Kassán 1946. február 7-én látta meg napvilágot a szepsi fiú. A Bódva két partján elterülő városkában kezdett focizni, majd Pozsonyba kerülése után ott folytatta (Inter, Trnávka), de egészségi okok miatt korán befejezte. Pecze Károly edzői pályája jóval nagyobb ívű volt, tizenhat klubmegállóval. Öt országban volt vezetőedző, legtöbbször idehaza, de vezetett szakmai stábot Törökországban, Görögországban, Magyarországon és Lengyelországban is. Zsolnán és Nagyszombatban kétszer vállalt munkát, s a DAC-ban töltött öt éve a csallóközi klub első feltörésének emlékezetes időszaka volt. Felvitte az együttest a csehszlovák élvonalba, 1987-ben megnyerte védenceivel a Szlovák Kupát és a Csehszlovák Kupát, ami a legnagyobb diadal a klub történetében. S ezután egy évvel harmadikként végzett a sárga-kékekkel a csehszlovák élvonalban.
Gazdag életútját pályafutása végeztével könyvben is megörökítette 2016-ban Harsányi László sportújságíróval „Pecze Károly A futball –szenvedélyem és sorsom” címmel. (Ennek ismertetője ITT olvasható).

80. születésnapja alkalmából Isten éltesse fociedzőink korelnökét!

Pályafutásából kiragadott nyolc idézetet kínálunk olvasóinknak:

1. A DAC-sikerekről
„Zsolnán kezdtem edzősködni, aztán a Slovanban folytattam. Nagyon nehéz volt döntenem, mikor megérkezett a DAC ajánlata, mert akkor másodosztályú volt a csapat. A klubvezetők azonban meggyőztek jövőképükkel és a felvázolt távlattal. Ahonnan mentem, a Slovannak akkor 40 ezres stadionja volt, Dunaszerdahelyen egy kicsit más volt a helyzet, szemet szúrt a falelátó. De gyorsan meggyőződtem arról, hogy a sportvezetők és környezetük komolyan gondolják a futballal. Feljutottunk, megnyertük a Csehszlovák Kupát, jól szerepeltünk a ligában, felépült az új stadion... Olyan emberekkel dolgozhattam, akik közül mind imádta a focit, mindenki meg akarta magát mutatni. Hajtotta őket a büszkeség és a lokálpatriotizmus. A csallóköziek – és nem csak a szurkolók – imádták klubjukat, rajongtak a játékosokért, és tenyerükön hordozták őket a városban.”

2. A bajnoki cím elvesztéséről Nagyszombatban
„Nagyszombatban Malatinský híres korszaka után bekövetkezett az az időszak, amikor mobilizálódott az egész város, a járás, a klub, a szurkolók… Kétszer őszi bajnokok lettünk, és kiharcoltunk magunknak az európai kupákban való szereplés jogát. Nagyszombat a futball eufóriájában és örömében élt. A klub tragédiája volt 1997-ben, amikor már minden kész állt a bajnoki cím ünneplésére. Senki nem gondolta, hogy végül a kassaiak mögé szorulunk. Csakhogy ott volt Rezeš, aki akkor közlekedési miniszter volt, a kassai vasmű egyik tulajdonosa. Három ponttal vezettük a bajnokságot, a 30 körből 29-ben elsők voltunk, de a rimaszombati előtti mérkőzést Bártfán elvesztettük. Ott megrendült a bizalom, de hogy ehhez ki milyen mértékben járult hozzá, ma is kérdés. Sok mindenről szólt a fáma, s valószínű, hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Nem hagyott ez engem békén, ezért mentem el aztán Kassára edzőnek.”

3. Idő előtti kassai menesztéséről
„A sors iróniája, hogy az a kassai klub, amelyik az előző szezonban megfosztott a bajnoki címtől a nagyszombatiakkal, másodszor is lehetetlené tette, hogy megszerezzem a trófeát. A szezon végéig nyolc forduló volt hátra. Nagyon készültem arra, hogy végre bajnoki címet ünnepelhetek, de a sors és a kassaiak nem úgy akarták. Ha valaki évek múltán megkérdezi tőlem, nem volt-e részemről helytelen, hogy elfogadtam a kassai felkérést, egyértelműen azt válaszolom – nem. Különben nem mesélhetnék arról, hogy a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésein irányítottam egy csapatot. Nem sok szlovákiai edzőnek volt erre lehetősége.”

4. Győri fizetéséről
„A győri Rába ETO felkérése két szempontból is érdekes volt. Először dolgozhattam külföldön, az első csehszlovák edző lehettem a magyar bajnokságban, és az ajánlat anyagi része sem volt elhanyagolható… Még mindig a szocializmusban éltünk, és nem volt gyakori, hogy az edzők tömegesen külföldre mentek volna dolgozni. Minden átigazolást – a játékosét és az edzőét egyaránt – a Pragosport nemzeti ügynökségen keresztül kellett intézni, akik nem kis províziót tettek zsebre ezért. Mivel mindkét ország a szocialista tábor tagja volt, a béremet – képzeljék csak el – konvertibilis rubelben állapították meg! Fizetésemet itthon, Szlovákiában kaptam meg tuzexes utalványokban, a klubprémiumokat viszont már forintban.”

