Horváth József úgy összenőtt már a csilizradványi focival, hogy elválaszthatatlanok egymástól. A 2025-ben százéves helyi labdarúgás az ugyanazon évben december 7-én ötvenéves sportemberrel. Évtizedes nyomokat hagytak maguk után. Emlékezeteseket, izgalmasakat, sikerekben is bővelkedőket. A kettős jubileum kapcsán a centenárium esztendejében elkerülhetetlen szóra bírni az ünnepeltet. Az üres öltöző falai között hallgatom kérdéseimre adott válaszait.

Hogyan tűnt fel a csilizradványi fociban?
Hetedikes koromtól játszottam a diákcsapatban. Később kezdtem, mert nem volt a fiatalabbaknak együttesük a klubban. Tősgyökeres radványi vagyok. Nyugodjon Lelkes Tibor tanító bácsi szedett rá, hogy lépjek a diákok közé, addig csak az iskolacsapatban szerepeltem. Abban a korosztályban, akik kiöregedőben voltak, azok alkották a jobb csapatokat. Volt mikor kaptunk tizenhármat, de a tanító bácsi azt mondta: „Nem baj, legközelebb jobb lesz!” Mikor győztünk, megjegyezte: „Jobb is lehetett volna”. Szerettem a tanító bácsit, mert jó fej volt. Később az ifiben folytattam, majd a felnőttek között, közel egy év kihagyással. Erős csapatunk volt akkoriban, jó focisták alkották a radványi tizenegyet, nehéz volt beférni közéjük. Kicsit elment a kedvem, de nem adtam fel.

Mi történt?
Fiatalon mindenki játszani akart, minél többet, de nem volt kit kimozdítani a kezdőcsapatból, Egyszer a Mókusnak becézett Diószegi Zoli, aki jó focista volt, nem jött a meccsre, és beállítottak. Aztán kicsinyenként bekerültem az együttesbe. Nem szabad feladni a reményt sose! Később már stabilan játszottam.

Milyen poszton futballozott?
A felnőttek között – akkor halfnak hívták – már baloldali középpályás voltam, sok gólt is rúgtam. Később csatár lettem, huszonöt-huszonhat évesen voltam járási gólkirály.

Részletekre is emlékszik?
Ebben az időszakban nagyon jól ment. Évadonként tizenhat-húsz találatom volt. Holtversenyben lettem gólkirály, az udvarnoki srác nevére már nem emlékszem, de arra igen, hogy huszonnégy találattal végeztünk az élen.

Horváth József emlékplakettet ad át a centenáriumi ünnepségen

Években is kifejezhető a radványi A csapatban töltött időszaka?
Ennyire pontosan nem tudom, de tizenötöt biztosan lehúztam.

Mikor hagyta abba?
Tavaly még játszottam. Hivatalosan még nem hagytam abba, mert járok futballozni a bősi öregfiúkkal. Az ember ha akarja…

Más csapatban is megfordult?
Egyszer állítólag a kerületiben játszó lúcsiak érdeklődtek irántam, de én csak utólag tudtam meg. Balonyon az V. ligában végigcsináltam a felkészülést, de jött egy térdsérülés, és egy évet kihagytam. Időközben Csilizradványon megszűnt a csapat, Hiányzott a foci. Először halászni jártam helyette, aztán elmentem játszani a szomszédos Csiliznyáradra. Féltettem a lábamat, de mikor edzésbe kerültem, rendbe jött. Közben Csilizradványon megalakult újra a csapat, de mindjárt nem jöttem vissza. Csak fél év elteltével. Már túl jártam akkor a harmincon. Utána még egyszer áthívtak a balonyiak hozzájuk. Mindig haza húzott a szívem, de azt gondoltam, nem sok évem van még a pályán, s megpróbálom az utolsó osztálynál kettővel magasabb szinten. Ott is végigcsináltam a nyári felkészülést, de visszajöttem Radványra. Nem bírtam a terhelést a térdemmel, ami ráadásul a munkámban is – csempéző vagyok – akadályozott. Mindenki leírt bennünket, utolsó helyre várt az Arató Kupán, de mi megnyertük, ráadásul én lettem a gólkirály. A balonyi edző azt kiabálta, hogy megtanított focizni, és eljöttem tőlük. Én valójában akkor el sem mentem Radványról, mert mondták, hogy maradjak, kellek a csapatnak.

