A hierarchia adott. A bősi futball indulása, létezése, feltörései rendre a DAC árnyékában történtek, s ez máig így van, s így van ez rendjén, állítja Kovács Zsolt bősi klubmenedzser (szül. 1975). A Duna-parti városka 2023-ban már centenáriumát ünnepelt labdarúgóvilágának utóbbi évtizedeire fókuszálva beszélgettem vele.
Mióta klubmenedzser?
Nem rögtön lettem az. Bősön nőttem fel játékosként, az U19-ig minden korosztályt végigjártam. A múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben történt, mindenünk volt a foci. Akkoriban a környező falvakban még nem volt sok lehetőség játszani. Nálunk, az akkor még szintén faluban a labdarúgás, a birkózás és a pingpong hódított, semmi több. Manapság sokkal gazdagabb a sportágkínálat városunkban, huszonvalahány szakosztállyal, sportszervezettel. Engem a foci vonzott, és Horváth József tanító bácsi már elsős korunktól maga köré vett minket, és végigjártuk vele a szamárlétrát. Mikor kiöregedtünk az ifiből a kilencvenes évek elején, akkor volt csúcsszinten Bősön a foci. Nyolcvankilencben kikerültem az ifiből, utána esély sem volt arra, hogy a Szlovák Nemzeti Liga II-t játszó felnőttcsapatba bekerüljünk társaimmal. Mert az más kaliber volt. De nem okozott gondot, mert átmentünk a szomszédos Nyáradra, majd a katonaévekben Vajkára játszani. Évekkel később, az évtized derekán, mikor megszűnt a II. liga nálunk, és jöttek a gondok, már az III. ligában szerepelt a csapat. Fekete Alfréd klubvezető megszólított egyszer, hogy nem volna-e kedvem elmenni az egyik együttessel csapatvezetőnek. Egy komáromi mérkőzésről volt szó az 1995/1996-os bajnokságban, és 2:1-re kikaptunk. Akkor ültem először csapatvezetőként a kispadon.
Hogyan lett a csapatvezetőből klubmenedzser?
Innentől kezdődött az a huszonhét év, amióta tisztségviselőként tevékenykedem a klubban, a foci körül mozgok. Voltam csapatvezető, bekerültem a vezetők közé, s nagyjából tíz éve vagyok a szűkebb vezetőségben. Amikor a 2005/2006-os évadban bajnokságot nyertünk Szaban Tibor irányításával, akkor már titkárként, menedzserként dolgoztunk Liszkay Tiborékkal. Azelőtt klubmenedzseri poszt nem létezett, volt elnök és titkár meg a többiek. Tizennégy-tizenöt éve van minden a nyakamban.
Klubvezetőként Kovács Zsolt a bősi futballklub első embere?
Nem. A legelső ember mindig onnan van, ahonnan a pénzt kapjuk, vagyis a főszponzor. 2013-ig ezt a posztot mindig az klubelnök töltötte be, utána – miután megvettük a szenci játékjogot – maradtunk amatőr szinten, ami manapság ritkaság, és részvénytársaságként működünk. Ez egy nagyon szuper dolog! Amatőr szerződésük van a játékosoknak, mindenkinek a klubban, amit a sporttörvény engedélyez. És számlára fizetünk. S mivel a társaságnak van elnöke, mégpedig Mészáros Árpád, én utána következem a klubhierarchiában. A napi teendőkben én vagyok a klub első embere, felettesem a klubelnök és Fenes Iván polgármester.
Mikor belevágott a sportvezetői hétköznapokba, mit tudott a bősi focimúltról? Hallott már a sportághonosító francia katonákról?
Persze hogy. Mindig azt mondtam, aki nem ismeri a múltját, annak nincs jelene és nincs jövője. Ezt a régi vezetőktől hallottam. Hatalmas szerencsém volt, hogy találkozhattam velük, meríthettem tapasztalatukból. A múlt század kilencvenes éveinek első felében nagy kanállal ettük a focit Bősön, élvezve az állami gazdaság és annak vezetője, Kováts Gyuszi bácsi által fémjelzett éra előnyeit. Bős labdarúgása akkor járt a legmagasabb szinteken, Ifikorunkban ért ez bennünket, fiatalokat, akik egy öltözővel arrébb voltunk, mint az A csapat. Egyszer minket, az U19-es gárdát is magukkal vittek a csehországi edzőtáborba. Akkor került hozzánk a DAC-ból Majoros Gyuri, akire igazán felnéztünk. De Medgyes Józsira is, ugyanígy Győri Zsoltira, Varga Dezsire, Radványi Mikire, Zsákovics Tibire… Még korábban, gyerekkoromban, amikor apum mindig vitt a meccsekre magával, Schill Misi, Horváth Béla, Ďurica Janó és a többiek voltak a bősi foci ikonjai. Én már ebben a közegben nőttem fel, egészen a nyolcvanas évektől.
