Érsekújvárott rendezték (2018. április 6–8.) szlovák erőemelő-bajnokságot a GPC szervezet égisze alatt, ahol a komáromi fiú az open (24+ évesek) között megnyerte a 100 kilósok összetett versenyét 767,5 kilós teljesítménnyel. Open abszolútban pedig második lett a nyílt mezőny legfiatalabb indulója. A tavaly juniorként szlovák és cseh bajnok nem folytatja erőemelésben, visszatér korábbi sportágához, a testépítéshez.
Öt aranyéremért utazott felvezetőjével, Natália Šubrtovával a pjongcsangi, XII. téli paralimpiára (2018. március 9–18.). Négyet megszerzett, sorrendben lesiklásban, szuperóriás-műlesiklásban, szuperkombinációban és szuperóriás-műlesiklásban diadalmaskodott, de műlesiklásban nem sikerült neki a győzelem, második lett, ami nagyon elszomorította a hárskúti (Rozsnyói járás) származású hölgyet. Teljesítményével így is a paralimpia legeredményesebb sportolója lett.
A dunaszerdahelyi sakkcsapat 2013/14 és 2016/17 után harmadszor lett szlovák bajnok a 2017/18-as évadban a nyolctáblás csapatbajnokságban, mely 11 fordulóból áll. Mind az összes fordulóban asztalhoz ült Petényi Tamás, Varga Zoltán és Bagi Máté. Játszottak még Erdős Viktor, Vajda Levente, Németh Miklós, Bokros Albert, Czebe Attila, Mészáros Mihály, Csonka Attila István, Ráchela Milán, Varga Dávid, Takács […]
Két számban lett Európa-bajnok a párizsi kontinensviadalon (február 4–5.). A 38 éves komáromi sportember, egykori válogatott kenus bemelegítésképpen korosztályában (Mastrers – 30–39 évesek) két kilométeren győzött, majd 500 méteren a férfiak elite kategóriájában is maga mögé utasította földrészünk mezőnyét, s közben minden idők legjobb európai eredményét érte el.
Öt nap alatt négy világbajnoki címet szerzett az olaszországi Tarvisióban az egészségkorlátozottaknak rendezett para-alpesisí világbajnokságon. A rozsnyói születésű ötszörös paralimpiai bajnok a látáskárosultak között versenyzett, a pályán Natália Šubrtová volt az irányítója, s idei vb-diadalaival már tizenkét világbajnoki aranyéremnél tart. Győztes számai Tarvisióban: szuperóriás-műlesiklás (január 26.), szuperkombinció (január 28.), óriás-műlesiklás (január 30.), műlesiklás (január 31).
Tagja volt a Corgoň Liga 2012/2103-as évadjában (május 26-án ért véget) bajnok pozsonyi Slovannak, legtöbbször csereként lépett pályára.
Világbajnoki és számos országos bajnoki cím(ek) tulajdonosa a kiváló zsigárdi karatéka. 2013-ban az WTKA világszervezet világbajnokságán (október 26.) Hassa di Carrarában megnyerte a férfiak kata számát. 2013-ban a Karate és Harci Művészetek Szlovák Szövetsége által Turócszentmártonban rendezett országos bajnokságon (május 26.) négyszer volt első: katában a goju ryu számban és a felnőttek open versenyében, kobudóban pedig megnyerte […]
Go to Top