Őszintén, minden kertelés nélkül beszélt életéről. Arról, mit hozott számára a tengerentúli Amerika, milyen gondolatok foglalkoztatják kétgyermekes családanyaként, hogyan talált vágyai világába. Major Tímeát (szül. 1974) kedvenc sportága, a fitnesz repítette a magasba. Az interjú rövidített változata az Új Szó 2025. július 1-ei számában is megjelent.

J. Mészáros Károly

Valóságba terelt amerikai álom

Los Angeles közelében él a Zselízről indult egykori fitneszkirálynő. Fiatalon, sportága révén került ki Amerikába, álmai világába. Világ- és Európa-bajnokként a profik között is feltört, magaslatokon járt, egy ideig a legtöbbet fotózott hölgy volt a világon, s a filmszakma is megérintette. Kétgyermekes anyaként napjainkban is szerteágazó, pergő élete van. Major Tímea válaszolt kérdéseimre. Mint mindig, magyarul.

Húsz éve nem beszéltünk, az előtte lezajlott évtizedben viszont számtalanszor. Az Új Szó és a Vasárnap hasábjain is kidomborodott kimagasló versenyzői pályafutása. Könyvbe illő anyag gyűlt össze arról az időszakról. És, úgy tudom, azóta is jócskán pörög. Volt valamikor üresjárat az életében?
A koronavírus-járvány idején volt egy pici. Megállt az élet, minden le volt zárva, főleg azon a részen, ahol éltünk, nagyon komolyan vették a kialakult helyzetet. Szokatlan volt számomra. Nagy gondom támadt abból, hogy bezárták az iskolákat. Marina del Reyből 2019-ben kiköltöztünk Orange Countyba. Félórára van Los Angelestől, ahol új otthonra találtunk. Maxwell fiam két és fél, Charlize lányom meg hétéves volt akkor. Találtam egy gyönyörű házat, sok a gyerek, az erdő a környéken. Örültem, hogy kiköltöztünk Los Angelesből, rengeteg időt töltöttünk a parkokban, a természetben. Annyira hirtelen történt minden, hogy nem is tudtam, hogyan vegyem. Én mindig úton voltam, s mivel leállt az élet, tényleg át tudtam érezni az anyaságot, amire mindig nagyon vágytam. Utólag belátom, hogy a járvány árnyékában nekünk ez valahol jó is volt, hogy bekövetkezett. Igazán jó volt a rosszban!

Emlékszik még arra, mit vitt magával, mikor Amerikába ment?
Sose felejtem el, hogy egyetlen táskával indultam útnak. Apuval és testvéreimmel utaztam a repülőtérre. Tudtam, hogy pár évig nem jöhetek vissza, mert a zöld kártya elintézése időbe telik, s én meg többnyire Amerikában akartam versenyezni. Táskámba dugtam a kis noteszomat, benne a leírott álmaimmal. Lépésről lépésre lejegyeztem, mi vár rám Kaliforniában. Csak pár szóval, nem szerettem sokat írni, mert attól féltem, hogy valaki megtalálja. Tényleg csak egy táskával indultam útnak! Kellett, hogy legyen benne tornacipő és edzőruha. S azt vittem magammal.

Mit hagyott maga mögött szülővárosában?
Erre mostanában sokat gondolok, mert a gyerekeimnek el tudtam mondani, és megmutattam nekik, hogy mit éltem át odahaza. Tavaly nyáron végre elmentünk együtt Zselízre, és előjött egy csomó emlék. A kisbabáimat is láthatták, mert még mindig megvannak, akárcsak a gyerekszobám. Annyira örültem, hogy gyerekeimnek is megmutathattam, és ott aludtak, mikor otthon jártunk. Elvittem őket a zselízi Schubert-parkba is, ahol rengeteg időt töltöttem, minden nap ott voltam a barátnőimmel. Leültünk, olvastunk, vagy lestük a szerelmes párokat. Gyerekeimmel elmentünk a Garam partjára, apuval csónakáztunk is a folyón. Annak örültem, hogy nemcsak mesélhettem gyerekéveimről, vagy képeken megmutattam az emlékeket, hanem elvittem őket azokra a helyekre is, ahol azt átéltem. Akkor még nem volt mobiltelefon, számítógép, de természet létezett. Sokat voltam a nagymamám házában, ahol mindig főztünk, csináltuk a teát vagy a pudingot. Minden arról szólt, hogy az ember hogyan érzi magát, mire gondol, hova akarna menni, mi az álma. Nem árasztottak el bennünket a játékok, mint manapság. A valóságban éltünk, ami manapság valahol néha hiányzik.

