Karel Brückner (szül. 1939) neve fogalom a közép-európai, de főleg a csehországi fociban. Az olomouci morva szakember játékosként nem sok helyen fordult meg, edzőként annál többön, Szlovákiában is nemegyszer, sőt volt a cseh és az osztrák válogatott szövetségi kapitánya is. Fél évet (1995/1996) edzősködött a pozsonyi Interben. Ekkor történt meg vele az alábbi eset. Honlapunknak elmondta Janikovics István neves fővárosi cipész, aki évtizedekig a futballisták lábbelijével törődött, főleg az Interben, majd a Slovanban.
„Huszonöt edzőt éltem át a pozsonyi Interben – adja meg a visszaemlékezés alaphangját a tősgyökeres légi sportember. – Köztük volt Karel Brückner is, akinek csapatát vele együtt egyszer elcsaltam szülőfalunkba, Légre. Jóban voltunk, nem volt nehéz rászedni. Az eredményre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a csehországi mesternek megtetszett a sok finomság és a jó ital Légen. Annyira belelendült, hogy éjfél után zenészeket kért a mulatáshoz. Hiába győzködtük, hogy majd máskor hoznak élő zenét, nem engedett a magáéból. Nem tudtam mit tenni, minthogy felkelteni a helyi cigány zenészeket, és elhívni őket, hogy húzzák el Karel Brückner nótáját. Aztán még sokáig maradtak, szinte virradatig szól a nóta.”