Európa legrégebbi maratoni futóversenye a kassai, pontos nevén Kassai Nemzetközi Békemaraton. 1924 óta jegyzik, egyetlen évben 1940 (a II. világháború miatt) maradt csak el. 2023. október elseje a 100. felvonás időpontja. Tíz mozzanat főleg dél-szlovákiai sportolóinkról a tíz évtized történéseiből.

1. A munka dala után rajtlövés
A 2023-ban 75 éves Új Szó 1953-ban már beszámolt a Békemaratonról. Hangulatjelentés egy leköszönt kor versenyéről: „Úgy mint az előző években, az idén is az atlétikai főidény végén Kassán összegyűltek a legjobb csehszlovák távfutók, hogy a hagyományos maratoni futásban való részvételükkel újból tanúskodjanak a béke fennkölt gondolata mellett, és megerősítsék a békemozgalom fellendülését, amelynek éppen a sportolók a legőszintébb terjesztői az egész világon… A rajtolás napján reggel az összes versenyző ünnepelte a Szovjet Hadsereg elesett hőseinek emlékét a Felszabadítók terén lévő emlékműnél. Ezután felvonultak a Lokomotíva-pályájára, ahol a versenyt ünnepélyesen megnyitották. A munka dalának hangjai mellett felvonták az állami lobogót … 11.45 órakor eldördült a rajtlövés. Sok száz galamb szétröpült, hogy elvigye a 23. Békemaraton részvevőinek békeüzenetét. A versenyen 61 futó indult... Walter Bednár a válságos pillanatokat a 35. km után teljes erőfeszítéssel leküzdötte, és a lakosság lelkes üdvözlése közt futott be a kassai utcákra, szép, egyenletes ütemben haladva egészen a célig.”

(1953)

2. A fiatal Földvári bravúrja
Tizenöt évvel később ezt írta az Új Szó a versenyről: „Idén immár 38-adszor került sor a kassai Békemaratonra. Az augusztusi események (a Varsói Szerződés katonai bevonulása Csehszlovákiába – a szerkesztő megj.) következtében külföldi versenyzők részvétele nélkül rendezték meg a különben világhírnévnek örvendő viadalt amelyen a prágai Chudomel győzött 2:26:28,4 órás jó Idővel. Kiválóan szerepelt a fiatal Földvári, aki a 25 kilométernél már a harmadik helyen volt. Alig egy perc választotta el Košťáltól, akit azután a 30. kilométernél beért, és Kassa utcáin meg is előzött. Némi előnyt szerezve végül is másodiknak futott át a célon.”

(1968)

3. Kollár-beszámoló Sóról
Kollár József, az Új Szó legendás sportújságírója, aki egy ideig a Szlovák Vívószövetséget is vezette, évente októberben mindig megjelent Kassán. Egyik telefonjelentéséből idézünk? „Az idei Békemaraton mezőnyében nem találhattunk annyi kiválóságot, mint az elmúlt évi versenyek során. A résztvevők, köztük elsősorban az esélyesek különösen a táv második felében érdekes és izgalmas küzdelmet vívtak a győzelemért és a helyezésekért. A japán Takeshi So beváltotta a szerepléséhez fűzött reményeket, és aránylag kiegyensúlyozott küzdelemben vitte sikerre hazája színeit. A Békemaraton történetében ez az első japán győzelem.”

(1976)

4. Fájó lábbal a célban
1980-ban indultak először a nők a Békemaratonon. Egy évvel később szlovák bajnokság is volt egyben a táv. Ezüstérmes a 43 éves pozsonyi doktornő, Mária Nagyová lett. „Az idén nem ment úgy, mint tavaly, s ebben a rosszabb feltételek is közre játszottak. Eleinte a fullasztó meleg nem kedvezett, mert Inkább az esős, nedves időben szeretek futni. A forduló után visszaestem, lábam is nagyon fájt, ezért örülök igazán célba érkezésemnek. Mikor megláttam az időt, meglepődtem, hisz majdnem sikerült 3 órán belül befutnom” – olvasható az Új Szó riportjában.

