Aki ránéz a DAC futballcsapatának jelenlegi logójára, és semmit sem tud a dunaszerdahelyi klub múltjáról, azt hiszi 1904-ben alakult. Ha nem hiszi, hogy így volt, tartson velünk a dunaszerdahelyi szervezett sportélet – főleg a foci – születése felé. A gyökerek nyomába. Mi volt? Hogyan volt? Nem úgy volt? Akkor hogyan volt? Közel 120 év elteltével se tudunk sokat, s a meglévő emlékek is halványulnak. Talán mégiscsak jó, hogy a jelenlegi klubtulajdonosi struktúra 1904-re tette le a voksát. Legalább van támpont az indulás időszakából.
Vágjunk csak bele.

Az első nyomok
A dunaszerdahelyi képviselő-testület kénytelen volt az 1899-ben megvásárolt nemesi birtokból a Csigér dűlőben levő területet átadni. „A város ezzel a tettével zöld utat adott a sportnak Dunaszerdahelyen” – olvasható a kezdetekről Brányik Sándor és Sidó Ferenc A dunaszerdahelyi futball 100 éve 1904–2014 című könyvben. Ez az első nyom.
Menjünk tovább. A múltfirtató könyv szerzői leírják, hogy 1909. május 22-én újjászervezték és „véglegesen hivatalosan is bejegyezték” a Dunaszerdahelyi Sport Egyletet (DSE), de arról sehol nincs szó, hogy mikor alakult először.

Másodszor igen, és először?
Az 1910-es évek első felét a DSE első rövidzárlatának említik a szerzők, majd jött az első világháború, az anyaországtól való elszakadás, ami Dunaszerdahely sportéletét is megviselte. A DSE 1919-ben ott folytatta, ahol a háború hajnalán abbahagyta, de az akkori szlovák és szlovákiai magyar futballszövetség bajnokságaiban nem bukkant fel. Aztán 1922-ben „a város hagyománytisztelő vezetősége visszaállított a DAC elnevezést.” Hogy mikor volt először a dunaszerdahelyi sportegyesület DAC, arról nem írnak.

1910 előtt nem
Nem is írhattak, amit Tomi Vince Hány éves a DAC? című írása is jelez (2003. december 11., Könyvjelző – az Új Szó melléklete). „Nehezményezi, hogy a szerzők, nem tudni miért, nem dokumentálták a klub megalakulásának idejét és körülményeit. Nem is dokumentálhatták. Ugyanis 1910 előtt nem volt szervezett labdarúgás Dunaszerdahelyen – olvasható abban a levélben, melyet Böröczky József, a komáromi labdarúgás alapos kutatója fogalmazott meg, és honlapunknak még évekkel ezelőtt eljuttatta sorait, majd ehhez hozzáfűzte: – Rendkívül kényelmetlen számomra, hogy ilyen véleményt vagyok kénytelen mondani sorstársaim kétségkívül nehéz és fárasztó munkájáról, de a történelem bárminemű megmásítása több generációt vezethet félre. Még akkor is, ha ez nem szándékos félrevezetés.”

Turczel: 1904
1904 mellett teszi le voksát Turczel Lajos, aki a Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918–38 című alapirodalomnak tartott könyvében ezt írja a DAC-ról: „Dunaszerdahelyi Atlétikai Club: 1904-ben alakult, de aktívabbá csak 1918 után vált. 1919 és 1922 között DSE néven szerepelt.”

Klubszemszögből
Mit ír a kezdetekről a klub dac1904.sk című honlapja, amely a nyitóévet is nevében viseli?
„A dunaszerdahelyi szervezett sportélet kezdeteként az 1904-es esztendőt határozhatjuk meg, amikor a város képviselő-testülete mintegy két holdnyi területet jelölt ki sportolási célra a mai Észak I. lakótelep helyén, ahol tornaszereket állíttatott fel. A labdarúgó egylet megalakítására csak négy évvel később, 1908-ban került sor a város főszolgabírója, Vermes Ferenc elnökletével. A klub a Dunaszerdahelyi Sport Egyesület (DSE) nevet vette fel, az alakuló ülésre 1909. május 22-én került sor a községháza tanácstermében... A DSE néhány hónappal később már kérvényezte a városvezetésnél az 1904-ben kijelölt területet adja át a futball céljaira, azonban kérését elutasították. A klub működése nehézkesen indult, bár 1909 és 1914 között találkozhatunk tevékenységével a tenisz, sakk és a futball területén, az első világháború és a trianoni döntés azonban ellehetetlenítette a sportéletet... Nem sokkal később, 1920 folyamán (nem 1922-ben? – a szlomasport kérdése) a sportegyesület DAC, vagyis Dunaszerdahelyi Atlétikai Club néven alakult újjá.”

Eddig jutottunk
Ha valaki más nyomra, utalásra bukkan, honlapunk közreműködésével közkinccsé teheti. Elég csak rákattintani a címlapon található Kapcsolat-ablakra, és üzenetet hagyni