Szóval kiskorától összenőtt a bősi focival...
Nemegyszer felhoztam már, hogy a foci egy cirkusz meg egy színház. De ezt is tudni kell csinálni. Én ezért szeretem. Manapság, amint látom, amatőr szinten is van pénz, aztán a vállalkozók belevágnak, de ez nem minden. Számomra az volt a kedvező, hogy mindig akadt valaki, akivel végigjártam a szamárlétra valamelyik fokát. Idehozott a Fekete Frédi csapatvezetőnek, akinek a kisujjában volt a klubvezetés, vagy említhetném Kováts Gyuszi bácsit, akivel együtt dolgozhattam, hallgathattam tanácsait. De felhozhatnám Derzsi Matyit, és másokat is. Alulról indultam, s napi szintű kapcsolatunk közben mindenkitől elkaptam valamit. Évek során, ezért tudom ezt csinálni. És az anekdotákból, élményekből is jutott bőven nekem is. Elmesélték, hogyan jártak régen lovaskocsival a meccsekre, hogy a kastélyban hol volt az öltöző, hol csináltak pályát, hogyan készült a mostani új stadionunk, hogyan igazoltak játékosokat… Ez mind belém szívódott, s máig tisztában vagyok vele. Szerettem is és volt is kivel a múltunkról beszélnem, amit hatalmas előnyömnek tartok. Amit csak lehetett, megtanultam tőlük.
Valamikor szóba kerülnek a klubban a sportághonosító francia katonák is, vagy ez már nagyon régi történet?
Így van. Már nem él senki abból az időszakból. Amit leírtak az elődök, azt elfogadjuk. A legrégebben élő jelenlegi ikonunk, Gróf Árpi bácsi, városunk díszpolgára, aki 86 éves. A mai napig minden meccsre jár velünk, jó viszonyban vagyunk. Élő legenda klubunkban.
Előjöttek más furcsaságok is?
Csak amit hallottam az elődöktől. Elmondták, hogyan készítettek bélyegzőt krumpliból, vagy hogyan tettek be a csapatba feketén játékosokat. Nehezen lehetett észrevenni, mert akkoriban még nem volt internetes rendszer. Egyszer valamit gyanítottak, behívták az érintett játékost a járási szövetségre, és úgy bukott le, hogy megkérdezték tőle, hogy mit adtak meccs után frissítőnek a játékosoknak. Rávágta, hogy krakedlit, közben alma volt.
Részben már említette a bősi csúcsidőszakot…
1992-ben jutottunk fel a szlovák II. ligába, ami akkor a harmadik vonalnak számított Csehszlovákiában. Szlovákia 1993-as létrejötte után tovább folytattuk a szlovák II. ligában. És második vonalbeli szereplésünk 1996-ig tartott, akkor kiestünk a III. ligába.
Megtudtuk már, hogy hogyan jutott fel a klubmenedzseri szintig. Mit tapasztalt, amikor oda került?
Elmondtam már több helyen, amit az öregektől hallottam: aki tisztában van a csallóközi focistruktúrával, az ismeri az itteni hierarchiát. Komáromtól Pozsonyig meg a nagy Duna és a Kis-Duna közti térségben a top a DAC. És ennek így kell lennie, ez így van jól. Szuper dolog! Klubbeli elődeim azt mondták, hogy annak idején a dacosokkal, Weiss Misi bácsival, Csóka Zoliékkal ők is ezt tették, s nekünk is mindig jó viszonyt kell ápolnunk a DAC-cal. Azt is mindenki tudta, hogy a dunaszerdahelyi klub után Bős következett a sorban. Felkerülhetett felsőbb szintre valaki, voltak ideiglenes fellángolások a térségben, de Bős mindig Bős volt, és 1975-től soha nem játszott járási osztályban. Mindig a kerületiben futballoztunk az utóbbi másfél évtizedben. Ha jól megy a foci a DAC-ban, akkor abból mi is tudunk építkezni. És ha rápillantok az előttem lévő, 1992-ben bajnok csapatunk képére, abban megtalálhatók olyanok is, akik Dunaszerdahelyről jöttek hozzánk: Varga Dezsi, Ravasz Józsi, Medgyes Józsi, Győri Zsolti, Škoda Milán és a többiek. A keret nyolcvan százaléka a DAC-ból került hozzánk. És ez mindig így volt. És ismétlem: ez így volt jó. Ezért tudtuk tartani a kerületi szintet. És az is érvényes, hogy ha Bősön jól ment a foci, jól ment a környékbeli faluknak is: Nyáradnak, Bakának, Csilizpatasnak... Mindannyian profitáltunk a csallóközi lépcsőzetességből, folyamatosságot is jelentett a DAC alatti focivilágban.. És ez így működik a mai napig. Arra vagyok legbüszkébb, hogy ezt így tudjuk ápolni, ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, a IV. ligában. Legutóbbi tizennyolcas játékoskeretünkből tizenöt futballista a DAC-on keresztül került ide az U19 vagy U20-as korosztályból. Ha a saját ifinkből akarunk felhozni fiatalokat, akkor az ő bajnokságuknak egy vagy két osztállyal feljebb kell lennie, mint az A csapaténak, hogy később lehessen belőlük bevetni a felnőttek között.
