Csermák József (1932. február 14.–2001. január 12.) Szenc szülötte, Helsinki (1952) olimpiai bajnoka kalapácsvetésben. Világcsúccsal – 60,34 méter – nyert, ő dobta túl először a hatvan métert. Indult még további két olimpián (1976 – Melbourne, 1960 – Róma), mindannyiszor magyar színekben. Szenc híres-hírhedt Pincesorán nevelkedett tizenhárom éves koráig, 1945-ben édesanyjával és öccsével Németországba menekült, két év elteltével aztán a magyarországi Tapolcán telepedtek le, s ott is élt haláláig.
Születésének 90. évfordulója alkalmából kilenc Csermák-idézettel kedveskedünk olvasóinknak. Szinte valamennyi 1996-os szenci látogatása során hangzott el a Vasárnapnak adott interjúban.

Szencről
„Nagyon szeretek ide jönni, hisz nosztalgiám van a város iránt. Itt élnek a kedves, bájos rokonaim, szívesen látom őket. Most is hozzájuk vezetett az első utam, aztán körülnéztem az utcákban. Csak hát a sok változás valahogy eltájol, nekem a régi város nőtt a szívemhez. Azt ismertem. Szülőházunkat is lebontották, még a helyét sem találtam. Hatalmas lakóházakat emeltek oda.”

Életéről
„Nem vagyok milliomos, sose voltam az, mert én még nem pénzért, hanem ingyen sportoltam. Általában kitüntetés volt a jutalmunk, amiért nem lehetett egy deka kenyeret sem venni.”

Helsinkiről
„Olimpia bajnokságot, ráadásul az álomhatárnak vélt hatvan méter túlszárnyalásával, sem nyer mindennap az ember. Örültem, hogy egyszer legalább bejött.”

Ötkarikás világcsúcsáról
„Elkövetkezett végre a harmadik dobás. Már az előlengetésemből éreztem, ebbe bele lehet kapaszkodni. Húzd, húzd, Jóska, mondogattam magamban. Kirepült. Ez az enyém! Ennek jónak kell lenni! Azért ekkorára nem számítottam. Ahogy leesett, láttam, hogy a hatvan méterre kihúzott szalag megmozdult, mert hozzáért a kalapács százhuszonkét centis nyele. Ötvenkilenc valamennyi biztosan lesz, Azt nem tudtam, hogy a golyó túlesett a szalagon. Hatalmas taps, a stadionban felugrottak az emberek. Azt hittem, valaki nagyot ugrott vagy futott egy jó időt. Fel sem merült bennem, hogy a taps nekem szól. Kihúzták a szalagot, mértek. Egyszer csak az edző el kezdett futni, mint pók a falon. Hoztak még egy szalagot. Rövid lenne? Vagy mi van? Ugye, akkor még tájékozatlan voltam, s nem tudtam, hogy a világcsúcsot olyan szalaggal kell lemérni, amely egyfolytában mér, tehát nem lehetett a távot kettővel megállapítani. Ráadásul egyszerre két egymás mellé helyezett szalagot kellett használni, és az egyiket a másikkal hitelesíteni. Hát leültem, vártam, mint a jó gyerek, majd csak lesz valami. Akkor még nem voltak komputeres táblák, úgy rakták ki kézzel az eredményeket. A táblakezelő fölrakott egy hatost. Hát, mondom, megvan zavarodva! Nem lehet ez hatvan méter. Aztán le is vette. Biztosan tévedett, gondoltam. Egyszer csak megint határozottan odament, fölrakta a 60,34 métert, és a megafon máris bemondta: Csermák József világcsúcsot ért el. Majdnem megszédültem örömömben. Először nem akartam elhinni, hogyan lehet az, hogy én, a mindössze nyolcvanöt kilós súlyommal, ilyen nagyot dobtam. Többet, mint a hatalmas termetű olimpiai és világcsúcstartók. Később kiírták a nagy táblára is, majd felálltam a világ tetejére. Csodálatos volt! Nyolcvanezer ember ünnepelt, és tiszteletemre felcsendült a Himnusz.”

Olimpiai győzelméről
„Erre tettem fel mindent. Mindig első akartam lenni, még vert helyzetből is. Ötvenkettőben egy pillanatig sem vezettek előttem. Harmadikra dobtam a 60,34 méteres világcsúcsot, és már akkor éreztem, a huszonhét indulóból senki sem fogja tudni ezt túlszárnyalni.”

A római ötkarikás játékokról
„Nem tudtam a selejtező szintet megdobni. Nyolcvan injekciót nyomtak a gerincem köré, az oldalamon folyt a vér, mire befejezte az orvos a novokain-blokádot. Addigra már nem fájt semmi, csak tartott az izomzat, mindenem elernyedt, jóformán imbolygott a felső részem, mert nem tudtam koordinálni magamat. Dobni meg egyáltalán. Tokióban, 1964-ben már nem indultam, hatvankettőben visszavonultam.”

Zsivótzkyról és társairól
„Tanítványaim 1968-as mexikóvárosi teljesítményére vagyok még büszke. Hárman álltak a dobókörbe: Zsivótzky első, Lovász harmadik, Eckschmiedt ötödik lett. Természetesen kalapácsvetésben. Pedig soha nem készültem edzőnek. Tulajdonképpen felkérésre vállaltam el ennek a társaságnak az olimpiai felkészítését. Valamikor együtt versenyeztem velük. Zsivótzky az én hatásomra lett kalapácsvető.”

A mozdonyvezetésről
„Nem igaz, amit rólam írtak egy könyvben, miszerint markos kőműveslegény voltam. Géplakatos az eredeti szakmám, de hamarosan megszereztem a gépésztechnikusi oklevelet is. Emellett elsajátítottam a diesel- és gőzmozdonyvezetés fortélyait. Már a sportolás mellett dolgoztam. Évtizedek kötöttek a vasúthoz.”

Szülővárosában tartott élménybeszámolójáról
„Amikor odaért helsinki visszaemlékezésében, hogy tiszteletére felcsendült a Himnusz, évtizedek múltán is elcsuklott a hangja, az egész élménybeszámoló során először és utoljára. Annyira átélte Helsinki sikervarázsát, hogy érzelmei fojtogatni kezdték, mesés beszélőképessége egyszeriben csődöt mondott.”

Forrás: Vasárnap, Új Szó)

Post Views: 2