Napjainkban pénzes zsákok rúgják a labdát, már akik ebből élnek, és elég jól. Ez csak idővel alakult így, és nem is mindenhol érvényes, szerencsére az amatőr foci még nem erről szól. Hősünk, a tardoskeddi származású és a szülőfalujában eltemetett Szikora György (1947–2005), a brazilok fehér Peléje már játékoskorában többszörös milliomosnak számított, legalábbis az emberek szemében. Hogy hogyan is volt ez valójában, azt Batta György, Szikora, a fehér Pelé című könyvében maga az egykori játékos, majd edző bontotta ki részletesen.
„A foci az életembe elsősorban a játék örömét hozta, másodsorban a világjárás élményét. Akkor utazgattam mindenfelé a világban, amikor Csehszlovákiából alig engedtek ki valakit – hozza képbe az olvasót. – Sokan azt hiszik, többszörös milliomos vagyok, mint volt válogatott játékos és későbbi edző. Erről szó sincs, de nem panaszkodom – egy bizonyos színvonalon azért mindig tudtam élni. Amikor az első válogatott meccsemet játszottam, 1966. május tizennyolcadikán Prágában a Szovjetunió ellen, amikor még kezicsókolomot köszöntem az aranylabdás Masopustnak, akit az öltözőben láttam először életben, s aki mégis megnyugtatott a mérkőzés előtt, amikor megveregette a vállam és azt mondta: , szóval ezen az első nagy mérkőzésen, melyen Voronyin volt a személyes őrzőm, s melyet végül is 2:1-re elvesztettünk, a fizetségem egy szendvics és egy kofola volt. Másodosztályon utaztam haza – vonattal. Pár hónappal később, amikor döntetlent játszottunk a brazilokkal a Maracana stadionban, s én rúgtam az egyik gólt, a jutalmam négyszáz korona volt. Ez az összeg természetesen még adó alá esett, mivel tíz százalékot levontak belőle, s minthogy kicseréltem a mezem Piazzával, a szövetség újabb 59 koronát számolt le. Így 301 korona volt a bevételem. Ez a pénz akkoriban négyszer annyit ért, mint most (a könyv 1995-ben jelent meg – a szerkesztő megj.), de így sem nagy összeg, mindenki beláthatja. Három esztendőn át 180 koronát fizettek az Interben a győztes meccsekért – eredetileg ugyan kétszázat, de ebből is lejött tíz százalék adó. Szóval, amikor én csillag voltam, nem nagyon lehetett meggazdagodni a fociból Csehszlovákiában.”
És Szikora György sem gazdagodott meg, pedig az a (ál)hír járta, hogy többszörös milliomos.