Más zselízi kötődés is eszébe jut?
Mikor otthon voltunk, egyik reggel mentem futni a Schubert-parkba, és valaki rám kiáltott. Megismertek, megtudták, hogy otthon vagyok, és meghívtak egy Csemadok-rendezvényre a közeli házukba. Interjú is készült velem, felvittem magammal a gyerekeket a színpadra. Aztán elmeséltem nekik, hogy miről szól a Csemadok. Régen minden hétvégén jártunk a rendezvényeikre, barátnőim táncoltak is az együttesükben. Jól összejött, hogy tavaly éppen akkor jártunk otthon, mikor zajlott a szokásos népművészeti fesztivál, és a gyerekeimmel átélhettük.

Valóban vízválasztó volt sportolói pályafutásában 1997, amikor fitneszben amatőr Európa- és világbajnok lett, mégpedig azok után, hogy a hazai bajnokságon az akkori szlovák fitneszkirálynőt, Zora Czoborovát hozták ki győztesnek, de a folytatásban a lille-i Eb-n, majd a pozsonyi vb-n a nemzetközi zsűri már Major Tímeát látta jobbnak?
Sokszor eszembe jut ez az esztendő. Megváltoztatta az életemet. Négy évet güriztem előtte, s álmaimban hordoztam, hogy valahogyan megtörténhessen. Amikor mindez 1997-ben kezdett valóra válni, olyan volt számomra, mint az újjászületés. Mindig tudtam, hogy megvan rá a tehetségem és versenyzői felkészültségem. Sose felejtem el, amikor a pozsonyi világbajnokságon kezembe vettem az aranyérmet. Megálmodtam azt a pillanatot, csak nem tudtam, hogy valóra válik-e valaha. A gyerekeim születése után ez a legnagyobb dolog, amire mindig gondolni fogok. Legjobb szlovákiai versenyzőként megnyitotta előttem a kijutást külföldre, az amerikai versenyzési lehetőséget a hivatásosok közé, az öt rajtot a Ms. Olympián, az utazást a világ minden sarkába. Négy évig amatőrként ezért nagyon megküzdöttem, mindent beletettem. Nagyon jó, hogy nem álltam le, hogy bennem volt az akaratosság, és bíztam álmaimban. Mert sokszor – a nehéz napok során – már az abbahagyás is foglalkoztatott. De valahogyan mindig aludtam egyet rá, és utána új nap kezdődött, és feltöltődtem ismét. Máig örülök annak, hogy nem más pályát választottam. Nagyon nehéz volt a profi világversenyekre eljutni, oda csak igazán a legjobbak mehettek. Számomra a Ms. Olympia volt a kitűzött cél, és ahhoz igazán jól jött, hogy a pozsonyi vb-n abszolút kategóriában is a legjobb lettem. 1997-ben New Yorkban volt a Ms. Olympia, s oda kerültem a legnagyobb profik közé. Ott voltak a legjobb fotósok, ott volt az összes legnagyobb cég, s akkor látott meg a profivilág először. Megkaptam az első szerződést, elkezdtek fotózni a legnagyobb lapokba. Innentől már havonta pénzt kerestem, megindult világjáró tevékenységem. Azért érdemes erre a szintre eljutni, hogy szembe találja magát az ember a csúcsok csúcsával, és megnyíljanak előtte a biznisz kapui. És esetemben is úgy volt. Kaptam a szerződéseket, és attól a naptól kezdve már nem állt meg az élet, állandóan utaztam és dolgoztam.

