Néhány nappal a II. világháború kitörése előtt, 1939. augusztus 21-én egy kis csallóközi faluban, Bélvatán született. Németh Pál (1939–2026) apja szabó, anyja háztartásbeli volt. Első gyerekként, kisebb izgalmak közepette jött világra, a bábaasszony ugyanis késve ért hozzájuk. A világégés alatt megtanult írni és olvasni, s mikor megnyílt az iskola, éppen betöltötte a hat évet. Falubeli évfolyamtársai közül egyedüliként – mivel csak neki volt cipője és ruhája – járhatott iskolába a szomszédos Illésházára, majd felső tagozatosként Nagymagyarra. Innen a komáromi gimnáziumba került, ahol az 1956-os magyarországi forradalom szele is megérintette. Diákkiállásukat (erről külön ITT olvashatnak) emléktábla őrzi a mai Selye-gimnázium aulájának falán. Pozsonyban végzett biológia-kémia szakos tanítóként. Csilizradványra küldték tanítani, de ott nem volt rá szükség, ezután kötött ki Nyárasdon, ahol befogadták. Később olyan dolgot művelt a csallóközi faluban, amire az egész Csehszlovákiában, sőt európai méretekben is felfigyeltek. Labdát adott a nyárasdi lányok kezébe, s ezzel meghonosította a kézilabdát, az addig arrafelé nem ismert labdajátékot. És magaslatokat jártak meg vele.
Németh Pál nyolcvan évesen honlapunknak adott életműinterjújában (a teljes szöveg ITT olvasható) részletesen beszélt arról, mi minden érte az évtizedek során, amiben voltak feltörések és zuhanások is. Bölcsen, örömmel emlékezett vissza mindarra, amit átélt, főleg a kézilabdának köszönve. Élete befejeztével ezekből adunk közre egy csokorra valót.

Komárom
„Az ott eltöltött három év életem további részében, gondolkodásomban, véleményalkotásomban, egyéniségemben is meghatározóvá vált.”

Az indulás
„Azt találtam ki, játsszuk kézzel a focit. Kicsit ugyan nagy a labda, de majd szerzünk kisebbet. Teljesen spontán indult, Másnap délelőtt már mondták a lányok, tanító bácsi, délután újra jövünk, és többen leszünk.”

Új vonzerő Nyárasdon
„Az a lehetőség, hogy elmegyek megnézni a gyerekemet, unokámat, a falubelieket, előrehaladást jelentett, mert nem kellett máshova járniuk a nyáradiaknak. Bennem mindig a megnyugvás kerekedett felül, hogy jól csináltunk valamit, hogy örömet szereztünk azoknak, akiknek a kedvéért kézilabdáztunk.”

Kézilabdázók osztályfőnöke
„Osztályom lányai jó kézilabdázók lettek, Az ő szeretetük vitt előre engemet is, meg az, hogy egyre jobbak lettek. Mindig családias osztályfőnök voltam, s az együttlétet nem én szerveztem, hanem a lányok maguk. Nekem csak oda kellett mennem, felügyeltem, javítottam, amire szükség volt. Hihetetlenül jó kapcsolat volt köztünk, értelmes, elhivatott társaságot alkottak a lányok, engem abszolút jó helyre tesznek és ott tartanak napjainkig,”

Erősebb csapatok ellen
„Olyan ellenfelekkel kézilabdáztunk, akiktől tanulhattak valamit. Rendre erősebb csapatokkal játszottunk, gyengébbeket nem szívesen vállaltunk, mert az nem segítette a felkészülésünket. Falusi csapat voltunk, de már a magasabb osztályú ellenfelekkel találkoztunk. A lányok igényelték az újat, a többet. Ilyen szempontból nagyon hálás helyzetben voltam. Talán hazabeszélésnek hangzik, de ehhez egy szót nem tettem hozzá, mert valóban így volt. Azóta is, ha találkozunk, mindig emlegetjük a Brezovát, milyen jó volt a járáson kívüli első tornánk, ahol elsajátították a fordulékonyságot, a rugalmasságot, sok olyan elemet, ami kellett a kézilabdához.”

