Bányászcsaládban született a négy Sztrecskó fivér, a család 1955-ben költözött Nyitrabányáról Komáromba, ahol a legények közül hárman belekóstoltak a birkózás ízébe. Ma már csak Sztrecskó Rudolf (szül. 1948) él közülük. Emlékeiből merítve mesélte el honlapunknak, mi mindent éltek át a szőnyegek világában.
Imre, a csehszlovák bajnok
Sztrecskó Imre (középen) a bajnoki arannyal és két birkózótársával (Sztrecskó Rudolf családi archívumából)
Ezt az aranyérmet nyerte 1964-ben a csehszlovák bajnokságon (Sztrecskó Rudolf családi archívumából)
Versenyzőként ő jutott a legmagasabbra. Sztrecskó Imre (1946–2016) éppen hogy megélte a hetvenet, de a birkózásban egészen tiniéveiig kell visszapillantanunk, hogy nyomokat találjunk róla. „1964-ben lett ifjúsági bajnok szabadfogásban a 63 kilósok között, ha jól emlékszem, Pilzenben zajlott a verseny. Ez volt a legnagyobb eredménye pályafutása során. Több kisebb címben, elismerésben is részesült. Specialitása volt a gánccsal kombinált átemelés, amikor maga fölött átemelte az ellenfelét. Ezzel sok egyéni sikert aratott. Belevaló gyerek volt, szerették az iskolában is. Gadócon járt mezőgazdaságiba, közkedvelt fiú volt. Mesélte, hogy egyik osztálytársa, Boros Miska osztályról osztályra vitte a bajnoki érmét, és azt mondták neki: »Magaddal dicsekedj, ne másokkal!« Utána már nem birkózott sokáig, Józsi bátyám sokkal tovább húzta Komáromban. Imre leérettségizett, és az élet többi dolgai után nézett. Józsi bátyám beszerezte a folyami hajósok közé, aztán több évtizedig hajózott a Dunán, felfelé egészen Németországig.”
József, a szakosztályelnök és edző
Csoportkép a komáromi birkózókról. Középen Strecskó József, és az ő bal oldalán fivére-védence, Sztrecskó Imre (Sztrecskó Rudolf családi archívumából)
Versenyzői múlt után jóval hosszabb sportvezetői és edzői időszak következett Sztrecskó József (1934–2015) életében. „A komáromi birkózószakosztály a rendőrséghez tartozott, ezért a Červená hviezda nevű klubban tevékenykedett. Még ma is emlékeznek rá Komáromban, hosszú ideig volt jelen a város birkózásában. Tőle jó barátja, Virág István vette át a szakosztály irányítását. Versenyzőként kis híján 1960-ban kijutott a római olimpiára. De abban az időben nősült, és nem vette komolyan, vagy úgyis mondhatnám, félvállról vette a felkészülést, és elengedte ezt az esélyt. Pedig jó birkózó volt. Arra emlékszem, hogy rengeteg érme volt otthon a vitrinben, a falon meg a sok oklevél. A katonai szolgálat alatt is népszerű volt, mert a hadseregben szerették a sportolókat, és nagyon támogatták őt. De csehszlovák bajnoki címet nem nyert. Később Imre bátyám volt a legsikeresebb tanítványa, neki már sikerült az aranyérem megszerzése. Józsinak más, kisebb bajnokságokat nyert védencei is voltak, de neveket ne kérjen tőlem. Abban az időben falura jártunk népszerűsíteni a sportágat, akkor már én is közéjük tartoztam. Elég szép számban jelent meg a közönség a kultúrházakban, miközben a bemutatóhoz Józsi bátyám fűzött magyarázatot, részletezve az egyes fogásnemeket. Akadt, akinek ilyen bemutató után meg is tetszett a birkózás.”
Rudolf, az emlékező színjátszó
A sportoló fivéreiről faggatom Sztrecskó Rudolfot (szül. 1948). Neki volt valamilyen köze a birkózáshoz? „Jártam edzésekre én is, gyúrtam szépen, mint a többiek. Reménysége voltam a csoportunknak, Józsink bízott bennem, de én aztán hamar átnyergeltem a kultúra világába. Magával ragadott a színpad és környéke, s aztán a színjátszás lett a mindenem. Másfél évtizedig állandó résztvevője volt a Jókai Napoknak. Három ízben a legjobb férfi alakítás díját is megkaptam.”
Lejegyezte: J. Mészáros Károly