A hivatásosok között is a legfelső emeletre, vagyis a profi világbajnoki címig akart eljutni, de ez nem jött össze. Legmagasabban az Arnold Classic-viadalon 2000-ben a második, a Ms. Olympián 1999-ben negyedik helyen végzett. Mikor derült ki Ön számára, hogy nem csak világraszóló elsőségekkel lehet bejutni a köztudatba?

Versenyző korában pózolás a pódiumon (jobbról a második)

Nagyon szerettem a versenyzést, a tapasztalatszerzést, a felkészülés folyamatát, amit különböző dolgokból raktam össze. Tudtam, miben kell javulnom, edzőt kerestem magamnak minden szakterületre, gyakoroltam minden nap. Nagyon élveztem a „jobbnak lenni és gyarapodni” állapotát. Hogy minden versenyen megmutathassam, ismét javultam valamiben, több lett a tapasztalatom. A jobbulás folyamata hajtott előre. Bíztam abban, hogy idővel annyi rutinra teszek szert, amivel megnyerem az Olympiát. Később mégis kezdtem belátni, hogy sose tudom felvenni a versenyt például a korábbi profi tornászlányokkal, aki hároméves koruktól azt csinálták.

Európaiként is akadályokba ütközött a felfelé törekvésében?
Nagyon kemény dióról van szó. Egy európainak fokozottan nehéz bejutni az első háromba. Amikor negyedik lettem a Ms. Olympián, az igazán fájt, mert legalább harmadiknak kellett volna lennem. Pontszámban is nagyon közel kerültem hozzá. És 2001-ben az utolsó olimpiás versenyen megint leszorultam a negyedikről az ötödik helyre, pedig száz százalékra biztos voltam abban, hogy legalább harmadik vagy esetleg második lehetek. Akkor már tényleg jól néztem ki, a versenyzési rutinom is megvolt, aznap minden összejött, de mégse örülhettem. A lepontozásom annyira fájt, hogy utána már nem akartam olyan sokat áldozni a versenyzésre, sokat is utaztam, szerződéseim voltak, vállalkoztam. Szóval a mindennapi élet is jócskán lekötött. S mivel láttam, hogy nem tárgyilagos a bíráskodás, nem tértem vissza a pódiumra.

Minek köszönheti, hogy a képes magazinok és filmvilág is felfigyelt Major Tímeára?
Mikor befejeztem a szinte fanatikusan végzett versenyzést, egyszerre hiányát éreztem. Főleg az első három év volt igazán nehéz. Kellett találni valamit, ami az agyamat lefoglalja, és számomra ez a filmművészet volt. Beiratkoztam Santa Monicában a John Delaney-iskolába, ahol sok mindent tanultam, még Shakespeare-t is, ami segített az angol nyelvtudásomon. Szerettem oda járni. A kliensek és az utazás az egy dolog, de emellett szükségem volt arra, hogy fel is lépjek valahol, és a színészet ezt kihozta belőlem. Felváltotta a fitneszrutint, és boldoggá tett. Találtam ügynököt is, aki által időnként elmentem castingra. Kaptam fotózási ajánlatokat, reklámokban való közreműködéseket, filmbeli háttérszerepléseket. Megvolt a edzőtermünk, abban is sokat időztem, élő szerződéseim is lefoglaltak. Még többet utaztam, mint versenyzés közben, ami segített abban, hogy elfelejtsem a fitneszbeli csalódásokat.

