2019 decemberének végén ünnepelt a nyárasdi női kézilabda. Az eltelt ötven év szerepelt a mérlegen. Az ünnepségen hangzott el az alábbi beszéd is.
Tisztelt Sportbarátaim
Szeretném megköszönni, hogy ma itt vagytok velünk és együtt emlékezhetünk, eleveníthetjük fel a nyárasdi kézilabda fél évszádos múltját. Külön üdvözlöm az ETO Győr, a naszvadi, az aranyosi és a Partizánskeból érkezett vendégeinket.
Remélem, hogy – ahogy bennünk, volt játékosokban, edzőkben, tevékeny résztvevőkben és szurkolóinkban – csakis a szép emlékek idéződnek fel.
Összeraktunk egy kiállítást, ami talán felidézi valamennyiünkben az elmúlt évtizedeket, de nem azért, hogy fényezzük magunkat, mert abban a korcsoportban vagyunk, amikor már nem hiú az ember, hanem azért szeretnénk visszaemlékezni, hogy igazi példát, hozzáállást mutassunk a mai fiataloknak a múltunkkal. Tekintsenek ők úgy a falunkra, szűkebb régiónkra, nemzettségünkre, mint egy nagy családra. Legyenek ők is cselekvői a dolgoknak, ne csak szemlélői, vagy még rosszabb, be-beszólói a névtelen tömegből, vagy éppen a közösségi hálóról, mert ha csak ezt teszik, magukat csapják be. Ehhez szükséges hogy tiszteljék szüleiket, elődeiket, történelmünket.
A boldogság szigetén
A nyárasdi fiatalok sajnos nem is tudják, hogy milyen szerencsések, mert ebben a faluban élő elődeikért nem kell szégyenkezniük. Igaz, azok nem voltak olyan hősök, mint az aradi vagy a pozsonyi vértanúk, nem tudták megakadályozni a zsidó lakosság elhurcolását még a falunkból sem, majd a kitelepítéseket, a szövetkezetesítést, nem tudták megállítani a tankokat 1968-ban, mert mint kisemberek, nem tudták igazából befolyásolni a nagypolitikát.
Elődeik csak egyszerűen élni akartak az elvesztett háborúk és a hontalanság évei után. A helyi lehetőségeiket a falu gyarapítására, az itt élők életének könnyebbé tételére próbálták kihasználni. Errefelé akkoriban mindenki vesztesnek lett ítéltetve. Talán éppen ezért volt a levegőben ez az élni akarás, meg talán csak egyszerűen túl akarták élni a nehézségeket, a szenvedéseiket. Teremtettek itt maguknak egy kis boldogság szigetet, hisz a falu szó szerint egy szigeten fekszik.
Valahogy mi, az itteni szülők lányai is, persze hazudnék ha azt mondanám, hogy akkor tudatosan, de valahol ott legbelül bennünk motoszkált, hogy nekünk is hozzá kell tennünk ehhez valamit.
Elszánt kis csapat az edzőjével
Jó kezekben voltunk, tisztességes, kemény munkát követeltek tőlünk, aminek mindig előbb- vagy utóbb, mint a kiállítás mellékelt paneljai mutatják, meglett az eredménye is. Elfogadtuk az edzőinket, vezetőinket, mert hitelesek voltak maguk is. Ezek a győzelmek akkor többek voltak egy kupa, egy bajnokság megnyerésétől. Sokan ma azt gondolják , hogy ezt a vezetés, a többezres nézősereg, netalántán a pártpolitika intézte el. Akkor 1972-ban, vagy még 1978-ban sem volt nálunk vezetés, több ezres nézősereg, nem volt tornaterem, nem volt csarnok, nem volt busz, nem volt semmi csak egy elszánt kis csapat az edzőjével, annak tanító barátaival, akik elutaztak Gottwaldovba ismeretlenül, hogy csehszlovák ifibajnokok legyenek, majd később, 1978-ban, egy ČSAD-s busszal Pozsonyba, és nem kaptak ki akkor az ügyeletes csehszlovák bajnoktól, legyőzték a szlovák kupagyőztest, és az ország legjobb csapatai előtt megnyerték a Csehszlovák Kupát. Innét számítva egy falu is már képviselhette az országot az akkor KEK-nek, az IHF-kupának, vagy éppen Duna-kupának nevezett nemzetközi mezőnyben.
Az utána elkövetkezendő húszéves időszakot, a helyi kézilabda virágkorát, szárnyalását, majd bukását és a létezését a mai napig bezárólag, lehet sokféle szemszögből nézni. Magyarázni szereplőinek, irányítóinak jó és rossz döntéseit, értékelni, vagy éppen leértékelni tetteiket és azok esetleges indítékát, netalántán naivitását, emberi gyengeségüket. De ha felidézzük a történelmünket, és levonjuk a tanulságokat, abban talán egyetérthetünk, hogy arra a nagyszerű alapokra, amely 1969-től készíttetett és 1978-ban lett letéve, jobban kellett volna vigyáznunk. A későbbiekben szerényebben és körültekintőbben építkeznünk, és akkor talán nem lettünk volna ennyien vesztesei ennek a szép mesének.
Újra alapokat építenek
Most azonban nem azért jöttünk össze, hogy ezen keseregjünk. Örüljünk annak, ami boldoggá tett anno bennünket, és emlékezzünk felhőtlenül azokra a napokra, hetekre, hónapokra, évekre amit ez a társaság elért.
2020-at írunk pár óra múlva. A „Hejrá Nyározsd“ Polgári Társulásunk megint alapokat épít. Itt vannak előttünk az unokáink. Tehetségesek, hisz a mi génjeinket hordozzák magukban.
Amíg erőnk engedi és elhivatottak leszünk, valamint élvezni fogjuk a ti támogatásotokat, ígérem, mindent megteszünk érdekükben, hogy számukra is kinyíljon ez a szép sport világa. Hogy ne csak szurkolói legyenek a szomszéd városok csapatainak, hanem hozzánk is járjanak szurkolni a Csallóközből az emberek, mint annak idején.
Csak kívánni tudom nekik, hogy legyenek olyan kitartóak, elhivatottak mint mi voltunk, és akkor biztosan sikerülni fog.
Boldog új fél évszázadot nyározsdi kézilabda!
(Elmondta Némethné Dömény Jolán egykori kiváló játékos, a találkozó ötletgazdája, a Hejrá Nyározsd! Polgári Társulás elnöke 2019. december 28-án a nyárasdi női kézilabda megalakulásának ötvenedik évfordulóján)