Nevéhez fűződik a komáromi férfikosárlabda aranykora, tetézve legnagyobb sikereivel. Közel hatvan évig mozgott benne. Nemegyszer láthatatlan, mégis észrevehető hajtóerőként. Többször kimondták a helyi viszonyok ismerői, ha nem lenne Paulík József (akit sokan Hugónak hívnak), nem lenne kosárlabda sem a Duna-parti városban. De ő volt, van, és 2020-ig pótolhatatlan szerepet töltött be a sportág helyi hullámveréseiben. Kitörölhetetlenül beírta nevét a város és bátran állíthatjuk, az egyetemes szlovákiai kosárlabda krónikájába. Nyolcvanadik születésnapja (2021. február 13.) tálcán kínálja az alkalmat, hogy visszapillantsunk arra, aki sportvezetői, edzői közreműködésével elérte, hogy 2015-ben bajnok lett a komáromi csapat, amely 2000-től 2020-ig játszott a szlovák élvonalban, s aranyévadon kívül négyszer ezüst- és egyszer bronzéremig jutott.
Nyolc Paulík-nyilatkozatot kínálunk az eltelt nyolc évtizedből:
„Másodikként kerültünk az élvonal rájátszásába. Egyetlen célunk van: nyerni a pályán. Más motivációnk nincsen. Létezésünkhöz legalább egymillió korona kellene, jó, ha a fele megvan. Riválisaink viszont több milliós költségvetésből gazdálkodnak. Nálunk nincs miből ösztönözni a játékosokat.”
(1994-ban, amikor először kerültek be a szlovák első osztályba – egy rájátszás erejéig)
„Valójában a negyedik feltörési kísérletünk hozott sikert. Háromszor ugyan másodikok lettünk, de soha nem úgy vágtunk neki, hogy most mindent megteszünk a feljutásért. Ott végeztünk a legjobbak között, de nem a legjobbként. Kilencvenkilencben szinte pénz nélkül indultunk el a pontküzdelmekben. Aztán a hatodik-hetedik meccsre annyira összerázódott a csapat, hogy éreztük megcélozható az elsőség.”
(2000-ben, amikor ismét feltűnt az élvonalban a komáromi csapat)
„A küzdelem, a hajtás domborodott ki. Időbe telik, míg játékosaim rájönnek, hogy ennyi hibával nem játszhatunk, hogy az élvonal nem II. liga. Rengeteg volt a labdavesztés, a könnyelmű betörés és átadás. Utána meg gürcölhetünk a védelemben, s a támadásra meg nem marad elég energia. Védenceim kézzel hadonászva védekeznek, míg az ellenfelek inkább testtel, erőteljes lábmunkával. Ezt is meg kell tanulnunk.”
(2000-ben az élvonalban szerzett első győzelem, a lévaiak elleni 65:63-as siker után)
„Mindössze négyszer kaptunk ki húsz pont körül, a többi vereség jóval szorosabb volt. Mi a védekezésre alapoztuk sikereinket. Pont ez a legnehezebb. Általában egyik sportoló sem szereti, inkább támad, kosarat dob, mert az érdekesebb, nagyobb az ünneplése.”
(2001-ben az első élvonalbeli évadban a hatodik hely megszerzése után)
„Felemelkedésünkhöz az is hozzájárult, hogy már tudunk sorozatban győzni, hiszen volt egy időszak, amikor tizenkettőből tíz mérkőzést megnyertünk. Amíg újoncként többnyire csak otthon voltunk eredményesek, s idegenben fogatlan oroszlánként szerepeltünk, addig az elmúlt bajnokságban már számos idegenbeli sikert is elkönyvelhettünk.”
(2002-ben, amikor először került a komáromi csapat a legjobb négy közé az élvonalban)
„Nagyon örülök. Ötven éve csinálom a kosárlabdát, rengeteg siker van mögöttem, nyertem a diákokkal, nyertem az ifistákkal, most mint menedzser a felnőttekkel... Az ember valahogy el is várta, hogy a felnőttekkel is összejöjjön a bajnoki cím, most ez végre sikerült. Annak örülök a legjobban, hogy Komáromnak, a városnak óriási örömet szereztem, azoknak is, akik itt voltak velünk, és azoknak is, akik otthonról szorítottak.”
(2015-ben, amikor Privigyén a mindent eldöntő mérkőzésen a komáromi csapat először – és egyelőre egyszer – kiharcolta a bajnoki címet.)
„Újoncok voltunk, megfizettük a tanulópénzt néhány találkozón. Látszott, hogy nincs olyan tapasztalatunk erről a szintről, mint ellenfeleinknek.
(2015-ben, amikor az első győzelemmel fejezte be szereplését a komáromi gárda a FIBA Európa-kupa csoportjában)
„Elégedett vagyok azzal, amit elvégeztem, amikor a kosárlabdában forgolódtam. Talán az utóbbi két év kivételével. Kár, hogy nem úgy sikerültek, ahogyan elképzeltem. De ehhez már nem akarok visszatérni... Mindegyik időszaknak megvolt a varázsa. A hetvenes és a nyolcvanas évek, amikor a juniorokkal dolgoztam – kétszer szlovák bajnokok voltunk. Bajnokok lettek a juniorok, a kadettok, a diákok, és ez mind szép emlék. Vagy a férfiaknál, akikkel a kerületiből a III., a II. és nemzeti ligán át az extraligába kerültem, Nagyon szívesen emlékszem arra az időszakra, amikor hármasban dolgoztunk František Rónnal és Marek Juríkkal. Nagyon jó és eredményes együttműködés volt.”
(2020-ban, amikor kiderült, hogy vége a Paulík-korszaknak a komáromi kosárlabdában)
(Forrás: Új Szó, Šport)