Elhangzottak már különböző nevek. Csiba Alfrédé nem. Hogyan emlékezik az ő szerepére a bősi fociban?
Csak hallásból ismertem a pályáról, mert pici gyerek voltam, amikor ő játszott. Azt mondom róla, amit másoktól hallottam. Nagyon jó barátom a Frédi bácsi, jóban vagyunk, mindenki dicsérte, ő a bősi Császár, kiváló csatár volt. A II. ligás időszakban volt nálunk segédedző, dolgozott a klub körül, de a legtöbbet Bakán tevékenykedett.
És mit hozott a Csörgő-éra? Mert ilyen is volt a bősi fociban…
Az is egy külön fejezet. Sok mindent átéltem már a klubban. Különböző vezetőkkel. Az ifjú Csörgő György fémjelezte éra nagyon jó dolog volt, sajnáljuk, hogy véget ért, s erről nem is akarok többet mondani. Az lett a vége, ami a lett. Egy biztos, ami nem lehet tőle elvenni, hogy magántőkéből felújíttatta stadionunkat. Sajnáljuk, hogy vége lett, de akkor ez megkönnyebbülés volt a városnak is, mert bizonyos terheket átvállalt, a stadion is megszépült. Ezt szerződésben vállalta, ezért kapta bérbe a létesítményt. Lerágott csont, amivel nem akarnák foglalkozni. Ott dolgoztam, s belülről átéltem, hogy szuper volt az első egy-másfél év, a vége az lett, ami lett. Utólag úgy látom, hogy az is jó lett valamire, mindig valami valamiért történik. Jól jött a klub játékjogának megvonása után, hogy megtudtuk venni a szenciek licencét. Mert a II. ligás időszakból is maradtak váratlan maradványok, ugyanis utólag kiderült, hogy a TJ Gabčíkovo, ami a kilencvenes években létezett, azért hagyott maga után adósságokat. A II. liga ugyan szép volt, szép volt, csak amikor vége lett 1997-ben, megmaradtak a tartozások a futballisták után, nem utalták át a szociális elvonásokat… Ezt a klub átvette, mert ugyanarról volt szó, de semmi közünk nem volt hozzá. Arra is jó lett a Szenc, hogy megvettük, s lett egy tiszta új klubunk, ami jogilag nem tartozott az előzőekhez.
A szenci SFM-t az alapító és tulajdonos Alexander Matláktól vették?
Nem ő már korábban eladta, mi a Világi Oszkár úrtól vettük meg. Akkor Pinte Attila volt a szencieknél, és ezért került hozzánk, mikor Bősön folytattuk a fél szezont, még szenci névvel.
Ha tömören kelleni fogalmaznia, az elmúlt harminc év alatt min ment keresztül a bősi futball?
Ez a történet nem rólam szól. Hogy aktív részese lehettem, lehetek azért hálát adok a jó Istennek, mert azt csinálom, amit imádok meg szeretek, s ami érdekel is. És hálás vagyok azért is, hogy nekem erre lehetőséget adnak a felettes klubvezetők. Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy ezt tudom csinálni, de önmagam nem vinném sokra. Ugyanakkor a Bős név valamire kötelez is. Ennek a kialakításában részt vállaltak az előző nemzedékek képviselői, bármelyik szerepkörben. Mindenki, aki akár egy picit is hozzátett. Hogy ott tart a bősi foci, ahol tart, az mindannyiunk érdeme, ezt mindannyian így gondoljuk. A járásban a Bős az Bős, közvetlenül a DAC után található a rangsorban. Fontos a kapcsolatunk a sárga-kékekkel, nélkülük ez nem mehetne. Ugyanez vonatkozik a Dunaszerdahelyi járásra is. Mondhatnak akármit, azt is, hogy elviszik a tehetségeket. Dehogy viszik el! Mindenkinek azt mondom, addig focizzon feljebb, míg van rá. Harminc évesen vagy később ráér lejjebb játszani, mert a minőséget akkor is odaviszi. Látom, egyre nehezebb a kisebb falukban, városokban. Mi igazán jó viszonyt ápolunk mindenkivel a környéken. A szövetségekkel is. Ha találkozunk, mindig megemlítik a nagy bősi elődöket, Kováts Gyuszi bácsit, Fekete Frédit, Derzsi Matyit, Bodó Józsi bácsit, a minap elhunyt Liszkay Tibort, aki társaival hatalmas munkát végzett a klubban. Elődeim példaként állnak előttem, s az ő szintjükön próbáljuk tartani a bősi focitörténéseket. Minden téren. Akárhova megyünk, nem találunk zárt ajtókra. És ez a fontos! Ez ennek a száz évnek a hagyatéka.
