Molnár István Galántán még az I. világháború előtt (1913) született, és hetven évvel később Budapesten halt meg. Izzik-vérig sportember volt, előbb a medencében, majd sportvezetőként. A Népstadionban (a magyar sport fővárosi bástyája volt évtizedeken át) felavatásától haláláig (1983) műsorközlő volt, legtöbbször a labdarúgó-mérkőzések közben. Őt tartották a Népstadion hangjának.
Szlovák olimpiai források szerint Štefan Fazekaš volt a neve, de az ötkarikás eredménylistákon már Molnár Istvánként szerepel. Berlinben az 1936-os játékokon tagja volt az olimpiai bajnok magyar válogatottnak. Egy mérkőzésen (12:0 Málta ellen) játszott is. Két évvel később az Európa-bajnokságon győztes magyar csapatban is medencébe ugrott. Úszott és vízipólózott, 1932-től 1944-ig a Ferencvárosban, 1945-től 1947-ig a Vasasban vízilabdázott, mindkét egyesülettel egyszer bajnok is lett.
„Egész életemnek a sport volt az egyik fontos eleme, futballoztam, úsztam, vízilabdáztam, bíráskodtam és edzősködtem, s hosszú éveken át dolgoztam a sporthivatalban. Készültünk a Népstadion megnyitására, amikor meghallottam, hogy a labdarúgó-mérkőzésekre bemondót keresnek. Jelentkeztem, megpróbáltam, sikerült. 1953. augusztus 20-a, a megnyitás napja óta – egyetlen labdarúgó-találkozóról sem hiányoztam – az én hangomat hallja a közönség” – nyilatkozta 1983-ban tömören pályafutásáról az Új Tükörnek.
Születésének századik évfordulóján megemlékezést tartottak a budapesti Új köztemetőben található sírjánál. Életpályájának méltatása után lánya, Molnár Katalin elmondta apjáról, hogy jó kedélyű, családszerető ember volt, akit az uszodában is nagyon tiszteltek a tanítványok és a szakemberek, és az egyik legjobban passzoló vízilabda játékosnak tartották.
Honlapunk olimpikonjaink szóló egyedi gyűjteményében az ő neve is megtalálható. Itt megnézheti a hosszú listát a sportolók ötkarikás eredményességével együtt.