Zsinórban negyedik szereplését kezdi meg az európai kupákban júliusban a DAC labdarúgócsapata. Ellenfele az újonnan induló Európa-konferencialiga második selejtező körében a szerb labdarúgás egyik gyöngyszeme, a Partizan Beograd lesz. Nagyon régen (1966) játszott a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (a mai Bajnokok Ligája elődje) döntőjében is, számtalanszor volt országa kupagyőztese, s az utóbbi években szinte állandó résztvevője az európai kupák csoportkörének. Játékerejét július második felében a dunaszerdahelyi sárga-kék csapat saját bőrén tapasztalhatja.
A szerb együttes lesz sorrendben a DAC 13. kupaellenfele az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által szervezett sorozatokban. A csallóköziek eddig 21 mérkőzést játszottak, és legjobb eredményüket éppen a múlt évadban (2020/2021) érték el, amikor az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe jutottak.
Napjainkig három kitörési kísérlete volt a DAC-nak az európai kupákba: először a múlt század nyolcvanas éveinek második felében, amikor először került az élvonalba, és két évadban is rajtlehetőséget harcolt ki, előbb a Kupagyőztesek Európa Kupájában, majd az UEFA-kupában. A következő fellángolás a múlt század kilencvenes éveinek első felében jött, de rövid, az eddigi legkurtább volt, mert az osztrák SV Salzburg kétszer 2:0-val gyorsan kiejtette a DAC-ot. A harmadik, s jelenleg is tartó kupaszereplés eddig a leghosszabb életű, 2018 óta tart, és sorrendben a negyedikbe lépünk.

A DAC ellenfelei az európai kupákban
(az UEFA által szervezett sorozatokban):

1987/1988

KEK, előselejtező: AEL Limassol (ciprusi) 1:0 és 5:1
1. forduló: Yoong Boys Bern (svájci) 2:1 és 1:3

1988/1989

UEFA-KUPA, 1. forduló: Östers Vaxjö (svéd) 0:2 és 6:0
2. forduló: Bayerm München 1:3 és 0:2

1993/1994

UEFA-KUPA, 1 forduló: SV Salzburg (osztrák) 0:2 és 0:2

2018/2019

Európa-liga, selejtező, 1. forduló: Dinamo Tbiliszi (grúz) 1:1 és 2:1 (idegenben)
2. forduló: Dinamo Minszk (fehérorosz) 1:3 és 1:4

2019/2020

Európa-liga, selejtező, 1. forduló: KS Cracowia Krakow (lengyel) 1:1 és 2:2 (hosszabbítás után a DAC jutott tovább több idegenben lőtt góllal)
2. forduló: Atromitos (görög) 1:2 és 2:3

2020/2021

Európa-liga, selejtező, 1. forduló: HF Hafnarfjördur (izlandi) 2:0 (egy mérkőzés döntött Izlandon)
2. forduló: FK Jablonec (cseh) 5:3 (hosszabbítás után, egy mérkőzés döntött Dunaszerdahelyen)
3. forduló: LASK Linz (osztrák) 0:7 (egy mérkőzés döntött Linzben)

2021/2022
Európa-konferencialiga, selejtező, 2. forduló: Partizan Beograd (két mérkőzésen dől el a továbbjutás)