Hosszú sikerlistája révén lett a második világháború utáni időszak legeredményesebb szlovákiai vízilabdázója. Bottlik László (1942-ben született) harminc (cseh)szlovák bajnoki címmel büszkélkedhet.
Kassától Máltáig
A kassai ČH aranykorában előbb játékosként, majd edzőként ért el nehezen megismételhető sorozatot, amely egy év megszakítással 1962-től 1987-ig tartott. Utána még ötször volt bajnok a Nováky és egyszer a kassai ČH Hornets csapatával. Szövetségi kapitányként kétszer kivitte a csehszlovák válogatottat az olimpiára, kétszer a világbajnokságra és kétszer az Európa-bajnokságra. Az 1972-es bécsi Eb-n 9. lett az általa irányított válogatott, ami Csehszlovákia legjobb eredménye a háborútól az ország kettéválásáig. Bottlik edzősködött az egykori Jugoszlávia területén Horvátországban, Szlovéniában és Montenegróban, továbbá Máltán és Svájcban is. Hatvanhét évesen az elismert szakember a szlovák válogatott szövetségi kapitánya volt. Edzői munkát nem végzett, csak szakmai felügyelő volt.
Tizenegy úszó ellen
Besorolását kiválasztottjaink közé az indokolja, hogy elévülhetetlen érdemei voltak a hatvanas évek elején indult kassai sikersorozatból, és meglátásai, észrevételei képet adnak arról, hogy milyen állapotok uralkodtak akkor a sportágban. „Egy szövetségben tevékenykedtünk az úszással, a műúszókkal és a toronyugrókkal. A póló csak a legalul volt e szakágak fontossági sorrendjében – kalauzol a múltba. – A hatvanas években a szlovákiai csapatok többet edzettek, mint a csehek, eredményességben eléjük kerültünk, ezért Prágában nem volt érdeklődés a vízilabda iránt. Inkább tizenegy úszó legyen a csapatban, mint a tizenegy pólós, akik amúgy is csak egyetlen helyezést érhettek el, míg az úszók többet is – hangzott az érvelés.”
Alsó fiókban a vízilabda
Ráadásul a szövetség elnökségében nagy többségben voltak a csehek, ami a döntésekben is megmutatkozott. Akkoriban még Szlovákia területén kevés volt az ötven méteres fedett uszoda, anélkül meg nem lehetett nagyon versenyképessé válni. Az első ilyen fedett uszoda 1963-ban nyílt Zsolnán. A pólósokat ilyen helyzetben sokáig ki sem engedték a világversenyekre. Nagyobb lehetősége volt a belügyminisztérium által finanszírozott rendőrcsapatnak, a ČH-nak, mint a válogatottnak. Mindig azokat vitték az olimpiára is, akik éremesélyesek voltak. Ráadásul a kollektív sportok közül a pólót az alsó fiókban tartották.“
Miből merítettek a kassaiak?
Nemzetközi megmérettetésre válogatott szinten alig kínálkozott lehetőség, s a klubcsapatok közül a ČH viszont élt az alkalommal, évente kétszer-háromszor találkozott a világon élenjáró magyarok és szovjetek élcsapatával, az Újpesttel és a moszkvai Dinamóval. Ezekből a kapcsolatokból Bottlik szerint sokat merített a kassai együttes hazai hangadó szerepének megőrzéséhez. De ez a fejezet már egy későbbi időszak története.
J. Mészáros Károly
(Megjelent 2011-ben a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának Magyarok a sztálinista Csehszlovákiában 1948–1963 című kiadványában)
Lexikonsorok róla
BOTTLIK LÁSZLÓ, vízilabdázó, később edző, szövetségi kapitány (szül. 1942. 3. 31., Kassa). (Cseh)szlovákia legsikeresebb vízilabdázója a II. világháború után. 148 alkalommal szerepelt a válogatottban, harmincszoros bajnok játékosként és edzőként együttvéve. Szövetségi kapitányként két olimpiára és két világbajnokságra vitte ki a csehszlovák válogatottat. Volt edző az egykori Jugoszláviában, Máltán és Svájcban is. Nyugdíjasként él Kassán.