Egy futballedző sorsa előre kifürkészhetetlen, bármikor érheti meglepetés, illedelmesen megköszönik neki, és veheti a kalapját. Pecze Károly (szül. 1946) neve fogalom a honi labdarúgásban, külföldön is, főleg Törökországban hagyott észrevehető nyomokat maga után. Pályafutása összesen tizenhat klubedzői megállót tartalmaz. Ezt a tevékenységét a pozsonyi Rapidban kezdte, majd onnan jött a nagy ugrás Zsolnára, miután az ottani ZVL kiesett az I. ligából. Egy évvel később Pecze lenyelhette az első keserű pirulát az akkori I. Szlovák Nemzeti Ligában (második vonal). Hiába vezetett csapata három fordulóval a vége előtt három ponttal, mégsem jutottak fel az élvonalba. A fiatal ambiciózus szakember azonban tovább próbálkozott, a klubokhoz kötődő hűsége kitartott edző pályafutása végéig. S bár rendre számításba vették a válogatott vezetőedzői posztjának jelöltjei között, soha nem fogadhatta el ezt a posztot.
1998-ban felkérték az U21-es szlovák válogatott irányítására, miután három évig (1986–1988) másodedző volt a csehszlovák korosztályos válogatottnál. „Én azonban – akárcsak két éve az A válogatottnál – nem vállaltam el. (utána lett Ladislav Jurkemik a vezetőedző – a szerkesztő megj.) Munkám elismerésének vettem, de inkább klubedzőként szeretném folytatni” – nyilatkozta akkor.
Mint mondataiból is kiderül, a szlovák A válogatottnál is számításba vették, de ott se ő lett a befutó. František Laurinec, a szlovák szövetség volt elnöke (1999–2010) szintén említést tesz Pecze válogatotthoz csalogatásáról. „Miután Adamec befejezte a válogatott irányítását, Pecze nagyon komoly jelölt volt a nemzeti csapat vezetőedzői székére. Különböző körülmények véletlen egybeesése következtében végül mégsem ült a válogatott kispadjára” – emlékezik arra az időszakra a sportvezető a Pecze Károly A futball szenvedélyem és sorsom című könyvben.
Pecze Károly azonban egyszer, 1998-ban mégis irányította a szlovák válogatottat: beugróként és ligaválogatott néven egy dél-amerikai túra két mérkőzésén, Argentínában és Peruban.