Csehszlovák ifjúsági bajnokok
„Ez a sorozat csupa győztes meccsből állt. Tehát ifjúsági szinten egyetlen egy vereségünk sem volt! Az országos döntő után egy hozzáértő úgy fogalmazott, hogy tanítani kellene, mert példa értékű a tehetségnevelésben, hogyan lehet a nulláról ilyen szintre feljutni. Odajött hozzánk a brünni főiskola professzora, és felajánlotta, hogy leigazolnák az egész csapatot a városukba.”

A szakosztály létrehozása
„Akkor vált időszerűvé, amikor a lánycsapatom tagjai kiöregedtek az ifjúsági korosztályból. …. Egy lehetőség kínálkozott, hogy a testnevelési egyesületen belül megalakítjuk a kézilabda-szakosztályt. Ezt a szükség meg az akarat hozta magával.”

Vízió nélkül
„Ha előre tudtuk volna, hogy a csehszlovák ifjúsági bajnoki cím megnyerése után ennek a történetnek a nők között is lesz folytatása, magas szintre érhetünk a csapattal, akkor másképp alakulhatott volna. De nem volt víziónk. Ismétlem, ha lett volna, elérhettünk volna vele, hogy legalább egy városba menjenek továbbtanulni a lányok, s az már segített volna a következő időszakban.”

Profi edző
„Mikor a női csapat feljutott az I. ligába, engem behívattak a járásra, s közölték velem, megkapták Prágából, a szövetségből, hogy a női csapatot csak profi edző vezetheti. Van két lehetőséged, ha tanító akarsz lenni, akkor nem lehetsz edző, ha edző akarsz lenni, akkor nem lehetsz tanító, közölték velem. Dicséretükre legyen mondva, nem utasításként hangzott el, lehetett választani, s én az edzői szerepet választottam.”

Egy lépéssel előbbre
„Mivel korábban nem kézilabdáztam, mindent fokozatosan tanultam... Mindig arra vigyáztam, hogy egy lépéssel a lányok, a csapat előtt legyek. Ha ők a harmadik osztályban játszottak, akkor én már minimum második osztályú edző legyek. Az első osztályhoz már a főiskolát kellett elvégezni. Esetemben a másodikat. Beiratkoztam, s esti tagozaton zajlott, az első osztályú minősítést szintén megszereztem.”

A tanító előnye
„Én mindig a jövőbe néztem. Ezt a játékosaim is tapasztalták. Nagyon sokat segített, hogy tanító voltam. A jó edző nem különítheti el a napi teendőktől a pedagógiát, a kettő édestestvér. Magam megítélése szerint még genetikailag is volt bennem egy olyan tulajdonság, hogy nem voltam rosszindulatú. Nagyon fontos, hogy aki kis emberekkel foglalkozik, szeresse a gyerekeket, tanítványait. Úgy érzem, pedagógusként lehet, hogy taktikailag nem voltam mindig a csúcson, de a lelki felkészítésben igen. Annyira egy hullámhosszon voltam a lányokkal, hogy egymás buzdításában is megtaláltuk a lelkesítő, közös hangot.”

Lelkiismeret-furdalás nélkül
„Azóta is elhangzott, hogy szakmailag, emberileg ilyen meg olyan edző voltam. Lelkiismeret-furdalásom sosem volt. Mindig inkább jó belső érzés fogott el, hogy amit tudtam és kellett tennem, azt megtettem ahhoz, hogy ilyen hosszú ideig vezethessek egy csodacsapatot, melyet sokszor mások neveztek annak. Sokan belém kötöttek, kirúgtak, bántottak, de belül mindig tiszta voltam. Soha nem volt olyan tettem, amiért nem tudtam volna elaludni, vagy szégyellenem kellett volna azt. Gyerekeimnek elmondhatom: Nyárasdon mindenkinek a szemébe nézhettek. Nem kell apátokat megtagadni.”

