Futball-kiválóságait köszöntötte az idén 120 éves DAC. 2024. szeptember 14-én a DAC–Slovan bajnoki mérkőzés szünetében a MOL Aréna gyepére léptek a klubtörténet legnagyobb egyéniségei. Pecze Károly edző, 47 volt játékos, valamint Šanta Imre és Vígh János klubvezetők neve került az élő legendák közé, nélkülük a dunaszerdahelyi futball soha nem juthatott volna ilyen magasra, írta a DAC portálja.
Honlapunk a klub beleegyezésével közli a díjazottak névsorát, kiegészítve néhány ténnyel archívumunkból.

Edző:
Pecze Károly
(Felvitte a csapatot a csehszlovák élvonalba 1985-ben, Szlovák Kupát és Csehszlovák Kupát nyert védenceivel 1987-ben, 3. volt a DAC-cal 1988-ban a csehszlovák ligában. 1984 és 1989 között 120 mérkőzésen ült a csapat kispadján a csehszlovák ligában, amivel fölényesen első a klubban első osztályú mérkőzésen tevékenykedő vezetőedzők listáján, 8 meccsen vezette védenceit az UEFA európai kupasorozatban.)

Játékosok:

Stanislav Vahala

Ján Veselý

Majthényi Lóránt

Šanta Péter
(229 találkozón lépett pályára a DAC színeiben: 153-at a legfelső, 76-ot a második ligában abszolvált.)

Fieber Péter
(Az egykori labdarúgó kétszer edzőként is vezette a DAC-ot – 2005-ben a II. ligában, 2008-ban pedig a III. ligába.)

Ján Kapko

Dušan Liba

Karol Krištof

Sipos Viliam

Zsákovics Tibor

Gőgh Árpád
(Elég sokáig volt a klub játékosa a múlt század kilencvenes éveiben, bár többször vendégjátékra ment, tagja volt az 1998-ban a csehszlovák élvonalba jutott együttesnek.)

Jozef Olejník

Miloš Tomáš

Szaban Tibor
(Középhátvéd, ő lőtte a DAC egyetlen gólját 1988-ban az UEFA-kupa 2. fordulójában játszott párharcban a világhírű Bayern München ellen, később edző, 2002-ben a II. ligában vezette a csapatot.)

Rudolf Pavlík

Petr Kašpar

Simon Gyula
(1987 és 1993 között volt a DAC játékosa az élvonalban, ahova másodedzőként is visszatért. Fieber Péter mellett tevékenykedve, felvitték a csapatot az I. ligába, majd Werner Lorant segítőjeként is dolgozott a klubban.)

Ján Hodúr

Igor Súkenník

Radványi Miklós
(Ő is a DAC neveltje volt, elkerült onnan, majd játékosként 1991 és 1994, valamint 1997 és 2000 között újra visszatért. Vezetőedzőként 2010 és 2011, majd 2012 és 2015 között ült a klub kispadján. 2010 májusában az utolsó, 33. bajnoki labdarúgó-mérkőzés előtt lett megbízott vezetőedző, a feladata pedig az volt, hogy megmentse a dunaszerdahelyi csapatot a Corgoň Ligában. Együttesének egy pont előnye volt az utolsó, ligeti csapat előtt, és az élvonalban maradáshoz le kellett győzni a nagyszombati együttest, ami sohasem egyszerű, Végül Radványi rögtönzött mentőakciója sikeres volt. Ezek után maradt a DAC kispadján 2011. június 30-ig, és a 2010/2011-es bajnoki évadban a 9. helyen végzett csapatával, Nem éppen ideális körülmények, a város és a klubvezetés közti viszály időszakában vállalta el – immár másodszor – a DAC vezetőedzői posztját, ami végül is 2012. június 1-től 2015. január 17-ig tartott. Ebbe fért bele a II. liga megnyerése is. Nem várta tőlük senki a feljutást, mégis kiharcolta csapatával 2013-ban. Azóta már a komáromi KFC-t vezényelte az élvonalba.)

Tibor Mičinec

Pavol Diňa

Majoros György

Audi György

Pinte Attila
(1987 és 1996 között volt a klub játékosa a somorjai középpályás.)

Lépes György

Horváth József

Kalmár László
(Akkor érkezett vissza a Csallóközbe, amikor a DAC eredményesen küzdött a második vonalban, és ifj. Kalmár László tíz góljának is köszönve 1985-ben először jutott fel a csehszlovák élvonalba. Aztán egy évadot még Dunaszerdahelyen játszott.)

Domonkos Tibor

Leškiv Pál

Tősér István

Janiga Leopold

Sill Mihály

Bajcsi László

Bajcsi Tibor

Jozef Brosz

Horváth Dénes

Ollé Lajos

Rostislav Prokop

Tánczos László

Csóka György

Kucman Ferenc

Pálfy János

Vími Tibor
(1968-ban Vími Tibor volt a sárga-kékek gólzsákja. Ördöngösen cselező focicsatár, gólérzékeny beadásaival, s a végén még gólkirályi címmel is. A divíziót kiharcoló dunaszerdahelyi csapatban. Mindez a kerületi I. osztály 1967/1968-as bajnokságában történt. Vími a sok közül az egyik Karcsán látta meg a napvilágot, de hosszú évtizedekig vásárúti volt. Nyugodt nyugdíjas éveit Csallóközkürtön éli.)

Szerda Béla

Sárközi István

Matlák György

Klubvezetők:

Šanta Imre

Vígh János

(Forrás: dac1904.sk, szlomasport-archívum)