Még ötéves sem volt, amikor apja a befagyott, majd beszakadt jegű Ipoly folyón át vitte Magyarországra, ahol később ismert labdarúgó lett belőle, a múlt század hatvanas, hetvenes évei remek Újpesti Dózsájának balbekkje. Juhász Péter (szül: 1948) a nógrádi városban, Losoncon született, 23 alkalommal húzta magára a magyar válogatott mezét. Csatárként kezdte, de később csak a védelembe fért be az akkori lila-fehér csapatban. 2023. augusztus harmadikán volt 75 éves. Honlapunk hét nyilatkozatával és a születésnapja alkalmából mondott gondolataival köszönti olvasóink előtt.
1. Apja feje fölé emelve vitte át az Ipoly folyón
Három-négy éves lehettem, amikor a szüleim átszöktek Magyarországra, engem meg a nagyszülőknél hagytak. Aztán nem sokkal később apám a befagyott Ipolyon vitt át télen, ami persze beszakadt. Én nem lettem vizes, mert a feje fölé emelt, ő azonban derékig elsüllyedt. Állítólag le volt játszva a határőrökkel, de azért nem volt veszélytelen, telihold volt, jól lehetett látni, hogy határt sértünk. De végül nem lett gond. Sződligeten laktunk, és én évente, amikor már lehetett, visszajártam nyári szünetre a nagyszülőkhöz.”
2. Négy gól rúgott középcsatárként
„Apám a rákospalotai gépgyárban dolgozott, s ő lett a sportköri elnök a XV. kerületi Vasasnál, amiből később lett a Volán, a mai REAC. Az apám haverja volt az edző, és látott engem a téren focizni. Mondta a faternak, hogy menjek le, szívesen lát. Az öreg csak annyit reagált: »Lusta, nem szeret ő edzeni«. Edzeni tényleg nem szerettem, de lusta nem voltam. Abban maradtunk, elmegyek a hét végi meccsekre. Jól ment a játék, s tizenhét évesen leigazoltak a BLSZ I-es csapathoz. A Duklo Bányagépgyár ellen játszottunk bajnokit a feljutásért, és 5:1-re nyertünk, én négy gólt rúgtam középcsatárként. A meccs után több csapat vezetője is följött a lakásunkra, s győzködtek, hogy hozzájuk igazoljak.”
3. Tichy-imádóból véresszájú Újpest-drukker
„Mifelénk mindenki a Dózsának szurkolt, s felháborodtak, mit keres egy Tichy-kép a falon. Imádtam Tichy Lajost, ám többnyire csak egyedül mentem ki Kispestre. A barátaim közül senki sem szurkolt a Honvédnak, nem voltak hajlandók elkísérni. Majd valahogy lemorzsolódtam én is, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy véresszájú Újpest-drukker lettem.”
4. A Hoffer-bébik között
„Nem fértem be az újpesti labdarúgócsapat legendás csatársorába. Sohasem voltam védő, a REAC elődjében, a XV. Kerületi Vasasban kezdtem csatárként, viszont az Újpest csatársorába csak akkor lehetett volna bekerülni, ha az ötösfogatból egyikük meghal. Nem voltam egyszerű helyzetben, mire az edző kitalálta, legyek hátvéd. Idővel olyannyira jól ment, hogy Hoffer József szövetségi kapitány beválogatott a legjobbak közé. Az általa beválogatott fiatalokat Hoffer-bébiknek hívták. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a Hétfői Hírekben Bozsik József megdicsért.”
5. Hívta a Real Madrid
„Előfordult egy-egy győztes meccs után, hogy kiruccantunk, elmentünk egy jobb helyre. Szórakoztunk kicsit, ha meg jólesett, akkor nagyon. Nem fogtuk vissza magunkat. De tudtuk, hol a határ, mert könnyen kikerülhetett az ember a csapatból, és abba a Dózsába nagyon nehéz volt visszakerülni. Én például csatárként kezdtem, de hát olyan csatárok voltak, hogy csak álmodozhatott az ember, hogy egyszer közéjük kerül, így aztán balbekk lettem. Igaz, jobbhalfon és kapuson kívül minden poszton játszottam. Hívott a Real Madrid, de mivel nem engedtek, így Breitnert vették meg a spanyolok. Vitt volna az Inter is. Nagy szurkolójuk voltam, de oda sem mehettem. Persze lepattanhattam volna valamelyik külföldi túrán, de velünk mindig jöttek kukkosok. Ha lelépek, minimum egy év eltiltás vár rám, és ezt már nem mertem bevállalni. Megbántam, hogy nem mentem ki, valószínűleg ma semmi gondom nem lenne.”
