2010 augusztusának derekán járunk. A nyitraiak 5:1-es zsolnai vereségük után a pozsonyi Slovant fogadták a szlovák élvonalbeli focibajnokságban. És nemcsak fogadták, hanem négyezer néző előtt le is győzték 1:0-ra. A gól szerzője csapatkapitányuk, a rimaszombati származású Rák Róbert volt, aki alacsony termete ellenére gólerősségével tűnt ki a pályán. Egyetlen villanással eldöntötte a meccset: a 35. percben egy gyenge Slovan-szabadrúgás után Hroššo előrevágta a labdát, a nyitrai támadó pedig átemelte a kapust.
„Minden kapusnak elmondom, hogy a kirúgásokkal engem keressen, s korábban is rúgtam már ilyen helyzetből gólt – árulta el az Új Szónak Rák. – Akkor még Senecký állt a nyitrai kapuban, és az Inter volt az ellenfelünk, de Hroššóval is többször próbálkoztunk már ilyen gyors kontrával. Már a meccs elején felfigyeltem rá, hogy Putnocký gyakran kint áll, így egy pillanatig sem gondolkoztam azon, hogy esetleg megtoljam a labdát, egyértelmű volt, hogy emelni fogok. A kapus ilyenkor kiszolgáltatott helyzetben van, nem tud elég gyorsan visszahátrálni a kapujába.”

Ki ő?
(Rák Róbert sajátos egyénisége a szlovákiai focinak. Pályán elkövetett tetteiben, gólérzékenységben, a legnépszerűbb labdajátékban végzett háttércselekedeteiben. 2013 őszén belekeveredett a bundabotrányba – kétszer is, előbb a DAC esetei kapcsán, majd a nyitraiak régebbi bundameccsei során merült fel a neve. 2014 februárjában az Osztrák Labdarúgó-szövetség közölte, hogy felfüggesztette Rák játékjogát. 2014 májusában 2014. április 30-ától számítva 15 évre eltiltották a focitól – nem csak Ausztriában.
A 43 éves rimaszombati származású Robokop – ez volt a beceneve a szlovák szurkolók körében – pályafutása során 95 gólt rúgott különböző országok élvonalbeli bajnokságaiban: Diósgyőr: 1, Ružomberok. 17, Nitra: 61, Dinamo Minszk: 16. A Corgoň ligás mérlege: 246 meccs/78 gól. Kétszer volt gólkirály az FC Nitra mezében. Klubváltásai: Rimavská Sobota, Banská Bystrica, Diósgyőr, Rimavská Sobota, Ružomberok, Nitra, Ružomberok, Dinamo Minszk, Nitra, Michalovce, Ober-Gratendorf (IV. osztályú osztrák bajnokság), Leobendorf (IV. osztályú osztrák bajnokság).