődés fokozatos szakaszaiból tevődik össze. Megtanulni úszni, szigorúnak lenni önmagunkkal szemben az edzésen, komolyan, de főleg kiválóan edzeni, nem becsapni magamat és másokat, s közben nem úgy viselkedni, mint egy automata. Ebből egy lépést sem lehet kihagyni!” – húzta alá.
A 77 éves Bottlik László elismert szakember, Kassán él özvegyen, unokái azonban nagy örömforrásai. Egyszer mesélte, hogy reggelenként úszik, s ha kedve támad, átmegy vízilabdát nézni Magyarországra. Kevesen tudják róla, hogy huszonöt évig bélyeget gyűjtött, s numizmatikai gyűjteményében megtalálható az országban egyik kiadott összes érem.
2008-ban fejezte be az edzősködést. Büszke arra, hogy az egykori Jugoszláviában, amelynek utódállamai ma is a sportág élvonalában tartoznak, mindig gratuláltak edzésmódszereihez, az volt, amit ő mondott. Első helyre a kemény munka került. Ott nem fordult elő, hogy panaszkodni ment a játékos, vagy valaki belekötött volna az edzésekbe. Idehaza erre is volt példa. Sőt egyszer egy játékospetíció nyomán le is váltották a válogatott éléről. Nem segített az sem, hogy a budapesti Eb-n kiharcolta csapatával a fukuokai vb-rajtjogot.
Mert néhány védencének lázadása ennél is nagyobb ütőkártya volt a szövetség vezetőinek kezében.
