Gyerekkorában kicsi volt, és mindig meg akarták verni, ezért tartotta fontosnak, hogy erős legyen. Súlyemelő lett belőle. Előbb amatőr, majd profi és hosszabb kihagyás után veterán. Világcsúcs közelben emel. Mezei Tibor (szül. 1962) Csilizradványban lakik, nagymegyeri színekben aratja sikereit. Sportolói pályafutását jártuk végig.
Hogyan kerítette hatalmában a tárcsák világa?
1978-ban mentem Párkányba inasiskolába. Mindig erős akartam lenni, mert kicsi voltam, és rendere megvertek.
Miért bántották?
Mivel kicsi voltam, kaptam. Abban a világban s esetemben is a dzsungel törvénye érvényesült. Eredetileg bokszoló akartam lenne, de Párkányban nem űzték ezt a sportot, legközelebb csak Érsekújvárban. Maradt a párkányi súlyemelés.
Vagyis a bokszkesztyű helyett jöttek a tárcsák...
Igazi súlyemelőteremben gyakorolhattam. Focira kicsi voltam. Egyszer-kétszer elmentem edzésre, de az edző hazaküldött, hogy menjek mást sportolni.
Kinél kezdett emelni?
Zelinka edzőnél. Ő vezette 1978-ban Párkányban az edzéseket. Egyszer volt egy toborzás: Ki akar erős lenni? Mindenki az akart lenni. Harmincan jelentkeztünk, egy hónapon belül magam maradtam. Nehéz sport a súlyemelés! Többnyire abbahagyta mindenki. Mindenféle kifogásokkal.
Mikor derült ki, hogy Mezei Tibor nagyon jó súlyemelő lehet?
Középiskolás koromban kezdtem versenyezni. Akkor még nem úgy volt, mint mostanság, hogy rögtön a szlovák, vagyis az országos bajnokságon emel valaki. Egy-két év után edzőmmel jártam versenyekre. Járási szintűekre, onnan a kerületi, a szlovák következett, és csak utána volt a csehszlovák bajnokság. Első nagyobb versenyem az ifiknek kiírt Prága Nagydíja volt. Előtte soha nem jártam ott, szinte elvesztem abban a nagy városban.
De a versenypódiumot, a tárcsákat megtalálta...
Persze hogy. Nekem sokat adott a hároméves inasiskola alatt Zelinka edző. Miközben kitanultam lakatosnak, a súlyemelés is egyre jobban ment. Szakmámban azonban soha nem dolgoztam.
Hogyan lett országosan is jegyzett súlyemelő?
Már szlovák bajnok, csehszlovák junior bajnoki érmes voltam, amikor 1981-ben jött a katonai behívó. Amikor belevágtam a súlyemelésbe, hatvan kiló lehettem. Rögtön az első edzésen felnyomtam a hatvan kilót. Meglöktem, megnyomtam, mert az technikának nem lehetett mondani. Mindenféle doppingolás nélkül három év alatt felszedtem tizenkét-tizenhárom kilót. Akkor 125-öt szakítottam és 145 körül löktem. Ezzel az eredményemmel besoroltak a trencséni Duklába. Ott kezdődött a nagy pályafutásom.
Először berukkolt két évre tényleges szolgálatra, majd tíz évig profiskodott is...
Nem, nem így volt. Trencsénbe mindjárt sportolóként mentem, nem szolgálatra. Július elsején berukkoltam, tizenötödikén gyorsan aláírtuk az esküt, és másnap már mentünk versenyezni Ausztriába. Baráti kapcsolat volt Trencsén és Mödling között, s annak keretében emeltünk. Akkor láttam először a nagyvilágot. Még nem voltam válogatott, az eredmények szerint választottak súlyemelőket a katonai csapatba. Rendesen leszolgáltam a két év katonaságot közkatonaként, de közben két fázisban edzettünk, ténylegesen azonban nem voltam katona. Volt ugyan egyenruhám, de a szekrényben a civil ruhám is ott lógott. Hárman laktunk, külön fürdőszobánk, vécénk volt, nem ötvenen voltunk a szobán, mint a többiek. Szinte szállodai körülmények között éltem le a közkatonai szolgálatot. Már akkor rengeteget jártunk külföldi versenyekre.
És mi történt a két év letelte után?
Nyolcvanháromban már a 82 kilósok között versenyeztem. És akkor már 145 és 175 vagy 180 kilót böktem. És bekerültem a csehszlovák junior válogatottba. És jött a dilemma. Ha aláírom, maradok, ha nem... Nem volt igen választásom. Szlovákiában akkoriban Kassa tudott volna fizetni, és a többi klub többnyire mind Csehországban volt: Havířovban, Sokolovban... Magyar gyerekként nem tudtam még szlovákul se, nemhogy csehül. Maradt tehát a Trencsén, máig állítom, tényleg a legjobb választás volt. Nem mentem onnan sehova.
Jó választás?
