Háromszor is belekóstolt a törökországi edzősorsba Pecze Károly (szül 1946). A szepsi származású tapasztalt szakember 1998-tól 2006-ig három labdarúgóklubnál (Genclerbirligi Ankara, Caykure Rizesport és Sivasspor) is volt vezetőedző a félhold országában, összesen öt évig, és három esztendő elteltével már törökül is megtanult. Van tehát hitele annak, amit a török fociviszonyokról nemegyszer mondott.
Íme kettő a sokból: „Olyan az ottani edzősködés, mintha aknán ülne az ember. Futballőrület van az országban, telt házas stadionok (a koronavírus előtti időszakra vonatkozóan – a szerkesztő megj.), kiváló körülmények. És hihetetlen konkurencia az edzői poszton. Hiszen a török bajnokság tizennyolc tagú mezőnyének felében külföldi szakember szokott lenni a szakmai stáb élén. Nincs könnyű dolguk Törökországban az edzőknek.”
Négy évvel azután, hogy 2009-ben végleg felállt a kispadról, esetleges visszatéréséről ezt mondta a Šport napilapnak: „Nagyon már nem számolok azzal, hogy újra az edzői pályára lépjek. Mindenkinek szívesen segítek, talán más szerepkörben, például tapasztalataim átadásával. Úgy ahogyan egykori török klubjaimat segítem tanácsadással. Ha valaki igényt tartana rá Szlovákiában is, szívesen a szolgálatába állok. Edzőnek lenni már külön ráadás lenne.”
Az már be sem következett, de Pecze Károly edzői tapasztalata még mindig sokat ér. A szlovákiai médiában alkalomadtán rendre felbukkan a véleménye.