Játékos korában ő volt a füleki Romárió, aki az élvonalbeli futballt Privigyén kezdte, játszott a DAC-ban, Nyitrán, Dubnicán , Losoncon, a besztercebányai Duklában és Vácott is. Bari Jenő (szül. 1971) máig edzősködik, jelenleg a III. ligás rimaszombati együttesben. Alábbi történetünk 1998 augusztusába kanyarodik vissza, miután nyáron a gólerős csatár Nyitráról Dubnicára igazolt. És új csapata az élvonalbeli szlovák bajnokság 3. fordulójában éppen Nyitrára látogatott. Térdműtétje után Bari az első két bajnokit még kihagyta, de a harmadikban már játéklehetőséghez jutott: 13 percet kapott a párharc végén a szakmai stábtól. „Örülök, hogy újra pályára léphettem a sok semmittevés után, hiszen nincs rosszabb egy futballistának, mikor nem futhat ki a pályára. Mozgás közben még fájdogált a térdem, de bízom benne, hogy legközelebb már a kezdőbe kerülök – nyilatkozta a Šport napilapnak a mérkőzés után a gólzsák, aki a folytatásban közel két év alatt 51 élvonalbeli meccsen játszott a Dubnica mezében, és tízszer volt eredményes. – Bár egyetlen góllal mi nyertünk Nyitrán, a bajnoki után gond nélkül bementem a hazaiak öltözőjébe. Mert sok barátom van az FC játékosai között. Többükkel beszéltem, s bevallom, kicsit sajnáltam is őket a vereség miatt. Jó focit játszott a két csapat, de a szerencse ezúttal nekünk kedvezett.”