És a képes magazinok is felfigyeltek Major Tímeára. Hogyan került az érdeklődés középpontjába?
Sok reklámban tűntem fel. Majdnem ötéves szerződést írtam alá a Muscle and Fitness magazinnal, amikor már nem versenyeztem, de még mindig formában tartottam magam. 2003-ban megnyertem a Flex magazin legszexisebbeknek kiírt versenyét. És ezután még több reklámbeli és fotózási lehetőséget kaptam. A végén már a versenyzés nem is hiányzott. Mikor a lányom megszületett, egy másik céghez jutottam, és üzletet is nyitottunk. Meg névre szóló zsírégetőt is készítettek számomra, ami igazán jól bevált. A vállalkozás és az anyaság kötötte le a figyelmemet, de a fotózás sem maradt el. Majd jöttek a vitaminok. Mindig megtaláltam a jó dolgot abból, ami körülvett.

Nem egy álma volt, mikor Amerikába került. Mindegyik teljesült?
Igen. A karrieremről szólt álmom megvalósult. S amióta anya lettem, jobban alszom, ugyanis az volt a második vágyam. Utóbbi nem jött gyorsan, hiszen harminchat éves voltam, amikor terhes lettem a lányommal. Addig a karrier volt a minden, de utána már nagyon hiányzott az anyaság, és azt nem akartam kihagyni.

Mit alapoztak meg a sportsikerei Amerikában? Milyen szerepet játszottak abban, hogy kitűnjön másban is?
A sportolás fegyelmet alakított ki bennem, amit más dolgokba is átvittem magammal. Azt a tulajdonságot sajátítottam el, hogy jó tudjak lenni, akármit csinálok, százszázalékosan végezzem el. Ez a vállalkozásaimban is megmutatkozott, s az anyaságban is jelen van. A fitnesz továbbra is az életem része, wellnessnapokat szervezek, amit korábban is csináltam. Ha valamit a fejembe veszek, és belevágok, azt maradéktalanul el akarom végezni. Amíg nem érem el a célomat, addig nem tudok másra gondolni. Ha nem megy könnyen, akkor sem adom fel. Annak nagyon örülök, hogy a fegyelem felépült bennem. Az élet mindenféle dolgokat hoz magával, amire reagálni kell valahogy, s ebben a pozitív gondolkodás fölöttébb segít. A téli dél-kaliforniai tűzsorozat is egy csomó kliensemnél, barátomnál pusztított, elveszítettek mindenüket, próbálok nekik segíteni, amit csak tudok.

Említette, hogy az önmagával szembeni elvárások a maximálisak, s ez az anyaságban is jelen van. Szigorú anyuka Major Tímea?
Én vagyok a fegyelmező, az apuka inkább lezserebb ezen a téren. Nálunk otthon a családban ez fordítva volt. A mostani helyzetünk így alakult. Én többet vagyok otthon a gyerekekkel, apuka meg inkább csak a hétvégeken. Én vagyok az iramdiktáló, ügyelek arra, hogy minden meg legyen csinálva. Itt, Kaliforniában az emberek lazábbak, mint máshol, ez ránk is hatással van. Nagyon fontosnak tartom az olvasást, nem csak minden a tévé, nem csak minden szép és jó. Meg kell becsülnünk a természetet, az állatokat is. Őrizve a régimódiból próbálok nevelni, hogy értékek mentén nőjenek fel gyerekeim, nem csak elszálltan élve. Anyukám tíz évig velünk lakott, úgyhogy szlovákul is beszélnek. Sajnos, a magyarul már nem. Az elején még nyomtam, de három nyelv aztán már nem ment.

Hogyan alakult az élete a fitneszversenyzői időszak után?
Amikor abbahagytam a versenyzést, szomorú voltam, majd nagyon hiányzott is. Miután 2001-ben, az utolsó olimpiámon ötödik lettem, egy évvel később is megszereztem a rajtjogot, indulhattam volna, de tudtam, hogy már nem szabad. Az ezt követő három évben olyan dolgokat csináltam, melyeket úgy éreztem, hogy korábban kihagytam az életemből. Kezdtem a színészettel foglalkozni, ahol sokat kellett tanulnom, egyre többet utaztam, élményeket hozott a fotózás. A 2002-től lányom születéséig eltelt tíz év alatt szinte minden az utazásról szólt az életemben, meg a színészkedésről, s ez az elfoglaltságom enyhítette a versenyzés után bekövetkezett fájdalmamat.

