Van amikor a sportolói, majd edzői pálya eltakarja a fiatalkori kedvtelést. Neves szakemberünk, Pecze Károly (szül. 1946) esetében is érvényes ez a megállapítás, hiszen tizenéves korában, mielőtt igazán belevetette volna magát a futballba, zenész is volt. A szepsi Amati zenekar billentyűse.
„Szüleim szerették volna, hogy legyen zenei műveltségem. Adott volt a lehetőség, mivel otthon állt egy zongora, így beírattak zeneiskolába. Élveztem, gyorsan tanultam, de idővel a sport kezdett előtérbe kerülni… Körülbelül tízévesen kezdtem el hangszeren játszani, és pár év elteltével már egészen jól zongoráztam. S helyi együttes billentyűst keresett, így bevettek, és elkezdtem velük zenélni. Ezek a fiúk azonban idősebbek voltak nálam. Némi pénzt is kerestünk a zenéléssel, de sosem voltam biztos abban, hogy nem csapnak-e be, ezért a velem egykorú srácokkal eldöntöttük: saját zenekart alapítunk… Zenekarunk a hangszereket gyártó cég nevét vette fel. A városban és a környező falvakban muzsikáltunk mulatságokon, borozókban, lakodalmakon, az akkoriban divatos és közkedvelt ötórai teákon. Kassán letettük a szükséges vizsgát is, és egész jó nevet sikerült magunknak kivívni. Az éppen aktuális slágereket játszottuk, és repertoárunkat az a tény is befolyásolta, hogy közel voltunk a magyar határhoz. Tánczene és népdalok, hogy a közönség táncolhasson és énekelhessen. Csehszlovák slágereket is játszottunk, Gottot, Pilarovát… A legendás Luxembourg Rádióból is igyekeztünk valami ellesni. Viszont pénzre volt szükségünk a felszerelés javítására, nekem is vásárolnom kellett egy billentyűs hangszert, a mai szintetizátorok valamiféle elődjét. Idővel egyre idő- és pénzigényesebbnek bizonyult a muzsikálás, azon kívül a fellépések gyakran ütköztek időben a focival, így lassan kihátráltam.”
Végignézve edzői pályafutását, aligha bánta meg.
(Forrás: Pecze Károly: A futball – szenvedélyem és sorsom)