Dióhéjban mondva: őrzik a helyüket a DAC mögött a Dunaszerdahelyi járásban. S a legutóbbi harminc évnek volt egy időszaka, a múlt század kilencvenes éveinek első fele, amikor a csúcson, a második vonalban járt a bősi foci…
Baán László, a járási sportszövetség korábbi munkatársa egyszer átadta nekünk 1962-től összes olyan bajnokság táblázatát, amiben a Bős játszott. Előbb felhozta, hogy mi a bősi foci csúcsa? Azt mindig az adott időszak klubvezetéséhez és körülményeihez kell viszonyítani. Matematikailag, táblázatilag biztosan az 1992 és 1994 közötti időszak volt a legjobb, amikor a szlovák második vonalban futballoztunk. Ha rápillantok például arra, hogy veretlenül nyertük meg a IV. ligát, meg a Johancsik Patrik edzősködése idején megnyertük az V., majd a IV. ligát, szintén veretlenül, akkor az volt a csúcs, mert 30 bajnokiból volt huszonöt győzelmünk meg öt döntetlenünk. Én azt állítom, hogy mindig az adott időszak nagyjai, helytállása számít igazinak. Harminc évem alatt a Bős nyert tíz bajnokságot. Abból háromszor voltam a részese vezetőként: 2005/2006-ban, 2021/2022-ben és 2022/2023-ban. A csúcs tehát relatív dolog.
Több nevet említett a beszélgetés közben. Gondolom köztük vannak a bősi futball legnagyobb egyéniségei is…
Feltétlenül. Csak azokat soroltam, akiket én ismertem, de már nincsenek az élők sorában: Bodó Józsi bácsi, Kováts Gyuszi bácsi, aki az állami gazdaság igazgatója volt, Fekete Alfréd, Liszkay Tibor. Mentoraimnak is nevezhetném őket. De vannak, akik még élnek: Derzsi Matyi, Gróf Árpi bácsi… Ők azok, akikkel dolgozhattam. És megjegyzem, tudták is csinálni a focit. Arra sem képes mindenki, legfeljebb csak azt hiszi. Megtanultam tőlük azt is, hogy a népnek cirkusz kell, s a foci ezen a szinten azzá válhat, válik.
Hova jutott 2024-ben a bősi futball?
2013-tól a csúcsokat döngetjük a kereteinkhez képest. Sőt még attól többet is teszünk. Az utóbbi három évben kétszer voltunk bajnokok. Egy éve másodikként végeztünk a IV. ligás régióbajnokságban. Jelenleg járási székhelyekkel Érsekújvárral, Privigyével vagy Lévával vetekszünk. S annak idején a SZNL II-ben is 40–50 ezres városokkal játszottunk egy szinten. Egy ötezres kisváros vagyunk, kiesési gondjaink nincsenek, ott vagyunk a tabella elején. És örömmel jön ide mindenki, mert tudják, hogy milyen szinten járunk minden téren. Szerintem megint csúcson vagyunk, mert idén is a bajnoki cím közelébe kerültünk. Ifjúsági korosztályban soha nem volt ennyi csapatunk, mint napjainkban. Van U7-es, U9-es, U11-es együttesünk, III. ligát játszik az U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es gárda. Csak a törpék, vagyis a legkisebbek futballoznak a járási bajnokságban. Van 150 gyerek klubunkban, soha nem volt ennyi! Nyolc fizetett edzővel dolgozunk. Én ezt is csúcsnak nevezem. Szinte hihetetlen ez a mai világban, mert a nehézségek ellenére is helytállunk. És azért vagyunk, hogy csináljuk, ez klubmunkánk lényege. Ha nem tudjuk majd ilyen szinten tartani a bősi focit, akkor lesz baj.
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy ez bekövetkezik. Ne is következzen be, mert városukban is szeretik a futballcirkuszt, minden velejárójával együtt.
J. Mészáros Károly