6. Megjegyzése után mellőzték a válogatottban
„Egy gólt szereztem a válogatottban, lecsúszott lövésemmel állítottam be a 2:0-ás végeredményt a bolgárok elleni Eb-selejtezőn. De nem ez volt életem egyik legjobb mérkőzése, hanem az ezt követő, amikor Párizsban a franciákat is 2:0-ra legyőztük. Tűvel (Zámbó – a szerkesztő megj) a bal oldalon meghülyítettük a védelmüket, különösen a világ- és Európa-bajnok Youri Djorkaeff apját, Jeant. Csak két éven át voltam válogatott, ugyanis volt egy afférom Illovszky Rudi bácsival. Komlón játszottunk bajnokit, külön kisbusszal hoztak fel minket a válogatotthoz. Órákig ültettek kint a margitszigeti szállóban étlen-szomjan. Persze tudom már, ki kellett volna menni enni valamit, de nem mertünk, féltünk, hogy megbüntetnek, amiért elhagytuk a hotelt. Amikor megjöttek a többiek, megjegyzést tettem a szövetségi kapitánynak, hogy senki sem foglalkozott velünk. A sajtó akkor azt írta, hogy elküldtem az anyjába, de ez nem igaz. Még játszottam egy meccset az NDK ellen, s csak utána hagyott ki Illovszky. Ezután tényleg nem fogtam vissza magam.”
7. Megsérült, derékba tört pályafutása
„Azt mondtam magamban, bebizonyítom a kapitánynak, én vagyok a posztomon a legjobb, edzettem keményen, meggyőződésem, ha a tűzoltók elleni edzőmeccsen nem játszom akkora elánnal, nem sérülök meg. És ami a legnagyobb baj, akkoriban a sportorvoslás nem állt azon a szinten, mint manapság, a lényeg, a lábam sohasem lett a régi. Nem játszhattam például 1974-ben a Spartak Trnava elleni BEK-negyeddöntőben, hogy a Bayern elleni elődöntőről ne is beszéljek. A nagyszombatiak ellen különösen fűtött volna a bizonyítási vágy. Mindannyian tudtak magyarul, de nem akartak velünk beszélni. Pedig sok túrán voltunk ellenfelek a klubban és a válogatottban is. Sohasem felejtem el, megmentettem szegény Szőke Pista életét. A ligaválogatottal Dél-Amerikában jártunk, Pista oda-vissza osztogatta a kötényeket. Láttam Dobiášon meg Hagarán – a jobbszélső főleg őt majmolta meg –, nem bírják már az alázást, elkezdtek mutogatni, elvágják Szőke torkát, azaz ha folytatja, lerúgják. Mondták egymásnak szlovákul, hogy a hetest kell kinyírni. Megelégeltem és szóltam nekik, nem lenne jó vége… Szerencsére Lakat Karcsi bácsi érezte a feszültséget, lecserélte Szőkét.”
7+. 75. születésnapján
„Bevallhatom, anno hetvenöt válogatottságot céloztam meg, ha nem sérülök meg, megvan – azt legalább elmondhatom, a hetvenötöt betöltöttem.”
Ki ő?
Juhász Péter 1948. augusztus 3-án született Losoncon.
Posztja: balhátvéd.
Válogatottság/gól: 24/1 (1971–1973).
Csapatai: XV. kerületi Vasas (1965–1967), Újpesti Dózsa (1967–1976), Tatabányai Bányász (1976–1979), Volán SC (1979–1982), 22. sz. Volán (1982–1983), Göd (1983–1986), Chinoin SC (1986)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai ezüstérmes (Magyarország 1972), Európa-bajnoki 4. helyezett (1972), hétszeres magyar bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970/1971, 1971/1972, 1972/1973, 1973/1974, 1974/1975), háromszoros magyar kupa-győztes (1969, 1971, 1975), BEK-elődöntős (1973/1974), VVK-döntős (Újpesti Dózsa 1968/1969), Az év labdarúgója (1972).
Forrás: puskasintezet.hu, Nemzeti Sport Online, magyarfutball-hu)