Azóta is szerteágazó, pergő életet él. Mi minden fér bele a hétköznapjaiba?
A sportos életstílusomat nem tudtam megváltoztatni, ugyanis engem továbbra is érdekel. Rendre olyat kerestem, ami ezzel összefügg. Kezdetben a vitaminokkal foglalkoztam, közben klienseim is megmaradtak, motiválójuk vagyok. Tizenöt–húszéves kapcsolatokat őrzök az edzőteremből. Belevágtam a wellnessnapok szervezésébe is, különböző időtartammal és tartalommal. Belefér ebbe egy óra erősítés, emellett a motiváció, a helyes életstílus és táplálkozás megbeszélése is. Mióta ott élünk, Orange Countyban folytatom. Évente Mexikóban is csinálunk néhányat társaimmal. Továbbra is próbálom a legjobb formában tartani magam, pozitívan megélni az éveimet. Ilyen irányban vezetem a klienseket, amiben a wellnessnapok csak segítenek. Élvezem azt, mikor látom, hogy az emberek jól érzik magukat. Arra törekszem velük, hogy mindenkiből – korától függően – kihozzam a lehető legjobbat. Az öregedés hogyanjait is beleértve. Megerősítem bennük az egészség és a mozgás szerepét, a mentális felkészülés fontosságát, hogy tudjanak pozitívan gondolkodni, s olyannak is maradni. Ha ez megvan, minden könnyebb. Ezen dolgozom.

Vagy húsz éve azt nyilatkozta magáról, hogy őszinte, pozitív és bátor. Azóta is őrzi ezeket a tulajdonságait? A pozitív hozzáállásáról már nemegyszer hallottunk…
Boldogít engem, mikor bevezetem az embereket egy olyan állapotba, hogy jól érezzék magukat. Ez tesz pozitívvá. Másoknak is átadni belőle. A bátorsággal már óvatosabban bánok. Ugyanis szeretek sportolni, síelni, hódeszkázni, búvárkodni. Valamikor ebből a legnagyobb falatokat fogyasztottam, de mivel már vannak gyerekek, nem a legnehezebb kihívást választom.

Sokat köszönhet volt edzőjének, férjének, Jozef Drsmannak. Milyen nyomokat hagyott volt feleségében a szakítás?
Be kell vallanom, hogy nagyon nehéz volt, hiszen sportnyelven szólva: egy csapat voltunk. Megbízott bennem, s ez az érzés igazán segített abban, hogy a legjobb legyek. Sokat segített, amit csak tudott, megtett. Ő volt akkoriban az egyedüli, aki látta bennem a tehetséget. Ezt nem lehet elfelejteni. Nagyon fiatal, huszonegy és féléves voltam, mikor először kihozott az edzőtermébe. Nem ismertem senkit Los Angelesben és környékén, az is összetartott bennünket, hogy beszéltem szlovákul. Nem hiányzott a haza, mert jelenlétével visszaadta nekem az otthoni világot. Amikor tíz évvel rá ennek vége lett, nagy hiányérzetem támadt. Annyira a sportra, versenyzésre és a bizniszre összpontosítottam, hogy nem sok közeli barátom volt. Ha akadt, akkor a vállalkozói világomból került ki. Ezért szinte a nulláról kellett kezdeni, amikor elváltam. Csak a Ryan volt, aki segített, akivel mindennap találkoztam az edzőteremben. Meg volt két szlovák és magyar lány ismerősöm, és ennyi. Olyan kapcsolatokat kellett kialakítanom, amelyek nem volt férjemen keresztül mentek. Hiányoztak a régi szép idők, ahol minden jó és szép volt, és összetartottunk.

Valahol olvastam, hogy négy nyelven beszél: angolul, szlovákul, magyarul és oroszul, amit annak idején öt évig tanult. Melyiket használja a legkevesebbet, a magyart?
Igen. Nálunk ez érdekes: anyuval szlovákul beszélek, és a testvéreimmel magyarul. Van két magyar barátnőm, akik időközben már elköltöztek máshova, velük szoktam beszélni, most már inkább csak írogatunk.

