(2016. november 12.)

 

Négy győzelemmel zárta szereplését, végül az előkelő tizenötödik helyen végzett a dunaszerdahelyi sakkcsapat az újvidéki Klubcsapatok Európa Kupájában. A 7., zárófordulóban 3,5:2,5-re verte a norvég Vaaleranga Chess Clubot, és kilenc ponttal fejezte be a tornát. Földrészünk hattagú sakkcsapatainak legrangosabb versenyében hatvankét együttes indult, a csallóköziek mérlege négy győzelem, egy döntetlen és két vereség a hétfordulós tornán. Csak a végül negyedik izraeli Asdódtól és a tizenegyedik orosz Lagya Kazanytól kaptak ki.
„Remek teljesítményt nyújtott a csapat az utolsó fordulóban is! – húzta alá értékelésében Petényi György dunaszerdahelyi klubelnök. – Szempontunkból nagyon sikeresnek értékelem a tornát, kiválóan játszottak a fiúk, nagyon jó volt a csapatszellem, és a jó hangulat a sakktáblákra is átvetődött. Egymásért küzdöttek a fiúk, ami példa értékűnek mondható. Szereplésünk nagy ünnep volt klubunk történetében, hiszen olyan csapatokkal mérkőzhettünk meg, amelyekről korábban csak álmodozhattunk, és olyan sakklegendák voltak az ellenfeleink soraiban, mint Vaszilij Ivancsuk vagy Gata Kamsky. Ugyanakkor élőben láthattuk játszani számos világnagyságot is, ami önmagában külön élmény. A vajdasági Újvidéken letettük a névjegyünket, megint jó volt szerdahelyinek lenni külföldön. Már csak hab lett volna a tortán, ha fiamnak, Petényi Tamásnak sikerül nyerni az utolsó fordulóban, és így megszerezte volna első nagymesteri normáját. De ez a hab most lemaradt az újvidéki tortáról.”

 

7. forduló: Vaalerenga Chess ClubSK Dunajská Streda 2,5:3,5 (Aryan Tari–Petényi Tamás 1:0, Marin Bosiocic–Bokros Albert 0,5:0,5, Kristian Stuvik Holm–Czebe Attila 0:1, Johan-Sebastian Christiansen–Bagi Máté 0,5:0,5, Magne Sagafos–Varga Zoltán 0:1, Bertil Svendsen–Mészáros Mihály 0,5:0,5).

 

Végeredmény (62 csapat indult): 1. Alkaloid Szkopje 12, ...15. SK Dunajská Streda 9.

 

A dunaszerdahelyi csapat az 1. fordulóban az olasz DLF Steinitz Romát verte 5:1-re, a 2. fordulóban 3:3-ra végzett a szerb Omladinszki Sahovszki Klub Paracsin ellen, a 3. fordulóban 3,5:2,5-re legyőzte a macedón Gambit Asseco See Szkopjét, a 4. fordulóban 0,5:5,5-re kikapott az izraeli Asdódtól, az 5. fordulóban 4,5:1,5-re nyert a belga KSK 47 Eynatten ellen, a 6. fordulóban kikapott (2,5:3,5) az orosz Lagya Kazanytól, s végül a 7. fordulóban a norvég Vaalerenga Chess Clubot késztette megadásra (3,5:2,5).

 

 

Másodszor indult a Sakkcsapatok Európa Kupájában a dunaszerdahelyi csapat: két éve első szlovák bajnoki címe után a spanyolországi Bilbaóban volt a bemutatkozása. Akkor az előkelő tizenkettedik helyen végzett. (szlomasportH)

 

Képalbumok a tornáról a szlomasport.sk Facebook-oldalon

 

A torna itt nézhető meg, a dunaszerdahelyi csapat egyéni teljesítményei itt találhatók

 

Egy hétig Szlomasport Hírszolgálat

 

Újra kiemelt hírtárral bővítette kínálatát honlapunk, a www.szlomasport.sk – a (cseh)szlovákiai magyarok sportélete (1945-től napjainkig). 2016. november 6-a és 12-e között naprakész tájékoztatást adott a dunaszerdahelyi sakkcsapat újvidéki szerepléséről a Klubcsapatok Európa Kupájában. Bárki meríthet ezekből az anyagokból, közlésükkor forrásként elvárt a Szlomasport Hírszolgálat (rövidítve: szlomasportH) feltüntetése.

 

 

Mi a www.szlomasport.sk?

 

A sporttörténeti honlap 2013. március 15-étől érhető el a világhálón. A (csehsz)lovákiai magyarok sportéletébe ad betekintést 1945-től napjainkig a megtörtént események ismeretében. Rovatai a címoldalon a Mit kínálunk? ajánlóban tekinthetők meg. Egyedi kordokumentumok, sportpályafutások, sportolói életpályák, krónikabejegyzések, sportkönyvek bemutatása és még sok más található az állandóan bűvölő választékban. Honlapom Facebookon a szlomasport.sk és a Szloma Sport címen érhető el.

 

J. Mészáros Károly, a www.szlomasport.sk ötletgazdája és éltetője