A somorjai női kosárlabda hat évtizedes múltja kapcsán készült interjúsorozatunk a jelenben fejeződik be. Utolsó nyilatkozónk Suja (lánykori nevén Szíjjártó) Tímea, aki évek óta fogalom a sportág nemcsak csallóközi, hanem országos viszonylatában is. Húzóember volt a válogatottban, s ha helyzet úgy hozza, ma is pályára lép fiatal védencei társaságában. Némi kihagyással évtizedek óta a somorjai kosarascsalád könnyen Válaszaival a klubéletükbe is betekintést adott.

Milyen szerepet tudhat magáénak a hatvanéves somorjai kosárlabdában?
Tizenegy esztendősen vitt el az anyu először a tornaterembe. És azóta, mintegy harminc éve benne vagyok a történésekben,

Mi minden fért ebbe bele?
Nagyon sok minden. Itt nevelkedtem, játszottam tizenhat-tizenhét éves koromig. Diósi Albert tanár úr volt az edzőm. Ő volt az, aki kinevelt. Somorján kezdtem el extraligát, vagyis női élvonalat játszani. Nagyon fiatalon, de jól sikerült a bemutatkozásom. Gond nélkül bekerültem a női csapatba, sokat játszhattam. Voltak olyan évek, amikor nem otthon kosaraztam, főleg mikor gyesen voltam, de mindig visszajöttem, amikor szükség volt rám. Mikor kétéves lett a lányunk, akkor hazaköltöztem vele Rózsahegyről. Azóta itt vagyok. Játékosként, játékosedzőként a női csapatban. Az utóbbi pár évben már a fiatalokat is edzem, s miután megszereztem a szükséges képesítést, végérvényesen átvettem a vezetőedzői posztot a nőknél, s ha kell pályára is lépek velük.

Somorján töltött évtizedeibe belekerültek a helyi női kosárlabda legnagyobb sikerei is…
Kétszer harmadikok voltunk a szlovák bajnokságban. Elértem a bronzfokozatra a nyitrai és a poprádi csapattal is.

Mi a dolga napjainkban?
Edzőként veszek részt a teendők végzésében, és segítek a klub működésében. Néhányan vagyunk. Nálunk nem arról szól a történet, hogy van főszponzor meg menedzserek, hanem magunk, akik nap mint nap ott vagyunk a csarnokban a gyerekkel, akár a felnőttekkel, mi csináljuk, visszük a klubot is.

Mire a legbüszkébb abból a hosszú időszakból, amit átélt a somorjai kosárlabdában?
Nagyok sok jóra meg rosszra emlékszem, mert nem mindig megy úgy a szekér, ahogyan szeretnénk. De az a két bronzérem nagyon bennem van, viszont vannak fájó emlékek is. Annak nagyon örülök, hogy megvolt a kapcsolatom a klubbal és még mindig megvan. Nem tudom, ez azért van-e így, hogy ilyen ember vagyok, és szeretek visszajárni, segíteni azoknak, akik kineveltek. Hiszen somorjai vagyok. Nagyon jó, hogy lakhelyünkön van egy ilyen klub, ahol felnevelnek, s aztán a legmagasabb szinten is lehet játszani. És így nem kell elmenni a családtól, messzebbre utazni, ami nagyon leegyszerűsíti az életet. Talán a fiatalok még nem veszik annyira észre, de idővel rájönnek, hogy nem olyan egyszerű idegen helyen játszani, akár az országban, akár légiósként külföldön. Nagy öröm számomra: a somorjai kosárlabda mindig volt olyan szinten, hogy elégedettséget adjon nekem, igazi élmény volt a szülők, a család előtt játszani. Számomra az is sokat jelent, hogy nemcsak a sportsikerek, hanem az emberi kapcsolatok szálai is összefutnak a klubban.

Mit fontos elmondani a jelenlegi somorjai női csapatról?
Fiatalokból van összerakva. Két-három évig várnunk kell, mire megjönnek az eredmények. Teljes nemzedékváltás történt. Kell hozzá idő, amíg ez felépül. Nincs semmi baj. Bízom benne, hogy a somorjai lányok türelmesek lesznek, és kitartóak. Sokat kell gyakorolni, vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni, vannak, amiket tudunk. És ehhez fel kell nőniük. Most azon dolgozunk, hogy olyan kosarasokat neveljünk, akik használhatók lesznek a legmagasabb női osztályban, és tovább vigyek a Somorja jó nevét. (A somorjai női csapat 24 forduló után a 6. helyet foglalja el az extraliga 2015/2016-os évadjában. Három ukrán és többnyire saját nevelésű játékosokkal – a szerkesztő megj.)

Ahhoz mit szól, hogy már hatvan esztendős a szervezett kosárlabda Somorján?
Nem is gondoltam, hogy már ennyi éves. Valahogy nem éltem ezzel együtt. A felétől már én is benne vagyok. A korábbi időszakról csak voltaképpen az ismertetésekor hallottam, most tudtam meg teljesen, hogy milyenek voltak az előzmények. Nagyon jó eredmény, hogy idáig eljutottunk. Igazán kevés klub van Szlovákiában, amelyik ennyi évig kitart, ráadásul egy kisvárosban, ahol a sport nagyban működik, számos egyesülettel. Talán a várostól több támogatást vártam, mert voltak eredmények, melyeket letettünk az asztalra, és országos szinten. A klubvezetésben is azok vannak, akik akarnak, akiknek szívügyük a kosárlabda a városban, de nem profik, mert nem vagyunk képesek azokat megfizetni. Minden pénzt, ami jön, inkább odaadjuk a gyerekekre, beléjük fektetjük. Diósi Albert tanár úr mindig mondta, hogy azért működik a klub ilyen hosszú ideje, mert olyanok dolgoznak benne, akik szeretik is, és van hozzá kötődésük. Láttuk a különbséget két éve a női csapatnál is. Ugyanúgy megszólítottuk azokat lányokat, akik korábban nálunk játszottak, és gondolkodás nélkül átmentek vissza, ahonnan jöttek. Azok után, hogy öt-hat évet nálunk játszottak és itt voltak kinevelve. Ha nincs bennük a klublojalitás, akkor ott nehéz működni. Remélem, még további harminc, hatvan évet is megélünk. Minden a pénzen múlik, s ebbe a város is besegíthet. Mert Somorja nem olyan település, hogy nem lenne miből támogatni a tényleg kiemelkedő sportágakat. Ráadásul sokan élnek olyanok a városban, akik tudnának segíteni. Reménykedem, hogy ez egyszer beindul, és a jövőben olyan szinten kosarazhatunk, ami nemcsak érmes helyezést ígérne, hanem a nemzetközi szint is beleférne.