5. Török nyelvtudásáról
„Kénytelen voltam megtanulni törtökül is, ahol három klubnál – Genclerbirligi Ankara, Caykur Rizespor, Sivasspor – edzősködtem. Érdekesség, hogy a törökök 1923-ig jobbról balra írtak, mint az arabok, s a gondolamenetük is valahogy különösen alakult. Kerestem nyelvükben a logikát, de nem találtam meg. Leegyszerűsítik a nyelvet, nem ragoznak, de ők értik. Én nem értettem. Három évig tartott, míg megtanultam.”

6. Krakói küldetéséről
„A lengyel felkérés összehasonlíthatatlan volt a nyitrai valósággal, ahol akkor dolgoztam. Hiszen az ottani ligatörténelem egyik legrégibb és legsikeresebb klubjától, a Wisla Krakówtól érkezett. A klub vezetősége elutazott hozzám Pozsonyba, és megegyeztünk. Michal Vičan után a második szlovák (és egyúttal csehszlovák) edző lettem a legfelső lengyel osztályban.”

7. Az ellesett offenzív letámadásról
„Németországban akartam edzősködni, ez volt az álmom. Egy külföldi edző számára viszont a német ligákba való bejutás mindig is különösen nehéz feladat volt, főleg a tőlünk származók számára. Amikor a DAC-cal játszottunk a Bayern München ellen, érdeklődni kezdtem a német foci iránt, aztán németországi kapcsolatokra tettem szert. Így gondoltam: még ha nem is lennék bundesligás edző, legalább közelebb kerülök az ottani focihoz, jobban megismerem, és tökéletesítem a nyelvtudásomat. Tehát kimentem Németországba egy hathetes szakmai gyakorlatra… Feltöltődtem a modern futballal. Azzal a stílussal, amelyet némely nyugat-európai klubok praktizáltak. A totális futball öröksége, amit a világnak először a hollandok adtak a hetvenes években, további fejlődésen ment keresztül. A németek a tipikus következetességükkel gazdagították, melyet főleg az elvesztett labda megszerzésénél vetettek be. Pont ez a játékstílus kapta az offenzív letámadás elnevezést.”

8. A teljhatalmú görög klubtulajdonosról
„Váratlanul jött a felkérés a görög fővárosból, Athénből. Az ország legrégibb klubja, a Panioniosz keresett meg. Úgy döntöttem, hogy bevágok… A fociban előfordul, hogy ütköznek a sport- és az üzleti érdekek. Esetünkben a kezdőcsatunkról volt szó az egyik európai kupameccsünkön, amikor is nem egyeztek az én elképzeléseim Achilleas Beos klubtulajdonoséival. Játékosügynökömön keresztül tolmácsolta nekem az óhaját. Nem vettem komolyan… Bevallom, nem voltam ilyesmihez szokva az edzői pályafutásom alatt. Egy ilyen meccsen állítsam be a kezdőcsapatba azt a játékost, aki egy bajnokin sem kezdett? Nem esett le a tantusz, hogy egy olyan klubról van szó, ahol mindenről egy ember dönt… A mérkőzést követő összejövetel után a tulajdonossal ideges légkörben cseréltünk véleményt. A klubelnök az érzelmek hatása alatt azzal vádolt, hogy a viselkedésem nem tükrözi a klubhoz való elkötelezettségemet. Én erre ingerülten reagáltam, ami végül ahhoz vezetett, hogy pályafutásom befejeződött a klubnál. Lehet, hogy jobb diplomáciai érzékkel kellett volna eljárnom. Így viszont megőriztem a méltóságomat, amiért ekkora árat fizettem.”

(Forrás: Pecze Károly, Harsányi László: „Pecze Károly A futball –szenvedélyem és sorsom”, Vasárnap, Šport napilap)

 

Pecze Károly klubedzői állomáshelyei

Trnávka (1974–78)

ZVL Žilina (1979–81)

Slovan Bratislava (1983–84)

DAC (1984–89)

Rába ETO Győr (1989–90)

FC Nitra (1991–92)

Wisla Krakow (1992–93)

Spartak Trnava (1994–97)

1. FC Košice (1997–98)

Genclerbirligi Ankara (1998–2000)

Caykure Rizespor (török, 2000–2002)

Panioniosz Athén (2004)

Inter Bratislava (2002–2004)

MŠK Žilina (2005)

Sivasspor (török, 2006)

Spartak Trnava (2008–2009)