(1981)

5. Izomgöcsökkel a harmadik helyre
Élete negyedik maratoniján indult Magyar Imre. „ A zsitvabesenyői futó azzal a céllal vágott neki a távnak, hogy 2 óra 25 percen belül teljesítse azt, de ettől végül tíz perccel elmaradt. 2:35:03-as eredményével összesítésben a 13., a szlovákiaiak között a 3. helyen végzett, pedig ha sikerült volna az eltervezett időt megfutnia, övé lett volna a szlovák bajnoki cím – írta az Új Szó 2009-ben, és a futót is idézte. – Csalódás számomra ez az eredmény, egyáltalán nem vagyok elégedett. Nem az én napom volt a vasárnap, pedig jól felkészültem a versenyre. Egész nyáron keményen edzettem, jobb időeredményt szerettem volna elérni. Tavaly is indultam a kassai Békemaratonon, azonban öt kilométerrel a cél előtt fel kellett adnom a versenyt. A végén már most is csak azért küzdöttem, hogy beérjek a célba. A 30. kilométerig minden jól ment, onnantól viszont izomgörcseim voltak. Az időjárás sem volt ideális, az erős szél minden sportolónak az ellensége, de a maratoni futónak duplán.”

(2009)

6. Kele és Hodossy ötvenedszer a távon
Kele Géza 2009-ben ötvenedszer rajtolt Kassán, akárcsak a csallóközkürti Hodossy Péter. A dunamocsi Kele ideje 3:33:45, Hodossyé 3:46:39 óra volt.
„Időmhöz három percet biztosan hozzáadott az erős ellenszél. Mégis csodálatos futni Kassán. Ha valaki maratonira készül, feltétlenül ezt ajánlom neki, mert az emberek fantasztikus hangulatot teremtenek a pálya mellett, mindenkit név szerint buzdítanak, ami hatalmas lökést ad a futónak” – fogalmazta meg legnagyobb kassai élményét az Új Szónak a dunamocsi maratonhalmozó, aki 2023. szeptember 30-ig 214 alkalommal futotta le ezt az emberpróbáló távot.
Egyetlen napilapunknak a verseny előtt nyilatkozta az akkor 31 éves Hodossy Péter cukorbeteg fiatalember, aki 2009-ben hatodszor indult Kassán: „2005-től minden évben volt 3:20 órán belüli időm, idén még nincs, pedig hat maratonit már lefutottam. Megkaptam a rendezőktől az ötvenes rajtszámot, és abban reménykedem, hogy 3:30 órán belül lefutom a 42 195 méteres távot. Múlt héten a varsói maratonin versenyeztem, tűző napon. Most azért fohászkodom, hogy borult ég legyen, mert nem bírom a meleget.” Eredményéből tudjuk, alaposan alulteljesített.
Kele Géza szorgalmas eredménygyűjtő is, és a verseny után a dél-szlovákiai versenyzők összetartását jelezve elküldte az Új Szónak a kassai maratonin indult régiónkbeli futók névsorát és időeredményét.
A többnyire a mezőnyben eltűnt, de önmagukat ismét legyőző dél-szlovákiai indulók eredménylistája a 86. kassai Békemaratonon: Magyar Imre (Zsitvabesenyő, AC Nové Zánmky) 2:35:03 – bronzérmes a szlovák bajnokságon, Marián Vrábel (ímely) 2:57:59, Ritter Lajos (Dunaszerdahely) 3:18:55, Bényi Zoltán (Keszegfalu) 3:28:17, Kele Géza (Dunamocs) 3:33:45, Zsélyi Zoltán (Gúta) 3:36:33, Bíró Attila (Dunaszerdahely) 3:44:09, Hodossy Péter (Csallóközkürt) 3:46:39, Fazekas János (Tardoskedd) 3:47:26, Hodossy Tamás (Csallóközkürt) 4:06:11, Méhes Vilmos (Dunaszerdahely) 4:31:47.

