Mindketten gútaiak, de teljesen más nemzedék képviselői a honi futballban.
Gőgh Kálmán Európa-bajnoki címig vitte
Gőgh Kálmán (1948–1995) a pozsonyi Slovannal a válogatottságig vitte, 1976-ban tagja volt az Európa-bajnok csehszlovák csapatnak, négy évvel később az Eb-bronzérem együttesnek. Abban az időben a világ legjobb balhátvédjei között emlegették. Visszavonulása után edzősködött, volt mikor két helyen is. Végzetes autóbalesetekor is mindkét klubjában végzett teendői után utazott hazafelé.
Máté Zsolt Gőgh segítségével a Pozsony és Gúta közti ingázást akarta felszámolni
Máté Zsolt (szül. 1977) a fiatalabb nemzedék hangadója, az utóbbi bő három évtizedben jegyzett családi éra (édesapja után vette át a klub ügyes-bajos dolgainak intézését, edzői feladatokkal tarkítva) jelenlegi vezéralakja a gútai fociban. Gőgh Kálmánnal átélt története még a múlt század kilencvenes éveiben nyúlik vissza. Honlapunkkal is megosztotta.
„Gútán nem sokat futballozott, de a helyiek közül a legmagasabb szintre – válogatottságig. Európa-bajnoki címig – vitte Gőgh Kálmán. Csak akkor szoktam őt látni, mikor hazatért, és megjelent nyáron a focipályán az öregfiúk meccsen, vagy télen a sportcsarnokban a Karácsonyi Kupán. Annak idején Pozsonyba kerültem főiskolára, matek és tornaszakot végeztem a Comenius Egyetemen. Mikor 1995-ben elkezdtem, elsősként gondom volt, mert nem tudtam hazajárni edzésekre. A gútaiak felhívták Kálmánt, hogy szerezzen nekem valamilyen csapatot, ahol edzhetek. Találkoztunk is, ő akkor Ausztriába járt edzeni, s közben az ŠKP Devínben is edzősködött. Állandóan utaztam haza Pozsonyból. Olyan voltam, hogy nemcsak a pénteki edzésre jöttem, hanem hét közben is felültem a buszra vagy a vonatra, és megjelentem. Vagy Újváron keresztül, vagy Dunaszerdahelyig és onnan stoppal, de megérkeztem. Minimum két edzésen itthon voltam. És hogy ne kelljen utaznom, találkoztam Gőgh-gel, megbeszéltük, eljött utánam, megígérte, hogy elmehetek hozzájuk. Voltam is körülnézni Devínben, mikor ott edzősködött. Járhatok oda edzésre, meg ha óráim lesznek délután, akkor elvisz magával. Mert Ausztriában későn este villanyfénynél voltak az edzései. Éppen végéhez közeledett az őszi szezon. Megegyeztünk, hogy ezt még kihúzom utazgatással Gútára, aztán meg hozzá járhatok. És akkor jött a halálos balesete. Két héttel előtte találkoztunk, akkor beszéltük ezt meg, ha véget ért az őszi szezon, akkor jelentkezik, felhív és aztán egyeztetünk, de sajnos erre már nem került sor. Ausztriából tartott haza az utolsó mérkőzésről, ha jól emlékszem, november 11-én, és máig tisztázatlan körülmények között autójával karambolozott (cikkünk erről itt olvasható – a szerkesztő megj.). Ezek után edzésre sem jártam Dévénybe.”