Ezek szerint játékos-pályafutása során Csilizradványon töltötte a legtöbbet…
Igen. Aztán játszottam Csiliznyáradon, de Balonyon sose voltam leigazolva. Először megsérültem, másodszor meg rábeszéltek, hogy maradjak otthon.

Említette, hogy még mindig futballozik a bősi üregfiúkkal. Hogyan került hozzájuk?
Balonyon is van öregfiúcsapat, de csak hébe-hóba játszanak, amikor összejön a meccs. Évente akár tíznél több is volt, de aztán valahogy megszakadt az egész, megváltozott és már nem volt jó a kollektíva. Bősi gyerekkori haverom csalogatott a bősiekhez, akik a járási bajnokságban szerepelnek. Korábban a nagymegyeri öregfiúkkal is futballoztam. Jobban vonzott engem, ha tétje van a mérkőzéseknek. Időközben sok öregfiúcsapat megszűnt, kispályára mentünk játszani a balonyiakkal, de az nekem sose ült, mert nem szerettem, hogy félidőként perceket játszik az ember, majd három meccs a pihenő. A lábaimnak az nem volt jó, még fiatalon se. Inkább úgy döntöttem, hogy elfogadom a bősiek csalogatását. Először elmentem a tornaterembe, aztán a műfüvesre, s végül a nagypályára is hívtak futballozni. És második éve velük játszom.

Még nem érintette meg a befejezés gondolata?
De igen, Én még bírnám, de térdem már nehezen viseli el a játékot. Három napig tart, míg kiheverem.

Az eddig eltelt évek alapján sikeres a játékos-pályafutása?
Elégedett lehetek, ám el kell mondanom: kicsit forrófejű voltam. Talán több helyre is hívtak volna, de sokszor elmentem fejben a bíró urak végett. Voltak rossz pillanataim a pályán, amikor kitoltam a csapattal, mert kiállíttattam magam. Egyszerűen nem bírtam az igazságtalan ítéleteket. Ezt bevállalom, de a többi az rendben volt.

Kettős szerepkörben van a csilizradványi fociban. Bármikor játékra alkalmas, ugyanakkor klubvezetőként is tevékenykedik...
Szalay Gáborral megosztva végezzük az irányítást, ő többnyire az ügyintézést, én a többit viszem. Még egy keveset folytatom, és átadom másnak. Neki is fog menni! Csak időt kell szakítani rá.

Szinte a focinak él. Emlékei közül mi kihagyhatatlan?
Főleg a már emlegetett huszonnégytől huszonhat éves koromig tartó időszak maradt meg bennem. Az egyik patasi kapus azt mondta: „Nem félek semmilyen csatártól, de ha te jössz velem szembe, akkor mindig végem van.” Amivel a góljaimra utalt. Sokat rúgtam, és a gyorsaságommal is kitűntem.

A góllövésben élte ki magát:
Igen. A térség nyári tornáján, az Arató Kupában két-háromszor gólkirály lettem.

Az mit juttat az eszébe, hogy már centenáriumát ünnepelte a csilizradványi futball?
Ennek csak örülni lehet. Annak is, hogy a mi nemzedékünk szervezhette meg a kerek évfordulós ünnepséget. Igaz, az egykori játékosok, edzők, vezetők közül sokan már meghaltak – nyugodjanak békében! –, de sokan még élnek, s jó néhányan ki is jöttek a pályára, hogy közösen éljük át a futballjubileumunkat.

Hogyan lehetséges, hogy 1925 óta él a futball a faluban?
Kis község vagyunk, 1200 lakossal. Más sportág nincs is, nem is volt nálunk, s engem is a foci ragadott magával. És annak szintén örülök, hogy van jelene, folytatása.

(A csilizradványi csapat a 10. helyen telel a Dunaszerdahelyi járás legmagasabb szintű bajnokságában, a VII. ligában – a szerző megj.)

J. Mészáros Károly