A szovjet televízióban
„Kaunaszból közvetítette az akkori szovjet televízió az európai kupameccsünket. Pár perccel a befejezés előtt még döntetlen volt az állás, és életünk egyik legjobb játékát nyújtottuk, ugyanúgy, mint korábban, Bakuban. Az egész Szovjetunió nézte a mérkőzést, s mikor jöttünk haza, a moszkvai repülőtérre kijött a szovjet televízió csak azért, hogy velem készítsenek interjút. Ekkora elismerés! Egy kis falu ilyen feltűnést keltsen a hatalmas országban? Ezt nem is lehet felfogni. Talán életem legkellemesebb emléke: Pali, azért valamit csináltál, gondoltam. Ennek a kis falunak, ennek a kis országnak, ennek a kis magyarságnak. Mikor hétfőn reggel hozta a postás az Új Szót, az volt az első az embereknek, hogy megnézzék, hogyan játszott a Nyárasd. És örömükben könnyezett a szemük.”

Külföldi ajánlatok
„Természetes volt, hogy kötődtem a nyárasdi kézilabdához. Bár sok külföldi ajánlatot kaptam. Hihetetlenül jókat… Nekem akkora a szülőföldszeretetem, hogy nem tudnám elhagyni ezt a közeget, és olyan erős, hogy még a távozás gondolatáig sem tudok elmenni, hogy mást válasszak... Aki ismer, tudja, hogy szülőfalumat, Bélvatát sem tudom elhagyni, meg a Csallóközt sem.”

Bajnok a Partizánske csapatával
„Mikor 1984-ben elbocsájtottak Nyárasdról, elvitt a Partizánske. Fiatal csapatot kaptam. Kedvesek, szófogadóak voltak a játékosok. Megtaláltuk a hangot velük és a posztjaikat. És nem hogy bennmaradtunk, hanem utcahosszal megnyertük a bajnokságot. Az életben talán először éreztem azt, hogy igazán sikerült megmutatnom, mi van bennem.”

Megpróbálta a válogatottat is
„Egy titkos álmom sohasem teljesült, szerettem volna a válogatott edzője lenni. Ha valaki azokban az években az országban a semmiből tudott összekaparni csapatot, az én voltam. Nyárasdon elég sokszor a nagyon kevésből kellett építkezni. Azt gondoltam, országos viszonylatban is lehet ilyen gond, hogy a szerény kínálatból kell kihozni, összeállítani egy válogatottat... Megpróbáltam, de rosszkor jelentkeztem, mert 1992-ben volt az első szlovák válogatott. Talán, ha tíz év múlva érdeklődöm, akkor más helyzetben találom magam – vagy nem.”

Coimpex-éra
„Engem a komáromi klubtulajdonos cég, a Coimpex, sem mikor idejött, sem mikor a fénykorát élte, sem mikor távozott Nyáradról, nem hozott annyira lázba. Tudtam, hogy valakire szükségünk van, kellene, hogy segítsen, mert az nekem is lehetőség, hogy Nyárasdon megmarad, és jó lesz a kézilabda. Viszont az, ahogy ez a történet végződött, ahogy lezárták és amit csináltak, arra nem vagyok vevő, nem is találok rá a mai napig szavakat, sem magyarázatot.”

Távozások, visszatérések
„Számomra érdekes módon az elmenés volt nehéz általában. Maga a visszatérés sokszor logikátlanabb volt, mint az elmenés. Az embert elküldik, akkor elmegy. Mit tehetne mást? A Coimpex-szel együtt négyszer távoztam Nyárasdról.”

Megtiszteltetés a nyolcvanason
„Vagy két-háromszáz ember jött, különböző összetételben, ami fantasztikus és jó érzéssel tölt el utólag is. És annak is a bizonyítása, hogy egy olyan hivatásban, szakmában, amely nem mindig jár nagy népszerűséggel, elég rázós, mégis úgy lehet helytállni, hogy megtiszteltetés érje az embert... Beszédes típusú manusz vagyok, de csak azzal, akivel van tartalma a mondanivalónak. Az jött el, aki engem is szeret. Akik nem szeretnek, azok nem jöttek el.”

Összeállította: J. Mészáros Károly

Németh Pál búcsúztatása 2026. február 6-án 15 órakor lesz a nyárasdi temetőben.