2023-ban volt a legközelebb a szlovák bajnoki címhez a DAC labdarúgócsapata. Mindössze két ponttal lemaradva a Slovantól, és újra másodikként végzett. Immár harmadszor. És ami véletlenszerű, s a számok, dátumok furcsa összjátéka: az utóbbi fél évtizedben – már a Világi-éra alatt – kétévente és mindig a páratlan esztendőben érkezett az ezüstmámor Dunaszerdahelyre. Persze, az elvégzett kemény munka, s legtöbbször a szurkoló-kiszolgáló játék eredményeként.
Az első DAC ezüst az 2018/2019-es bajnoki évad végén született a Fortuna Ligában, a második a 2020/2021-es, a harmadik pedig a véget ért 2022/2023-as csattanójaként.
Három ezüstmámor a vélemények tükrében:

1.
2019. május 5-án Kalmár Zsolt két góljával győzött a DAC Zsolnán, és a klub történetében először lett második. Aztán még folytatódott a bajnokság, mely a Michalovce elleni 5:0-as sikerrel ért véget.
„Ebben a szezonban óriási lépést tettünk előre. Elképesztő ennek a csapatnak a belső ereje”mondta Világi Oszkár, aki 2014 februárjában vette meg a klubot. Szakmai értékelést Peter Hyballa vezetőedző tett hozzá: „Elődöm, Marco Rossi kiválóan felkészített csapatot hagyott maga után. Játékrendet váltottunk, más stílusban folytattuk, és nem minden ment simán. A második hely és hatvanhárom pont megszerzése mindnyájunk megérdemelt jutalma. Főleg azért, mert támadó futballt játszottunk, olyat, ami tetszett a a szurkolóknak.

2.
2021. május 15-én a DAC 1:1-re végzett Trencsénben, és megszerezte a második helyet. Az évadot a Trnava 2:0-ás legyőzősével fejezte be. Vezetőedzőként Németh Antal irányította a csapatot, az idény közben másodedzői szerepéből lépett elő Bernd Storck távozása után.
„A szezon végén is több mérkőzést nyertünk egymás után, de ekkor nem volt annyira domináns a játékunk, mint az első fordulókban. Az ellenfelekhez is próbáltunk alkalmazkodni, ezért rotáltam kicsit többet a csapatot. Alaphelyzetben szerintem Bernd is ezt tette volna, ő sem a játékosokhoz ragaszkodott elsősorban, hanem a játékstílushoz, ami az elején nagyon jól működött. Az utolsó fordulókban már más volt a helyzet, és szerintem normális dolog, ha egy húszfős keret valamilyen szinten forgatva van.”

3.
2023. május 13-án a DAC 1:0-ás zsolnai és a pozsonyi Slovan 2:1-es besztercebányei győzelme után végleg eldőlt, hogy a dunaszerdahelyi alakulat ismét ezüstérmes lesz. A pontvadászat végén a besztercebányaiak elleni 1:0-ás hazai sikerrel búcsúzott Adrián Guľa alakulata. A vezetőedző mérlegvonása:
„Olyan érzelmeket éltünk ma át, melyeket nagyon nehéz szavakba önteni. Nehéz elmondani, hogy mit érzek azzal kapcsolatban, ahogy a szurkolók megköszönték Eric Davisnek a nyolc itt töltött évet, ahogy ünnepelték Krstovic gólkirályi címét. A klub történetében eddig elért legtöbb győzelmet és pontot is megszereztük. Minden létező klubrekordot megdöntöttünk, mégis volt idén egy csapat, amelyik megelőzött bennünket. Úgy érzem, hogy mi a saját lehetőségeink maximumát nyújtottuk. Külön örülök annak, hogy sikerült a szurkolókkal újrateremteni egy jól működő kapcsolatot. Azt az energiát és erőt, amit tőlük kaptunk, át tudtuk vinni a mindennapi munkánkba, a sikeréhségünkbe. Nagyra értékeljük, hogy másodikok lettünk, hogy mi adjuk a gólkirályt.”

(Forrás: Új Szó, Šport, dac1904.sk, szlomasport)