Minden kiírásnak megvan a maga sajátossága. A Tőkési Kupa harminckettedik versenynapja azzal vonult be a hagyományos nemzetközi díjugratóverseny történetébe, hogy először nem zajlott a szabad ég alatt. Nem tervezett váltás történt a dunatőkési Czajlik-rancson, hanem az időjárás diktálta helyzet állt elő. Gazdag égi áldás érkezett a viadal napján, 2025. július 27-én a Csallóközbe, s ebből Dunatőkésre is jutott jócskán. Szerencsére időben megtörtént a váltás, így senki nem volt kitéve az időjárás viszontagságainak. Lovasok, szervezők, nézők mindannyian a fedelesbe szorultak, és el is fértek. Még a bemelegítés is tető alatt zajlott. Mindössze a hajrában szokásos magasugróverseny maradt el a hatfogásos versenymenüből.
Arattak a női lovasok, hiszen csak egyetlen számban, a 100 cm-s akadályvételben született férfielsőség, az örkénypusztai Dudás Dzsenifer PN Balzac hátán utasította maga mögé a mezőnyt. Mögötte a helyi rancs egyetlen TOP-hármas helyezettje, Alföldy Lilla végzett, a Czajlik családba vitte a díjat, Carina H lovával második lett. Egyébként az említetten kívül vágsellyei, győri, cseklési és pozsonyi diadalnak tapsolt a fedeles közönsége.

Gazdag dunatőkési adatbankunkból az idei felvonás eredménylistájába kalauzoljuk olvasóinkat.

32. kiírás (2025)
M8 nyílt verseny (80 cm, 10 induló lovaspáros): 1. Bögi Gabriella (Elegance S) – JO pri SOUP Šaľa 52,36 (-0,64), 2. Monika Komosná (Zadenee) – EL Linor Dobrohošť 54,53 (+1,53), 3. Romana Chlpatá (Galilieoi da Orlan ST) –EQUI-DREAM Dolina Trnava 49,34 (-3,56)

M9 nyílt verseny (90 cm, 18): 1. Nyúl Georgina (Sziszi) – Hubertus LK Győr 53,34 (+0,34), 2. Gombár Attila (Szörpi) – Canton LK 52,23 (-0,77), 3. Bögi Gabriella (Elegance S) – JO pri SOUP Šaľa 52,02 (-0,98)

Z nyílt verseny (100 cm, 7): 1. Dudás Dzsenifer (PM Balzac) – Örkénypusztai LSE 0/52,37, 2. Alföldy Lilla (Carina H) – JK Czajlik Ranch 0/54,51, 3. Tóth-Csehi Brigitta (Jackie) – Lóerő Lovas Egyesület 4/51,58.

Abanderáda Díja (110 cm, ZL, 5): 1. Kristína Packová (Ad Victoriam) – CJŠ Bernolákovo 0/58,56, 2. Viktória Oršuliaková (Chellano) – Ranč Ouzkých Bratislava 4/54,80, 3. Soňa Gašparovičová (Francis) – JK Devil Dunajská Lužná 4/55,50

Tőkési Kupa (120 cm, L, 4): 1. Viktória Oršuliaková (Chellano) – Ranč Ouzkých Bratislava 8/55,82, 2. Kristína Packová (Ad Victoriam) – CJŠ Bernolákovo 8/60,90, 3. Nyúl Georgina (Colett) – Hubertus LK Győr 16/65,89

A Czajlik Ranch Díja (elmaradt