Két aranyév után lecsúszott a bajnoki dobogóról az extraligás komáromi férfi-röplabdacsapat, miután mind a három bronzmérkőzést elveszítette a Myjavával szemben. Az együttes egyetlen megszakítással (2017/2018) 2013 óta szerepel az élvonalban, és másodszor fordult elő, hogy közvetlenül a bajnoki dobogó alá szorult. Először 2015/2016-ban, s volt egy évad (2019/2020), amikor a negyedik helyen álltak a 17. forduló után, de azt az évadot a koronavírus miatt nem fejezték be, így nem számítódik a bajnoki végeredmények sorába.
„Nem vagyunk csalódottak. Semmi sem tart örökké, más sportágakban, más kluboknál is vannak jobb érák és kevésbé jók. Számunkra elég bonyolult volt ez az idény, hat távozó mellett nyolc új játékos érkezett a csapatba. Megérett a helyzet a fiatalításra, a jövőre való építkezésre. A Szlovák Kupa döntőjében 2:0-s vezetésünknél súlyosan megsérült első számú feladónk, Maroš Kasperkevič. Ha ez nincs, akkor szinte biztos, hogy megnyertük volna a kupát, és a bajnokságban is élesebbek lettünk volna” – értékelte a 2022/2023-as évadot az Új Szónak Ferencz László klubelnök.

Komáromi férfi röplabdacsapat szereplése az élvonalban

2013/14: 8.

2014/15: 2. + Szlovák Kupa-győzelem

2015/16: 4.

2016/17: 7.

2017/18: – I. ligás (második vonal) volt a csapat

2018/19: 6.

2019/2020: 4. (17 forduló után félbeszakadt a bajnokság a koronavírus miatt)

2020/2021: 1.
A bajnokcsapat játékoskerete
Juraj Rak, Nagy Márk, Pati-Nagy Simon, Lévay Máté, Ján Tarabus, Peter Kašper, Maroš Kasperkevič, Matúš Jalovecký, Peter Mlynarčík, Martin Turis, Forró Balázs, Sánta János, Százvai Ádám, Samuel Porubský, Lehotka Tamás, František Ogurčák, Matej Kubš, Filip Mačuha, Baráth Bence, Mészáros Csaba, Ferencz Dávid..

2021/2022: 1.
A bajnokcsapat játékoskerete
Juraj Rak, Amanuel Kohút, Matúš Jalovecký, Pati-Nagy Simon, Maroš Kasperkevič, Peter Kašper, Peter Mlynarčík, Martin Turis, Forró Balázs, Sánta János, Százvai Ádám, František Ogurčák, Matej Kubš. Évad közben az edzéseken segítettek: Lévay Máté, Liška Ádám, Habán András és Ferencz Dávid.

2022/2023: 4.