2004 januárjának végén Pozsony rendezte a szabadfogású birkózók olimpiai selejtezőjét. Ez volt a sorozat első tornája az athéni olimpiára. Szlovákiai versenyző egyetlen kvótát sem szerzett, de az akkori hazai birkózók között volt egy, akire méltán irigykedtek versenytársai. Fernyák Istvánról (szül: 1979) van szó, aki már 2003-as New York-i világbajnokságon kiharcolta a 2004-es athéni (Sydney után második) ötkarikás indulásának jogát. A bősi fiú, aki Dunaszerdahelyen kezdett, majd a trencséni Duklában és a pozsonyi Dunajplavbában vált válogatott versenyzővé szintén ott volt a pozsonyi tornán, de csak nézőként, tanácsadóként. Méltán irigyelték őt az olimpiai bajnok azeri Abdullajev, a kanadai Igali, vagy két világbajnok, a kanadai Sissaouri és a fehérorosz Kontojev. Mert nekik indulniuk kellett Pozsonyban. „Tudom, mit jelent pótselejtezőn szerepelni. Négy évvel ezelőtt átéltem Sydney előtt, amikor csak öt torna után harcoltam ki az olimpiai részvételt. Pozsonyban megnéztem ellenfeleimet és segítettem válogatottbeli csapatársaimnak” – árulta el 2004-ben a Šport napilapnak Fernyák István, akit Sydneyben a nyolcadik, Athénban a tizenhatodik helyen rangsoroltak súlycsoportjában.