Kitörölhetetlen nyomokat hagyott asztaliteniszsportunkban. A csallóköziben, a szlovákiaiban, a csehszlovákiaiban, de világméretekben is feltört egy olyan sportágban, amely nálunk is hódít, Ázsiában meg még inkább, milliós méretekben. Vími Roland (1969. június 21.–2025. április 13.) már nem érte meg 56. születésnapját, s halála napján ellenfele is ellenfél nélkül maradt. Mi meg megdöbbenten – nélküle. Hirtelen ment el az élők sorából. Jómagam is jól ismertem, nem egy alkalommal írtam róla, honlapomon is követtem végtelennek tűnő, de váratlanul megszakadt versenyzői pályafutását. Rá emlékezve öt nyilatkozatot vagy róla szóló méltatást adok ismét közre, és felelevenítek egy kis történetet, ami az utolsó interjúnk során játszódott le. Jelezve határtalan türelmét, nyugodtságát. Roliságát.

1. Egyedi játékstílus
A vásárúti Vími Roland gyerekkorában focistának készült. Édesapja, Tibor a DAC-ban rúgta a bőrt, így nem csoda, hogy őt akarta követni. Hat évesen azonban kezébe vette az ütőt, és azóta le sem tette azt... Mikor Nagy Árpád testnevelő tanítója meglátta Rolit játék közben, tudta, kiváló asztaliteniszező lesz belőle. Hihetetlen érzék volt, van a jobb kezében. Már kilenc és fél évesen szlovákiai bajnok lett a fiatalabb diákoknál. És ez csak a kezdet volt. Sokéves, sikerekben gazdag karrier várta.

2. Örök tartalékból a vb-bronzig
Már ifjúsági kora óta tagja volt a csehszlovák válogatottnak, de a nagy világversenyekre rendre nem nevezték. Örök tartalék maradt a cseh–szlovák érdekharcban. Vími Roland alig volt húszéves, amikor eredményessége már Prágában is annyira szemet szúrt, hogy kénytelenek voltak meghívni a felnőttválogatottba. Bő öt évig öltötte magára a csehszlovák, majd a szlovák címeres mezt. Bejárta a világot a csapattal, sokszor a nagyvárosokban is versenyzett. Éremmel tért haza Japánból, Iránból, Ausztráliából. „Nem gondoltam volna, hogy ennyi helyre eljutok. Igaz, sok mindenről le kellett mondani. Nem volt gyermekkorom, mindig versenyekre jártunk, s ezt nehéz volt feldolgozni” – pillantott vissza pályafutására.

3. Csibában a csúcson
Csiba hozta pályafutása legnagyobb sikerét: a japán városban rendezett asztalitenisz-világbajnokságon (1991) bronzérmes lett a csehszlovák válogatottal. „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült legyőznünk a kínaiakat, akik azóta végigverik a világot. A legjobb nyolc között jött a bravúr, majd az elődöntőben kikaptunk a svédektől, de a bronzcsatában 3:1-re megvertük a belgákat. Nagy fegyvertény volt! Számomra külön öröm, hogy minden szoros meccsünkön én szereztem a győztes pontot. Azóta is bennem van ennek az emléke, dolgozik az emberben az igazság” – nyilatkozta utolsó interjújában.

4. Élete legnagyobb tévedése
„Melléfogtam, amikor a pozsonyi ŠKST együtteséhez igazoltam; ez volt életem legnagyobb tévedése. De azért szívesen emlékezem vissza az 1993-as évre: jól szerepeltem a válogatottban, az áprilisi, göteborgi világbajnokságon sem okoztam csalódást. A svédországi vb-n bejutottam a legjobb 32 közé, többek között kivertem a koreaiak egyik erősségét, Ju Nan Kjut. A válogatottban – hál' Istennek – bebizonyítottam, én vagyok a legjobb. Az viszont nagyon bánt, hogy sokan ellenzik a válogatott iránti szimpátiámat...”

5. A sportág hírességei között
Vími Roland hosszú évekig, évtizedekig várt arra, hogy megérkezzen ez az elismerés. 2020 januárjában végre bekerült a szlovák asztalitenisz Hírességek Csarnokába. Örült ennek is. „Hosszú idő után emlékeztek meg nagy sikerünkről, arról, hogy 1991-ben bronzérmes csapatunk volt a csibai világbajnokságon. Az az igazság, hogy már nem számítottam arra, hogy ennyi idő után eszébe jutunk az illetékeseknek. Jó érzés volt, hogy külön kiemeltek, mert idáig nem kezelték a helyén akkori helytállásunkat. Ennyit tanultak a hosszú évek során.”

(Forrás: Új Szó, Vladislav Kmeť: A csallóközi olimpikonok arcképcsarnoka, szlomasport-archívum)

A megismételt interjú
Nem tudom, melyik volt a jobb, az eredeti vagy a megismételt. Történt ugyanis, hogy 2020-ban, mikor Vími Roland bekerült a szlovák asztalitenisz Hírességek Csarnokába, interjút kértem tőle az Új Szónak. Le is zajlott telefonon a beszélgetés, de a végén döbbentem csak rá, hogy nem rögzítettem a szöveget. Megírom fejből? Azt nem találtam jónak, kérdéseimre adott eredeti válaszait akartam közölni. Tettem egy kísérletet, hátha hajlandó még egyszer végigpörgetni velem az interjút. Roli egy pillanatig sem habozott, nagyon szívesen újra elmondta a magáét. Szinte természetesnek vette, hogy ilyen is előfordul, s mintha jelezte volna: a riporteri baki olyan, mint egy félresikerült játszma az asztal mögött. Jóleső érzéssel vettem tudomásul megértését, s korábbi, róla készült anyagaimat olvasva ismét eszembe jutott a történet.

J. Mészáros Károly