Érik az embert meglepetések, ha elmerészkedik egy bajnoki focimeccsre a MOL Arénába. Nem a VIP-páholyba vagy a tollforgatók, billentyűverők közé, hanem egyenesen a szurkolók tömkelegébe. Ahol az emberek együttérzése, lehelete, indulata, öröme és bosszankodása találkozik sok más megnyilvánulással keveredve. A rózsahegyiek dunaszerdahelyi vendégjátékán a DAC-lelátó híres hangulata sodor magával az egyik sor egyik székén nézelődve. Nem egy meglepetésben is volt részem. A végeredmény (3:2 a mi Domonkos Kristófunkat is bevető liptói gárda javára) nem is sorolható nagyon közéjük, hiszen a vendégek voltak az esélyesebbek, de hányszor borult már fel a papírforma a MOL Arénában?! Ha az ötezernél több hazai szurkolón múlott volna, ők hangerejükkel szívesen benyomtak volna legalább eggyel több gólt, mint az ellenfél, ám a pályán futballozó sárga-kék szerelésű legények csak eggyel kevesebbig jutottak.
Jöhetnek a meglepetések. Az első már a belépő rendelésénél ért. Eljutottam a lelátóig, kiválasztottam a két helyet, és már fizetnék, csak hát az a fránya kártya. Nem és nem használható. Előkerült egy másik, a próbálkozás ugyanúgy végződött. A harmadik aztán már alkalmas volt a fizetésre. Megjöttek a belépők, pdf-ben, és ahogy írták, kinyomtatva vittem magammal.
Egy órával a meccs előtt hangulatvadászó nejemmel már a bejáratnál tájékozódtunk. Előttem egy fekete ruhás, kérdem tőle, jól megyünk a C3-asba. Bemehetünk bárhol, mondja, de ő még ilyen szektort nem hallott, pedig már jó ideje motozza az érkező nézőket. Utólag megnyugtatom, van a MOL Arénában C3-es szektor. Megtaláltuk, elfoglaltuk a helyünket, s néztük, amit nézhettünk. De a meccs még odébb volt.
A napsütésben és a várakozásban megszomjazik az ember. Büfé van akármennyi, csak be kell állni a sorba. A legrövidebbet választom. Gyorsan kiderül, hogy az előttem álló sem nagyon jártas az ottani viszonyok között. Már soron vagyok. Kérek egy kofolát, kérdem az árat, és fizetnék, de nem fizethetek. Se pénz, se kártya nem fizet. Csak a klubkártya. Ha olvastam volna a szurkolóknak szóló infókat, nem állnék a pultnál olyan értetlenül. Hol lehet klubkártyát szerezni? Erre megszólal a mögöttem sorakozó szomjas szurkoló: „Majd én fizetem, számolja be nekem. A klubkártyát messze innen árulják.” Annyira megörülök a váratlan fordulatnak, hogy nagy köszönöm kíséretében elkapom az előttem lévő teli poharat, és mennék el vele. Erre közlik, az nem kofola, hanem sör. Megint vissza, aztán már a kofolával tovább, újabb köszönöm a nagylelkű nézőtársnak. Félúton jut eszembe, hogy azért megkérdezhettem volna tőle, hogy mivel tartozom. Utólag is köszönöm az ajándék kofolát ismeretlen nézőtársamnak. Jólesett, gazdagította élményeimet, így is megéreztem a DAC-család összetartozását. De a történet itt még nem ér véget. Mert a visszaváltható pohárral is kell valamit kezdeni. Szünetben odaadom egy lefelé tartó fiatalembernek. Hadd vigye vissza. Nem sokkal később előttünk megy a helyére, és nyújtja a visszakapott két eurót: Ez a öné! Nem az enyém, levitte a poharat, tartsa meg magának, mondom neki, de legszívesebben ahhoz a nézőtársamhoz futnék vele, aki megfizette a kofolát, az ő pénze...
Nincs idő tűnődni, jön a meccs. De előtte még az összeállítások. Hogy a vendégeknél kezdő Domonkos Kristóf, azt tavasszal megszokhattuk. A DAC meccsre nevezett összeállítását kevésbé. Az igaz, hogy Pinto besárgult, nem játszhat, de hogy mind a kettő panamai szélső hátvéd, Blackman és Davis is csapatba került, az meglepetés, mert tavasszal eddig a legtöbb időt a cserepadon töltötték. A közönség üdvrivalgással köszönti őket, Nebylát meg kifütyüli. Davis beállítása azért is meglepetés, mert a bal oldalon az utóbbi időben a lett Ciganiks viharzott megállíthatatlanul, tán kifutotta magát, mert a cserepadon kezd. Akárcsak a DAC eddigi legeredményesebbje, a montenegrói Krstovic és Balogh Norbert, aki az utóbbi időben bejátszotta magát a csapatba. Helyettük Sharani, Moumou és Andzouana a kezdőben. Joao Janeiro vezetőedző tudja, hogy miért. A bajnoki megmutatta, mi lett volna a jó edzői húzás.
Kezdődik a meccs, és alig hogy leülünk a Himnusz után, újra felugorhattunk, mert Dimun lövése a hálóban landol. Három lőtt gól nélküli DAC-félidő után máris az elején. Nem meglepő?
Amilyen gyorsan vezetett a DAC, olyan hirtelen válaszolt két találattal a vendégcsapat: Domonkos indított, s a végén a gólgyáros Regáli egyenlített, majd a kapu előtti tülekedésből is gólt szerzett a liptói csapat. És némi meglepetésre fordult a kocka.
Aztán Bobček elegánsan a kapuba sarkallt, majd a második félidőben a beállt Krstovics meglódult a szélen, és lövése a szurkolók nagy örömére a kapuban kötött ki. Több fordulat már nem volt a meccsben, pedig lehetett volna. Némi szerencsével megúszták a vendégek további kapott gól nélkül. Megkaparintották a bajnokság második helyét. A negyedik DAC meg készülhet az európai kupa kétlépcsős osztályozójára. Az évad előtti fogadkozások ellenére ez is a maga nemében meglepetés.
J. Mészáros Károly