(2009)

7. Nem adta fel, ezüstérmes csapatban végzett
Egyéni éremért ment, csapatezüsttel tért haza Magyar Imre a 87. Kassai Nemzetközi Békemaratonról. Az érsekújvári AC zsitvabesenyői futója harmadik kassai rajtján 2010-ben 2:44:56 óra alatt teljesítette a távot, ami a 21. helyre volt elég, a szlovák bajnokságban pedig hatodik helyet ért, írta az Új Szó, és idézte is csalódott Magyar Imrét:. „Szomorú vagyok, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. A 25. kilométertől már görcsben futottam, és szinte végig szenvedés volt a verseny. A 36. kilométeren valóban rossz állapotban lehettem, mert rákérdeztek a szervezők, hogy feladom-e. Én azonban folytattam, mert egyéni teljesítményemen túl csapatomért is harcoltam. Csak ezért a tétért maradtam a pályán, és megérte, mert végül a Marián Vrábellel, Bohuš Mišovičcsal és Mácsodi Gáborral alkotott négyesünk ezüstérmet szerzett. Megérte szenvedni az éremért, amely klubom, az érsekújvári AC idei nyolcvanadik dobogós helyezése.”

(2010)

8. Bajnoki címet ért Magyar Imre nyolcadik helye

Magyar Imre (balról) és Kele Géza. Előbbi már befejezte, utóbbinak 214 maratoni táv van a lábában (Forrás: Új Szó, szlomasport-repró)

Magyar Imre 2011-ben a nyolcadik legjobb idővel (2:39:42) futott a célba. „Az időeredmény nem valami kiváló, de a bajnoki arany az enyém. Végre sikerült Kassán is jól versenyeznem. Ez volt a negyedik rajtom a békemaratonon, s most először lehetek elégedett, hiszen az első alkalommal feladtam, majd utána kétszer is csak szenvedtem a pályán. Észszerű tempóban kezdtem, nem futottam olyan gyorsan, mint a címvédő Imrich Pástor, aki rá is fizetett, és kénytelen volt feladni a versenyt. Fokozatosan gyorsítottam, s ez a taktika bevált. Ráadásul csapatban is eredményesek voltunk, hiszen a Tomáš Kópčikkal, Igor Klobučníkkal és Marcel Mataninnal alkotott négyesünk csapatversenyben is győzött, ami újabb aranyat jelent klubomnak, az érsekújvári AC-nak” – nyilatkozta kettős bajnoki sikeréről az Új Szónak a zsitvabesenyői futó.

(2011)

9. Dél-szlovákiaiak 2013-ban és 2019-ben
Pillantsunk bele még két év eredménylistájába, ahogy az Új Szó tálalta.
90. Békemaraton 2013-ban: Pálkovács József (Rimajánosi) 3:20:49, Vargaestók Géza (Nagykapos) 3:29:45 – 50. maratoniját futotta, Ficzere Bertalan (Abaújszina) 3:33:20, Kele Géza (Dunamocs) 3:39:09 – 115. (idei 15.) maratoniját futotta, Hodossy Péter (Csallóközkürt) 3:50:41, Horváth Etelka (Dunaszerdahely) 3:52:17, Huszár Tibor (Kenyhec) 3:55:01, Molnár Viktor (Rimaszombat) 3:57:51 – első maratoniját futotta, Horváth Csaba (Dunaszerdahely) 4:02:23, Méhes Vilmos (Dunaszerdahely) 4:23:19, Zsélyi Zoltán (Gúta) 4:10:38, Fazekas János (Udvard) 3:42:09, Horváth István (Komárom) 3:44:50, Kiss Béla (Alistál) 4:08:10.
2019-ben a Nagykaposi Futóklub tagjainak szerepléséről írt napilapunk. „Szűkre szabott küldöttségük közül kiemelkedik Gabri Lóránt teljesítménye, aki első maratonját végigfutva 456.-ként ért célba, ideje 3:39:43 óra” – olvasható a kelet-szlovákiaik közzétett értékelésében.

(2013, 2019)

10. Kele, Képesi, Gabri...
Tíz dél-szlovákiai futó neve a 100. Nemzetközi Békemaraton mezőnyéből: Kele Géza, Švajda Gábor, Dömény János, Dózsiczky Gergő, Képesi Attila, Hodossy Tamás. Üveges Krisztián, Gabri Lóránt, Hodossy Péter, Cséplő Tibor…

(2023)

(Forrás: Új Szó, www.kosicemarathon.com)