Tovább is akartam sportolni. Csak ismétlem, Szlovákiában nem volt a súlyemelésben nagyon miből választani. Abban az időben profi sport nem létezett, de Kassán tudtak volna fizetni. Hivatalosan profi sportoló nem létezett. Kellett, hogy legyen valakinek munkahelye, s onnan fizették.
Mezei Tibornak hol volt a munkahelye?
Hivatásos katona lettem a hadseregben.
Jött az álcázott profi élet, orvosi ellátással, tablettákkal, injekciókkal, nem tudom, mi mindennel...
közbe szólok, akárki is mondja, még ma is: nincs olyan sportoló, aki nem szed semmit. A mai világban az orvostudomány annyira előrehaladott, hogy le tudják tisztítani az embert.
Szomorú, hogy így van...
Mi is ettük, persze hogy. Elmondom, mi többnyire Nyugat-Németországban hordtuk be a szereket. De ez csak köztünk marad. Ez szintén anabolikus anyag volt, és ugyanolyan ampullákban voltak, mint a B12-es vitamin. Mi ezt magunkba szurkáltuk, és vettünk be B12-es vitamint is. Mindenki pénzhez akar jutni. Mi ezeket, mármint a B12-est eladtuk a fiatal gyerekeknek. És elhitték. Ott kezdtem rájönni, hogy a nyolcvan százalékban minden az ember fejében dől el. Nem az, hogy mit szed, és hogyan szedi. És tényleg a B12-estől az ember rendesen erősödik. Elég csak elhitetni valakivel, hogy csodaszer.
Hogyan élt együtt, hogyan tudott azonosulni ezzel a világgal?
Valamit szedtem én is, anélkül az nem ment. Azért nem voltam mindig világszinten, mert én soha nem szedtem be mindet. És hála Istennek, hogy nem szedtem be, s ezt most mondom, mert a mai napig itt vagyok, emelek.
Szóval cselezett egy kicsit...
Igen. Muszáj volt. Én parasztgyerek vagyok, és ezáltal mindig erős voltam. De világszinten nem voltam soha, legnagyobb összteljesítményem 370 kiló volt. Ez nálunk nagy eredmény volt, de...
Ez volt az 200 kilós lökés és 170 kilós szakítás? Nemrégen még a legjobbak között rangsorában szerepelt vele cseh-szlovák viszonylatban...
Ez nem így van teljesen. Készült egy statisztika 1960-tól egészen 2018-ig. Ebben a 17. vagyok ezzel a teljesítménnyel. Összesen a 100 legjobb súlyemelőt rangsorolták. Korábban nagymegyeri színekben nem emeltem soha, csak veteránkoromban kerültek a klubba.
Élversenyzői pályafutását is Trencsénben fejezte be?
Nem. Aztán még elmentem Kassára emelni.
Nem a veterán, hanem versenyzői pályafutásából mit tart legnagyobb versenyzői tettének? Eredmény? Szereplés valahol?
Rögtön a csehszlovák csúcs jut az eszembe, 1987. július 3-án értem el.
Hol?
Sokolovban.
És miért az?
Akkoriban a világcsúcs 182 kiló körül lehetett, és én 170-et szakítottam versenyen, edzésen háromszor 175-öt. De a verseny, az verseny... A Csehszlovák csúcs azonban mindent felülmúlt.
Mennyi volt az a csúcs?
Pénteken este még 93 és fél kiló voltam, mikor megérkeztünk Sokolovba. Szombaton reggel kilenckor volt a mérlegelés. Egyet gondoltunk, elmentünk sörre. Megittam egy párat, talán ötöt-hatot, arra már nem emlékszem. Reggel ráálltam a mérlegre – közben semmi kaja – és 89,50 kilót nyomtam. Tehát befértem a kilencvenbe.
És az eredmény?
Először 165-el kezdünk, utána a 170-es csehszlovák csúcs is meglett. Harmadik kísérletem 172,5 kilón volt, és az is megvolt, csak hátra esett a súlyzó, ami nem érvényes kísérlet.
Aztán jött volna az 1988-as szöuli nyári olimpia, ahova nem jutott ki. Miért?
Egy évvel előtte hoztam nagy eredményeket, és még abban az évben is elértem összetettben a 370 kilót. Akkoriban havířovi létére a cseh Brzoska volt a válogatott edzője, csalogatott a morva klubba. Nem mentem, mert jól éreztem magam Trencsénben. A végén aztán a saját emberét vitte ki az olimpiára, olyan emelőt, akit mindig tíz kilóval megvertem.
Tehát fel volt készülve, de nem kapott lehetőséget...
Sajnos, a sportpolitika áldozata lettem. Ez abban az időben már igen működött.
Milyen nyomokat hagyott Mezei Tiborban olimpiai mellőzése?
