Hetedik élvonalbeli évadja során tört csúcsra a komáromi Rieker UJS férfi-röplabdacsapata: a 2020/2021-es bajnokság végén 3:1 arányban legyőzte döntőbeli ellenfelét, a Myjavát, és először lett a legmagasabb osztályú szlovákiai csapatbajnokság győztese. Robin Pělucha, aki edzőként először vezérelt bajnokcsapatot, több olyan röplabdázót is pályára küldhetett, akik már többszörös bajnokok, de más csapatokkal. Szinte csupa bajnokok játszottak a friss bajnokcsapat mezében. S ami szintén ritkán forduló elő: a hosszú távú pontvadászat negyedik helyezettje lépett a playoff után a bajnoki trónra.
A tapasztalt, válogatott szintű játékosok társaságában már kisebb-nagyobb szerephez jutott a helyi utánpótlás néhány tagja is (Pati-Nagy Simon, Forró Balázs, Sánta János, akárcsak Százvai Ádám, aki a nyitraiakkal már volt bajnok 2017-ben) Még nem voltak húzóemberek, de jó úton járnak a tapasztalatszerzésben, a sikerek felé, tanulhattak rutinos csapattársaiktól.
Miután 2013-ban felkerült az élvonalba, egyszer már játszott bajnoki döntőt a komáromi csapat: 2015-ben 0:4-re alulmaradt, ugyanabban az évben azonban megnyerte a Szlovák Kupát, ami mindez idáig a legnagyobb sikere volt a Duna-parti város férfi-röplabdasportjának.

A bajnokcsapat játékoskerete
Juraj Rak, Nagy Márk, Pati-Nagy Simon, Lévai Máté, Ján Tarabus, Peter Kašper, Maroš Kasperkevič, Matúš Jalovecký, Peter Mlynarčík, Martin Turis, Forró Balázs, Sánta János, Százvai Ádám, Samuel Porubský, Lehotka Tamás, František Ogurčák, Matej Kubš, Filip Mačuha, Baráth Bence, Mészáros Csaba, Ferencz Dávid.

Komáromi élvonalbeli évadok

2013/14: 8. hely
2014/15: 2. + Szlovák Kupa-győzelem
2015/16: 4.
2016/17: 7.
2017/18: – I. ligás (második vonal) volt a csapat
2018/19: 6.
2029/2020: 4. (17 forduló után félbeszakadt a bajnokság a koronavírus miatt)
2020/2021: 1.