Fehér Pelének nevezték el a brazil újságírók, nálunk mindenkinek Gyuri volt. Játékosként és edzőként egyaránt. Szikora György (1947–2005) nemcsak futballtehetségével tűnt ki, hanem szorgalmával is. Ezt bizonyítja labdarúgói pályafutásának számos szakasza, s abból is kiderül, amit tizenegyesrúgásairól mondott. „Tardoskedden, ahol rúgótechnikám alapjait leraktam, természetesen tizenegyeseket is rugdaltam. Később az ifiben is, és amikor az Interbe kerültem, az edzések után folytattam a büntetőrúgások gyakorlását – meséli Batta György Szikora, a fehér Pelé című könyvében. – Laskov edző megfigyelte, milyen biztonsággal értékesítem a tizenegyeseket, és engem bízott meg a végrehajtásukkal. Ugyanezt a feladatot láttam el – fiatal korom ellenére – a válogatottban is, azazhogy elláttam volna, ugyanis hatéves szereplésem alatt egyetlen alkalmam se adódott erre a nemzeti tizenegyben! Főleg Krnáč-csal gyakoroltam a rúgásokat, köztük a különféle szabadrúgásokat is, s ha tizenegyest ítélt a bíró, nem izgultam, belőttem a Palermo ellen is, a KK-döntőben. Egyszer hibáztam mindössze az egyik Slovan elleni rangadón. Vencel túljárt az eszemen, tudta ugyanis, hová szoktam helyezni a labdát: az ellenkező irányba mozdult, mire én meggondoltam magam és ő védett. A büntetőt mindig laposan, a kapus jobb kezére lőttem: ezt tökéletesen begyakoroltam, bár később még alaposabb lettem: néztem is a kapust, nehogy meglepetés érjen. A végrehajtás sikeressége a jó rúgótechnika, s ugyanez vonatkozik a szabadrúgásokra is.”