Szászi Jenő csapatkapitánya volt annak a légi futballcsapatnak, amelyről legendák keringenek a felső-csallóközi községben. Történt, hogy Cinci (ez hősünk beceneve) és játékostársai 1981-ben szinte esélytelenül megnyerték a dunaszerdahelyi járási döntőt a nagy mellénnyel érkező bakaiak ellen. Hogy hogyan, arról is olvashatnak a következő interjúban
Játékosként az idén százéves légi futball melyik időszakában rúgta a labdát?
1974-től játszottam a labdarúgó-szakosztályban, bő két évtizedet, de a csukát csak öt éve, hatvan esztendősen vetettem le végleg. Ugyanis sokáig az öregfiúk sorait erősítettem. Időközben két évadot a csákányi szakosztályban töltöttem, hárman mentünk Légről oda, és azt a csapatot is felvittük a kerületi osztályba.
Tagja, sőt csapatkapitánya volt az 1981-ben járási bajnok légi tizenegynek. Esélytelenül, de végül idegtépő izgalmak közepette tizenegyesekkel diadalmaskodtak a bakaiak ellen. Ezzel megnyílt az út a kerületi bajnokságba. Ez volt a legnagyobb fociélménye légi színekben?
Mondhatjuk, hogy igen. És még nagy élmény volt számomra az 1987/1988-as évad sorsdöntő mérkőzése, amikor a Bős ellen 1:0-ra győztünk, több mint kétezer néző előtt, és feljutott a csapat. Visszatérve 1981-re: a bakai együttesben játszott akkoriban Csiba Frédi, aki megjárta DAC-t is, és a Bajcsi fivérek. A bakaiak edzőtáborból jöttek Dunaszerdahelyre, mi csak hazai környezetben készültünk. Amikor beléptünk a stadionba, Csiba Frédi, akihez jó barátság fűzött, máris azzal piszkálódott, hogy ennyit vagy annyit kapunk tőlük. Aztán a meccs nem úgy sült el, ahogyan elképzelték. Szóval már előtte ment az adok-kapok – szóban.
És mi történt a bajnoki cím megszerzése után?
Még visszatérnék a találkozóra. Utolsó embert játszottam csapatunkban. Láttam, hogy az egyik Bajcsi mire készülődik, hosszan akarta szöktetni a Frédit. Lesre próbáltam állítani, csak az egyik védőnk bennragadt. És abból kaptuk az egyetlen gólt. Aztán egyenlítettünk, és a tizenegyesrúgásoknál rám bízták az utolsó elvégzését, mondva: biztos lábú vagyok, de ezúttal a bakai kapus megfogta a lövésemet. Hála Istennek utána a mi kapuvédőnk is hárította az ellenfél tizenegyesét, és maradt a 3:2 a javunkra. És a meccs utáni ünneplés? Szaggatták rólunk a mezeket, még a nadrágot is leszedték. A faluközpontban volt a nagy ünneplés. Később a szövetkezett elnöke meghívott bennünket egy vacsorára.
Nem volt profi labdarúgó. Hova került életében ez a siker?
Az elsők közé. Én a pozsonyi Slovnaftban tanultam.
Mi a szakmája?
Villanyszerelő vagyok. Ott laktam a diákotthonban, és válogattak ki közülünk játékosokat az Interbe. Jártam a C csapat edzéseire, olyanokkal futballoztam ott, mint Barmoš, Mráz... Aztán a téli alapozásnál az edző megmondta, ha nincs szponzor, nem kerülök be a csapatba. Utána Légen folytattam. Apám nagy futballdrukker volt. Mikor 1977-ben megnősültem, olgyai feleségem lett, és náluk laktunk három évet. Akkoriban jártak utánam Nagymagyarról meg Sárosfáról, hogy írjak alá hozzájuk. De nem mentem el, mert az apám azt mondta, hogy léginek a légi csapatban a helye. Ha te elmész, akkor minden...
Aktív pályafutása után mi következett?
Mikor még futballoztam, 1994-ben egy betegséget diagnosztizáltak, a következő év januárjában transzplantáción estem át, de 1995 áprilisában orvosi beleegyezés nélkül már bajnoki mérkőzést játszottam Légen. 2015-ig futballoztam az öregfiúkkal, akkor meg infarktust kaptam, azután már végleg abbahagytam. És azóta csak szurkolóként járok a meccsekre.
Vérbeli focista, akinek egész életét átszőtte a futball. Villanyszerelő volt az iskola elvégzése után?
Voltam festő is, és jelenleg még dolgozom, a pozsonyi Euroveában vagyok karbantartó.
Mit a szól ahhoz, hogy immár százéves a légi futball?
Remekmű készült a százas megünneplésére, az, hogy összehozták a régi játékosokat és az újakat. És le a kalappal Németh György mérnök elhangzott beszéde, felolvasott méltatása előtt. Felvázolta a százéves légi labdarúgás történetét.
J. Mészáros Károly