Nem egy korábbi interjújából kicseng a boldogság kifejezés. Boldognak érzi magát napjainkban is?

A tengerparton Maxwell fiával két és Charlize lányával

Igen. Mert van gyönyörű két gyerekem, van férjem. A téli tüzesetek idejében nem volt könnyű ilyenről beszélni. A mi házunk ugyan nem égett le, de nagyon sok volt a szomorúság, mert számos kliensem és ismerősöm szenvedett. Imádkoztam a Jóistennek, hogy megköszönjem, minket közvetlenül nem sújtott a tűzvész. Mikor versenyeztem, annyira boldog voltam, hogy ezt csak a gyermekeim megszületése múlta felül. Az, hogy kialakítottam egy családot, ami nekem korábban hiányzott. Ez fontos volt számomra, mert akármennyire is szerettem a sportot, ezt mindig akartam. És nekem ez bejött. Versenyzőként nagyon erősnek kellett lennem, mikor abbahagytam, akkor is. Egy ideig le tudtam küzdeni magamban, hogy nincs családom, akármennyire is hiányzott. Mert a karrierem ezt megkövetelte. A legmélyebb énemben azonban mindig ott lapult a hiánya, ezért a legnagyobb vágyam az volt, hogy egyszer én is alapítsak. Annyira jó, hogy ez összejött.

Egykor nagy családról is álmodozott. Két gyereke van, lánya, Charlize és fia, Maxwell. Nem baj az, hogy nincsenek többen?
Nekem bejött a lány és a fiú, ami telitalálat esetemben.

Időnként hazajön édesanyjához, de azt már jó régen kimondta, hogy képtelen lenni huzamosabb ideig itt élni. Mivel kerítette végleg hatalmába az USA, Kalifornia, Los Angeles?
Kialakult az életstílusom, jól és szabadnak érzem itt magam. Főleg Kaliforniában, ahonnan két óra vannak a hegyek, a víz tíz percre, a sivatag fél órára. Tényleg minden megvan. Elmondani sem tudom, de a szabadságnak ezt az érzését nem kapom meg sehol máshol.

Van mások számára is tanulsága a zselízi lány sikeres amerikai feltörésének?
Mély tanulság számomra: igazán sokszor abba akartam hagyni, de annyira megbíztam az álmaimban és a vágyaimban, hogy szüntelenül nyomukba eredtem. Anyutól, aputól kezdve sokan mondogatták, hogy ne folytassam, nincs értelme. Rájöttem, hogy az ember megvalósíthat akármit, ha pozitív beállítottságú, és hisz az álmaiban. Lehet akármilyen kisvárosból. Ehhez mindennap meg kell erősítenie magában, hogy el fogja érni, amit akar. És akkor elérhető. Senki sem fog megállítani, mondhat akárki akármit. Ha egy-egy időszak visszatart is, utána visszatér a korábbi beállítottság, és folytatja tovább. Ha van titok, az én feltörésemé ez volt.

Az interjú rövidített változata az Új Szó 2025. július 1-i számában is megjelent

Ki Major Tímea?
Major Tímea 1974-ben született Zselízen. Amatőr világ- és Európa-bajnok (1997). Amerikába érett a profi fitnesz ismert alakjává, legnagyobb sikerei: második az Arnold Classic-viadalon (2000) és negyedik a Ms. Olimpián (1999). 2001 novemberében versenyzett utoljára. A kétezres évek első felében a leggyakrabban fényképezett fitneszversenyző volt a világon, de azóta is kapós ebben a szakmában. A filmezéssel is kacérkodott. Edzőtermet üzemeltetett Los Angelesben. Két gyereket nevel: Charlize 12 éves, Maxwell 8 éves. Los Angelesben közelében élnek.

Írta: J. Mészáros Károly