A Gortva völgye, a Barkóság és Medvesalja vidékének kétségtelenül legismertebb, legnagyobb focihagyományokkal bíró, legsikeresebb és ma már ennek a régiónak egyetlen működő klubja Ajnácskőn található. A Rimaszombati járás legdélibb részében. Az 1152 lakosú település labdarúgása 2025. július 26-án ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból a gratulálók között volt saját maga és a közeli péterfali sportegyesület nevében Illés Gyula is, aki a Hajrá Péterfala! Facebook-oldalon elevenítette fel a két település futballmúltjának közös időszakait. Honlapunk a szerző beleegyezésével szerkesztett és köztes címekkel ellátott változatban teszi közzé az írást.

Döntetlenek a járási ligában
Ha minden igaz, akkor az első hivatalos, bajnoki találkozásunk Ajnácskő A-csapatával az 1971/72-es évadban volt a járási bajnokság legmagasabb, akkori nevén II. osztályában. A mi csapatunk számára ez volt történelmünk legsikeresebb bajnoki szezonja, míg az ajnácskőiek akkor éppen a nem túl gyakori hullámvölgyeik egyikét élték, ugyanis akkorra estek ki a kerületi I. B osztályból a járási ligába. Egyik oldalról nézve talán az ajnácskőiek meg is nehezítették akkor az utunkat a megérdemelt bajnoki cím felé, hiszen az akkori bajnokságban két fontos pontot vettek el tőlünk, mivel ők voltak az egyetlen csapat, akiket abban az évadban nem sikerült legyőznünk, bár igaz, hogy ki sem kaptunk tőlük. Ugyanis mind az őszi, ajnácskői meccsen, mind pedig a tavaszi péterfali visszavágón óriási csatákban döntetlen született. A hazai 2:2-es csatáról 6–7 éves gyerekként már személyes emlékeim is vannak. A járási sajtó szerint közel ezer ember (!!!) szurkolta végig azt a derbit a környék valamennyi falujából! Ma meg már a járási székhely III. ligás csapatának hazai meccsein is csak 250–300 ember lézeng.

Tömegverekedés Osgyánban, péterfali járási bajnoki cím
A másik oldalon viszont, ha nem is szándékosan, de egy kicsit „be is segítettek“ nekünk, „csizsmásoknak“ a „cseresnyések“. Történt ugyanis, hogy 3 fordulóval a bajnokság vége előtt Péterfala és Osgyán még fej-fej mellett küzdött a bajnoki címért, és a kerületi bajnokságba való felkerülésért. Ekkor került sor az azóta híres-hírhedtté vált Osgyán–Ajnácskő meccsre, amely botrányos tömegverekedésbe fulladt, és nem fejeződött be a pályán. A zöld asztalnál viszont így mindkét csapatot eltiltották az utolsó két meccsről, ami után mi már csaknem „hátra dőlve“, de az utolsó két meccsünket azért még behúzva ünnepelhettük egyetlen felnőtt járási bajnoki címünket. Amikor pedig egy év múlva, 1973 nyarán mi a nagyon jó őszi, de később már szétesve, a nagyon gyenge tavaszi szezonunk után kiestünk a kerületi I. B-ből, az ajnácskőiek akkor kerültek oda vissza, ahol aztán már hosszú évekig stabilan és sok nagy sikert elérve állták meg a helyüket.
A hetvenes évek második felében aztán még telente párszor találkoztunk velük a Gömöri Kupa selejtezőjében, ahol egy–két meccsen rendesen elpáholtak bennünket, mert akkor már nem csak „papíron” volt köztünk osztálykülönbség, hanem az eredményekben is.

„Segítség” ifiszinten
A nyolcvanas évek elején aztán néhány évadon keresztül az ajnácskőiek B-csapatával találkoztunk a járási bajnokságban, de ezek már messze nem voltak olyan emlékezetes meccsek, mint az előbb említettek. Ebben az időszakban viszont mi segítettünk be nekik egy kicsit, még ha csak ifjúsági szinten is. Az 1982/83-as ifi bajnokságban Ajnácskő és Tornalja küzdött a felkerüléssel járó bajnoki címért. A gyenge ősz után viszont tavaszra már Pelle Gellért bácsi vezetésével mi is jelentősen megerősödtünk. A tavaszi hazai meccsünkön az első félidőben sokkal jobbak voltunk az ajnácskőieknél, és vezettünk is 1:0-ra. Szünetben azonban azt az utasítást kaptuk, hogy jobb lesz, ha a második játékrészben bizonyos megállapodások miatt „lefekszünk“ a vendégeknek. Ők azonban annyira görcsösen játszottak, hogy a mi „nem akarásunk“ mellett is csak nagy nehezen győztek 2:1-re, és a bajnokság végén fel is kerültek a kerületi ifjúsági osztályba.