Nagy seb nem is keletkezett. Fiatal, huszonéves voltam, s gondoltam, még jön az 1992-es barcelonai olimpia, de az érzéseim aztán már máshova vezettek. Éreztem, hogy már nem megy, kezdek kiöregedni belőle. Huszonnyolc éves voltam, és azt mondtam, hogy elég. 1990. január elsejével befejeztem.
Ehhez hozzájárult az is, hogy nem jutott ki az olimpiára?
Részben, mert utána már megálltam a fejlődésben. Ha elvesznek az ember elől egy célt, mármint azt, hogy ott lehessen az ötkarikás játékokon, az nem egyszerű helyzet. Minden sportolónak álma, hogy kijuthasson az olimpiára. Nekem nem jött össze. Aztán már megálltam a 365 kilónál. Trencsénben meg más versenyeken még jó voltam, de a válogatottba már nem kerülhettem.
Mi következett a trencséni időszak után?
Előbb rabőr lettem. Maradtam Trencsénben, mert nős voltam. Megszólított a kasai Štefan Korpa, hogy nem akarok-e még emelni. Az erőm még megvolt a haza ligára, elvállaltam, és még négy évig kassai színekben emeltem. Csak aztán, 1994-ben hagytam abba a versenyzést.
Hogyan talált évekkel később a nagymegyeri veteránok közé?
Kilencvenötben elváltam, hazajöttem Dél-Szlovákiába. És rátaláltam egy áldott jó asszonyra, később összeházasodtunk.
És azóta Bősön élnek?
Nem, dehogy. Dunaszerdahelyen kezdtük, aztán 2005-ben vettünk családi házat Csilizradványon. Öregebb ház volt, kellett tetőt cserélni rajta. Jöttek nagymegyeri tetőfedők, és beszélgettem velük. Az egyik napon azt mondták, hogy üdvözöl a Lénárt Rudi. Nem is tudtam, ki az. Az igaz, hogy a Nagymegyer is emelt az I. ligában, de fogalmam se volt, ki üdvözölt engem. Elkérték a telefonszámomat, odaadtam nekik. Egy napon megszólalt a telefon: Szevasz, Tibi! Mondjad, mi a helyzet? – kérdezősködtem. Meglátogathatunk? Meghívtam őket kávéra. Eljött a Patasi Oszival, akiről már hallottam, hiszen a Rudá hvězdában volt, de emelni nem láttam. Azért kerestek fel, hogy nem akarok-e visszamenni súlyt emelni. Ez 2007-ben történt. Súlyt emelni? Tizenhárom éve nem láttam a súlyzót. Mert mikor abbahagytam 1994-ben, azt mondtam, letelt, nem akarom folytatni. Győzködtek: Gyere közénk veteránnak, elbohóckodunk meg így-úgy. Erre is nemet mondtam. És akkor megszólalt az én áldott jó lelkem, az asszony Menjél, menjél! Csináld! Jó, válaszoltam, megpróbálom. És 2007-től ott ragadtam.
Azóta már eltelt másfél évtized. És nem akármilyen időszak, közben háromszoros világbajnok lett a veteránok között, és jelenleg is a világcsúcs közelében emel. Tavaly az online vb-n korosztályában a 109 kilósok között első lett 222 kilós összteljesítménnyel. Mikor készül elhódítani a világcsúcsot?
Készülök. Tavaly óta egy korhatárral feljebb léptem, már M60-as vagyok. Ebben a világcsúcs a 109 kilósok között szakításban 110 és lökésben 130 kiló. Van rá öt évem, hogy elérjem.
Jelenleg hol tart ezen az úton?
Első idei versenyemen összetettben 220 kiló körül emeltem. Már otthon edzek, mert vannak súlyzóim, s nem járok be Nagymegyerre. A technikát nem nagyon kell finomítani, inkább az erőt gyúrom. Beálló alakban csinálom. Télen is fel voltam öltözve, mint a Rambo, mikor Szibériában edzett. Melegítő, kesztyű, sapka... Úgy szoktam edzeni, hogy mindig vágok fát, bemelegszek, mert a favágás megmutat mindent, és utána megyek edzeni.
Akkor mi lesz a világcsúccsal?
Ha minden jól sikerülne, ebben az évben, augusztus végén megpróbálom elérni a lengyelországi Európa-bajnokságon.
Mennyi évet tett ki életéből a súlyemelés?
1978-tól 1994-ig, majd a veteránok között 2007-től napjainkig. Ez több mint harminc esztendő. Mikor Trencsénben edzettem két fázisban, egyben huszonöt-harminc tonnát is emeltem. Mennyi autót vehettem volna, ha ezt mind elvittem volna a rosszvas-begyűjtőbe? És ami szintén fontos: a nagy sérülések rendre elkerültek.
És amikor nem vág fát, nem emel, mivel telnek a napjai?
Már huszonharmadik évemet a pozsonyi Volkswagenben húzom. Cégi busszal járok műszakokra. Ezt az életritmust már megszoktam, nem zavar.
Kérdezett: J. Mészáros Károly