Szlovákia legismertebb volt válogatott labdarúgói közé tartozik. „Németh Szilárd nagy tehetség, kitűnő góllövő, ugyanakkor őszinte és szerény fiú, ez minden megnyilvánulásában benne van. Nem bőbeszédű, szellemeseket sem mond, de amit kiejt a száján, ahhoz ragaszkodik. Képességeit a pályán lehet és kell felmérni, tudásáról góljai, váratlan megmozdulásai, parádés átadásai árulkodnak. Ezekkel lopja be magát a szurkolók és edzője szívébe” – áll a kiváló labdarúgóról játékos korában írt jellemzésben.
Németh Szilárd góljaival tűnt ki, klubjaiban és a szlovák labdarúgó-válogatottban egyaránt. A komáromi származású csatár 59 alkalommal játszott a címeres mezben, és 22 találatával máig Szlovákiában a legjobb mérkőzésenkénti gólátlag tulajdonosa. Egy válogatott összecsapásra 0,37 találata esik. De a bajnoki találkozókon sem nagyon hagyta az öltözőben góllövő cipőjét, hiszen 109 élvonalbeli gólt szerzett összes állomáshelyén együttvéve, legtöbbet a pozsonyi Interben, összesen harminckilencet. És a sárga-feketéknél mindkétszer gólkirály lett: 2000-ben 17, 2001-ben 23 találattal, amihez mindkét évben bajnoki cím is járult, 2000-ben pedig Szlovákia legjobb labdarúgójának választották.
Minden csatártól gólokat várnak. De nem mindegy, hogyan szerzi azokat. Szili azt állítja, hogy bal lába megbízhatóbb volt, pedig jobblábas játékosnak született. Jobbal lövés közben inkább helyezte a labdákat kapura. Találatai között voltak különböző értékűek. Nyolcvanötöt jegyeznek a szlovák fociligában, mégis egy aacheni gólját tartja a legszebbnek. Elmondása szerint a cseh Luboš Pecka egy emeléssel kiugratta őt, a kapus kifutott, és Szili ballal átívelt fölötte, miközben a levegőben rúgott a labdába. Két érintéses támadás volt, és a labda nem ért földet. Technikailag szuper volt, állítja a kilencvenes és kétezres évek éljátékosa.
Értékes góljainak sorába tartozik az angoloknak, a franciáknak, a spanyoloknak és a horvátoknak lőtt is. Mindannyian a világ élmezőnyébe tartoznak, így külön öröm, ha valaki beveszi a kapujukat. Legenda kering arról, hogy a 2002 októberében játszott pozsonyi Eb-selejtező előtt Szili elnézést kért az angoloktól, hogy gólt ad nekik. Valóban betalált a kapuba a 2:1-es vendégsikerrel végződött összecsapáson. Mikor rákérdeztek erre az újságírók, nem emlékezett rá, de ő is hallott róla Az esetnek az volt a pikantériája, hogy Németh Szilárd akkor az angol élvonalbeli Middlesbrough játékosa volt, és csapatának edzője másodedzőként tevékenykedett a válogatottnál, két klubtársa pedig játszott is a címeres mezben.
Szili két utolsó válogatottbeli gólja szintén emlékezetes. 2005-ben Madridban világbajnoki pótselejtezőn, 5:1-re hengereltek a spanyolok, s a komáromi származású csatár 2:1-ra szépített. Luis Garcia pontatlanul adott haza, csatárunk ezt lefülelte, és Iker Casillas lába között a hálóba helyezte a labdát. Németh Szilárd párizsi gólja még nagyobb meglepetés része volt, hiszen 2006 márciusában felkészülési meccsen Szlovákia váratlanul otthonukban 2:1-re legyőzte a franciákat. Szili nem sokkal azután, hogy pályára lépett a második félidőben, ballal megcélozta Barthez kapuját, és a remekül eltalált labda a hazaiak hálójában kötött ki.
Németh Szilárd labdarúgó pályafutása szülővárosában, Komáromban kezdődött. Mikor unokatestvérével egy téli napon először ment el a futballklubba, nem vették be, mert sokan voltak. Aztán tavasszal újra jelentkezett, és ottragadt. Tizennégy évesen két ajánlatot is kapott: a DAC-tól és a pozsonyi Slovantól. „Otthon elbeszélgettünk mindkét ajánlatról. Úgy ítéltük meg, hogy kedvezőbb volna a fővárosba kerülni, a Slovan jobb csapat, és közelebb van a tűzhöz, több a válogatott játékosa. És ez mind közrejátszhatna a fejlődésemben. Ezért döntöttünk az égszínkékek mellett”, mesélte egy interjúban. Szili Pozsonyba került, magyar iskolába járt a Duna utcára, labdarúgóként pedig a Slovanban bontogatta szárnyait. Klubjában Galis edző felkarolta a fiatal tehetséget, és korán lehetőséget adott neki az A csapatban. Már 19 évesen a felnőttválogatottban is bemutatkozott. Később a fociban szintén terjeszkedő Alexander Rezeš akkor rekordösszegnek számító 35 millió koronáért kivásárolta őt a Slovanból, volt a prágai Spartában is, de nem sok lehetőséget kapott, ezért a kassai 1. FC-ben folytatta. Egészségi gondjai támadtak, úgy nézett ki, befejezi pályafutását. Mikor megvette az pozsonyi Inter, azt ajánlották a fővárosi klub elnökének, hogy a játékoshoz kórházat is szerezzen. Csakhogy Szili kétszer lett gólkirály és bajnok sárga-fekete mezben. Ezután külföldre szerződött. Első állomáshelye az angol Middlesbrough volt. Ötéves szerződése alatt éppen sokat invesztált a klubtulajdonos, így a csatár egy csomó nagy nevű játékossal lehetett a klubban. Nagy volt a konkurencia is, de az edzőcsere után nulláról kezdve sikerült bekerülnie a kezdőcsapatba, s folyamatosan ott is lehetett. Nem mindig játszott kedvenc posztján, de sokáig szerepelt a magas színvonalú angol élvonalban, amit kevés hazai labdarúgó mondhat el magáról.
Ami ezután történt, az nagyon bántja, mégpedig az, hogy elment Franciaországba, történetesen Strasbourgba futballozni. Utólag beismerte: Angliában kellett volna maradnia. Akármelyik csapatnál. „Ott semmit sem szerettem. Nem beszéltek velem angolul, nem voltak képesek segíteni a beilleszkedésben, probléma volt lakást keresni”, elevenítette fel a balszerencsés strasbourgi kitérőt.
Légiós élete 2006-ban Németországba sodorta. Novemberben az Alemania Aachen játékosaként értrombózis következtében tüdőembóliát kapott. Az élete is veszélybe került, de szerencsére meggyógyult, és 2010-ig maradt a német klubban. Az ausztriai Hainburgban harminchárom évesen fejezte be játékos pályafutását.
Azóta is a labda bűvöletében él, öt évig, a Ferguson-éra végéig az angol Manchester United közép-európai játékosmegfigyelője volt, s közben edzői útra lépett. Fiai is a futballpályán kötöttek ki, Dávid azonban már abbahagyta, Lucas a Slovan U13-as csapatában játszik. A 42 éves Németh Szilárd időközben a legmagasabb szintű UEFA pro licenc edzői minősítést is megszerezte. Pozsonyban él, és a Slovan II. ligás fakócsapatának az edzője.
Ahonnan felröppent a nagy fociba, ott folytatja a kispadon.

J. Mészáros Károly

(Elhangzott A Pátria rádióban 2019. október 25-én)