Mélyrepülés itt is, ott is
Felnőtt szinten az 1996/97-es bajnokságban volt az utolsó találkozásunk az ajnácskőiekkel. Mi a tajtiakkal együtt akkor kerültünk fel újra a legmagasabb járási szintre, amit akkorra már I. osztálynak hívtak. Számunkra nagyon rosszul kezdődött az a bajnokság, hiszen az őszi szezon első felében pontot sem szereztünk, az ajnácskőiektől is hazai pályán szenvedtünk 3:1-es vereséget. Mi az ősz végére aztán már kezdtük magunkat összeszedni, míg paradox módon az ajnácskőiek akkor kezdték meg mélyrepülésüket. A tavaszi visszavágón Ajnácskőn már mi diadalmaskodtunk nagyon jó játékkal 6:2 arányban, ami ha jól belegondolunk, az egyetlen felnőtt bajnoki győzelmünk volt az ajnácskői első csapat felett. Ha minden igaz, akkor ez a bajnoki évad volt az ajnácskői futball legmélyebb pontja, mivel ezt a bajnokságot már be sem fejezték. Egy év szünet után, ahogy azt az új nevük – FC 98 Ajnácskő – is mutatja,1998-tól, a legalacsonyabb járási szinttől újra indulva haladtak folyamatosan az új sikerek felé. Minket, péterfaliakat sajnos egy évvel később, 1999-ben várt hasonlóan szomorú sors, amikor mi sem fejeztük be a bajnokságot. Utána ugyan pár évre még mi is újra indítottuk felnőtt csapatunkat, de bajnokikon az akkorra már újra feljebb játszó ajnácskőiekkel nem találkoztunk.

Két falu egy ificsapata
Közös futballmúltunk utolsó állomása viszont még ezután jött, igaz már ifjúsági szinten. 2008-ban úgy döntött a két klub vezetősége, hogy a 2008/2009-es, majd még a 2009/2010-es bajnoki évadokban is közös csapatban nevezi be a fiatal játékosaikat az ifjúsági kerületi V. ligába. Igaz, hivatalosan Ajnácskő néven szerepeltünk, de talán mi adtuk a csapat nagyobb felét és a hazai meccsek mindig a péterfali pályán voltak, ahol minden szombaton szép számú szurkolósereg gyűlt össze, hogy több mint 35 év után újra kerületi meccseken izgulhasson. Sok szép győzelmet szerezve az első közös évadban a táblázat felső felében végeztek a fiúk, ám a következő bajnokság már pár helyezéssel gyengébbre sikerült.

Péterfaliak ajnácskői mezben
Ívégül megemlítem még azoknak a jobbnál jobb péterfali focistáknak a nevét, akik az elmúlt évtizedek során fociztak ajnácskői színekben. A sort minden bizonnyal Illés Elemérrel (†) (Kutya) kell kezdeni, aki a péterfali felnőtt csapatban talán nem is játszott, mivel még a kiváló akkori ificsapatunkban figyeltek fel tehetségére az ajnácskőiek, és rövid pályafutása alatt néhány évet a kerületi csapatukban brillírozott. Sok kortársa szerint talán még nagyobb, Isten áldotta, vele született tehetsége volt a focihoz, mint Pápista Alinak, ám sajnos a szorgalma és küzdeni tudása közel sem jöhetett az övéhez, vagy akár más kiemelkedőbb péterfali focistáéhoz. A következő nagy péterfali focista ajnácskői mezben Ádám Pityu volt, aki kiváló középpályásként 10 évet húzott le az ottani csapatban, annak egyik legnagyobb fénykorában. A 80-as és 90-es évek fordulóján pedig Sallai Sanyi (†) nyújtott több éven keresztül sok jó teljesítményt a vár alatt játszó csapatban. 2014 és 2023 között Trizna Csabi is oszlopos tagja volt az ajnácskői védelemnek és középpályának. A 2000-es évek elejének nagyszerű péterfali diák- és ificsapata két jó hálóőrt is kinevelt, akik felnőtt szinten aztán az ajnácskői kaput óvták a góloktól, a gesztetei Balajthy Gabit és Pelle Csabit. De volt az ajnácskői felnőttcsapat tagja Illés Krisztián, majd legutoljára, 2 évvel ezelőtt Trizna Szabi is. Ifjúsági szinten pedig Ádám Dani is focizott ott. Meg kell említeni utolsó sportelnökünk, Pelle Tibi nevét is, aki a közös ificsapat szereplése után hosszú évekig volt az ajnácskői felnőttcsapat technikai vezetője. Ami meg talán a legutolsó kapcsolat a két falu focija között, hogy mostanában is látogatja egy péterfali gyerek az ajnácskőiek 10 évnél fiatalabb focistáinak edzését, mégpedig egy ügyes és talpraesett kislány, Balázs Pannika.