Ahol ténykedett, megteltek a lelátók. Bajnoki címig azonban sehol sem sikerült eljutnia csapatával. Pecze Károly sajátos edzői megnyilvánulással, önálló törekvésekkel, az offenzív presszing itthoni meghonosítójaként vonult be futballéletünkbe. A Borhy Károly jegyezte edzői magaslatok nemzetközi dimenzióval gazdagított, évtizedekkel későbbi képviselőjeként.
Harmincöt évig edzősködött, gazdag pályafutásának tizenhat állomása volt. A szlovákiai élklubokon kívül négy országban ült le a kispadra. Két évig volt másodedző a csehszlovák U21-es válogatottnál, később a szlovák U21-es válogatott irányítását is felajánlották neki, de 1998-ban nem vállalta el, akárcsak két évvel korábban a szlovák A válogatottban sem lett vezetőedző.
Fénykorában, a múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben rendkívül népszerű, megbecsült és elismert futballedző volt. Mértéktartó, megfontolt ember hírében állt. Nem volt szokása tombolni, veszekedni, nem voltak feltűnési hajlamai. Egyszer megkérdezték tőle: hogyan lehet a szlovák élvonalban vasidegekkel bírni? Ezt válaszolta: „Azt vallom, hogy a csapatról alkotott képet, játékát az edzésterv szerint elvégzett munka szüli, nem pedig a mérkőzés közben előadott színházi jelenetek, ideges megnyilvánulások. Évek hosszú során kialakult bennem, hogy indulataimat tudatosan fékezem. Belülről viszont minden egyes mozzanatot elemzek, játékosaim előtt is gyakran kétszer le kell nyelnem, amit gondolok, míg megtalálom a szükséges harmadik szót.”
Edzői pályafutásának fénykorát Dunaszerdahelyen a DAC-cal és Nagyszombatban a Spartakkal élte meg. Mindkét városban még a sziklákat is sikerült megmozgatnia, a Csallóközben a közönség két-három ezerről tízezerre, Nagyszombatban húszezerre nőtt. Olyan játékot produkált csapatával, amely nézőket csalogat a lelátóra. S az évek során ő maga is fejlődött, minden megszakítást, két szerződés közötti időt tanulmányutakra használt ki. Németországban és Angliában is leselkedett, időnként álcázott újságíróként lopakodva a lelátóra.
1984 és 1989 között öt felejthetetlen évet töltött a DAC-ban. Pedig mikor a pozsonyi Slovanból az akkor második vonalban játszó dunaszerdahelyiekhez került, bizony megdöbbent az első edzésen, ahogy meglátta a 400 férőhelyes fatribünt. „Hová jöttem, kérdeztem magamtól, és akkor a 40 ezres téglamezei stadionra gondoltam” – árulta el Pecze visszaemlékezéseiben, de rögtön hozzátette, hogy az akkori klubvezetés, amely harmadik éve a feljutásról álmodozott, minden óhaját teljesítette. Edzői pályafutásának itthoni magaslatait járta meg a DAC-cal. 1984-ben került a csapathoz, s irányításával a következő évadban megnyerték a Szlovák Nemzeti Ligát, és felkerültek a csehszlovák élvonalba. Utána 1987-ben övék lett a Csehszlovák Kupa, az 1987/88-as bajnoki évadban pedig bronzérmes volt a csapata, utóbbit csak 2019-ben szárnyalta túl második helyével a jelenlegi DAC-legénység.
„Keveset beszéltünk, sokat dolgoztunk” – mondta arról az időszakról Pecze. Már elődje, Szikora György kialakította a DAC játékmodorát, ő is folytatta a támadó focit, ez felelt meg elképzeléseinek, s a szurkolók is erre áhítoztak. Háromszor hosszabbított szerződést a dunaszerdahelyi klubbal, s ez is jelzi, pályafutása egyik legszebb és legeredményesebb időszakát élte át a Csallóközben. Ma is visszajár oda, s családi kötődése is van a klubhoz, hiszen egyik fia a felnőttek csapatvezetője.
Pecze Károly nagyszombati ténykedése is sikeres volt, főleg az első időszak, szemet gyönyörködtető focival sok ezer embert csalogattak védencei a lelátóra. Meghonosította az offenzív presszinget, ami a Spartak történetében a Malatinský-éra után a legtöbbet emlegetett sikeres három év volt. 1997-ben szinte feltörtek a bajnoki dobogó tetejére, harmincból huszonkilenc fordulón át vezettek a táblázaton, de az utolsóban, Rimaszombatban rejtélyes körülmények között kikaptak, és elúszott a bajnoki cím. Pecze sehol máshol az élvonalban nem került ennyire közel csapatával az aranyéremhez.
Harmincöt edzői esztendejébe sok minden belefért, amit 2016-ban A futball – szenvedélyem és sorsom című magyarul és szlovákul is megjelent könyvében állomásról állomásra felelevenít. Kétszer volt a zsolnai és a nagyszombati kispadon, máshol egy-egy alkalommal. Kitűnik szülővárosában, a kassai 1. FC-ben eltöltött rövid időszaka, amelynek a klubvezetés vetett véget a bajnokság hajrájában, holott vezették a táblázatot. Azt viszont már senki nem vehette el tőle, hogy öt Bajnokok Ligája-mérkőzésen irányította az akkori szlovák élcsapatot.
Külön fejezet Pecze Törökországban eltöltött öt éve. Egy megszakítással három klubnál tevékenykedett. Időközben megtanult törökül is, s a foci mellett hatvanas éveiben ott szerette meg a golfot. Szaktanácsadóként azóta is szívesen várják a futballimádó országba.
Aki sok helyen megfordul, abban a távozások, edzői menesztések is nyomokat hagynak. Pecze pragmatikusan kezelte ezt a kérdést. „Ha ketten találkoznak, mindig csak egy nyer. Amikor vesztettem, felálltam és mentem” – mondta egyszer, de biztosan egyik idő előtti leköszönését se élte át könnyen. Talán 1997-ben a nagyszombati volt legfájóbb, mert hatalmas munka után ért csapatával a siker küszöbéig, s miután az utolsó lépéskor kicsúszott a bajnoki cím a kezükből, neki kellett továbbállnia.
A 73 éves Pecze Károly jelenleg Pozsonyban él. Szepsiben nevelkedett, kitűnő tanuló volt, és szülei azt akarták, hogy orvos legyen belőle. Ő mégis a testnevelést választotta. Egyetemista korában pozsonyi csapatokban futballozott, de fiatalon kénytelen volt a szögre akasztani a csukát. Térdműtétei, fertőző sárgasága leparancsolták a pályáról, de szerencsére csak annak a közelébe. Szakedzői oklevelet szerzett a testnevelési főiskolán, és három és fél évtizedig irányította csapatait a kispadról. Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Görögországban vagy éppen Törökországban.
2009-ben aztán befejezte, de véleményének még mindig súlya van a hazai labdarúgásban. Ő pedig családjának ad vissza valamit abból, amit vándorélete alatt kellett volna.
J. Mészáros Károly